MERRY CHRISTMAS

Sziasztok, Édeseim! :)
Ez még nem rész, most csak szeretnék mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt Kívánni
Ha valakit érdekelne, az új rész, csakis az új évben érkezik meg, szerintem addig nem is fogok jelentkezni, szóval BUÉK!

Tina xx

CHAPTER ELEVEN

Sziasztok! Na hát, ezzel is megérkeztem. Szeretnék nektek szólni, hogy a játék legújabb képe már kikerült, szóval lehet nyugodtan keresgélni ;) Mert eddig csak két személy játszik ... de ők elég szorgalmasan :D 

Kivételesen függő véget hagytam, mert gonoszkodós kedvemben voltam :3 Várom a tippeket :)

És nagyon örömmel látom, hogy egyre többen vagyunk, már 12 rendszeres olvasónak örvendhetek. De nem akarjátok nekem karácsonyra összehozni a 15-öt ... ? :D Ajándék helyett.

Na jó, le kéne állnom :)

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

- A veszélyesebbeket? - pánikoltam be. 

Akkor mi most egy veszélyes emberhez fogunk bemenni? Nem! Én nem megyek be! Nem kell, hogy kinyírjanak!

- Igen - vigyorgott John gonoszan.

A szívem torkomban dobogott, és kezdtem kissé szédülni is. Már számos veszélyes fazonnal volt dolgom, de ez más! Ez egy börtön! Itt mindenre képes mindenki.

Miller betolt minket egy sötét cellába, majd elhúzta mögöttünk a rácsot.

Ajjaj, itt baj lesz ...

- Hé, Doki - szólalt meg John. A csendes cella szinte beleremegett. 

- Mi van már, fasz fej? - morgott valaki, és valami hideget éreztem a mellkasomnál.

- Tedd el a stukkert, Dok! Csak én vagyok ... John - vágott közbe nyugodtan, és eltolta a fegyvert a mellkasomtól.

- Mi kéne? - morogta a bácsi, miközben egy kis asztalra dobta a pisztolyt.

Hogy került oda asztal? Jó, tudom, hogy pár kisebb dolgot be lehet hozni ... De ki az aki hoz egy asztalt? Én csakis a fogkefém raktam magamhoz. Az a legszükségesebb.

- Egy kis kedvcsináló - vigyorgott John.

Elkezdtem gondolkodni, hogy honnan jön be fény. Körbenéztem, és megakadt a szemem egy parányi ablakon. A hold pont besütött rajta.

Hmm, hányszor néztem a teliholdat a szobámból ... Az olyankor olyan megnyugtató volt, amikor nem tudtam aludni. A Hold csak ott volt a helyén, és türelmesen várta, hogy felkeljen a Nap. Ha beúszott felé egy nagy felhő, akkor sem türelmetlenkedett, megvárta, hogy tovább álljon. Szeretnék egyszer én is olyan lenni, mint a Hold.

- Kösz, Doki - kacsintott John, majd kirángatott a cellából.

Ennyire elkalandoztam volna?

***

- Na gyere, Haver! - sóhajtott John, miközben ledobta magát az ágyamra, és előhúzott egy kis tasakot pólója alól. Felvont szemöldökkel vizslattam a csomagot, ami tablettákkal volt teli - Lazítunk - kacsintott rám, és a matracom alatt matatott valamit. Előhúzott egy átlátszó csőt, lefújta róla a por cicákat, majd belerakosgatott pár tablettát, és meggyújtotta. Szippantott belőle egy nagyot, majd kipuffogta a sűrű füstöt - Tessék - nyújtotta felém.

- Én ... Nem - dadogtam idegesen, és hátráltam egy lépést. Komolyan be akar szerezni? Nem! Nem fog!

- Ne legyél már ilyen fa tökű! Szívj bele! - bátorított.

Úgy éreztem magam, mint egy óvodás, akit a nagyobbak bele akarnak rángatni a rosszba. 

Most nem fogom megadni magam. Egy Payne erősebb!

Sóhajtottam egy nagyot, és kivettem a kezéből a csövet, majd beleszívtam.

Ez az, jól csinálod ... Az előbb mondtad, hogy kitartasz. Gratulálok! - duruzsolt egy kis ördög a fülembe. lehet, hogy ez a kis ördög a lekiismeretem?

A melegség elöntötte a testem, és a füst belülről fojtogatott. Megpróbáltam felköhögni azt, de így csak orromon jött ki, amitől még rosszabb lett.

- Amatőr - nevetett John, majd kivette a kezemből, és szívott belőle még egy nagyot.

Ledobtam magam a földre, és úgy próbáltam szabadulni a füst keserű ízétől. Nincsenek rá szavak, hogy milyen szörnyű ... !

- Próbáld meg még egyszer! - nyújtotta vissza John a tablettákkal megtöltött csövet. Remegő kézzel elvettem tőle, és bele szívtam egy nagyot. Ez már jobb volt, előbbi tapasztalataimnak köszönhetően nem kezdtem el egyből szabadulni a füsttől, hanem bent tartottam, hagytam, hogy elmúljon az a kellemetlen íz, majd visszafújtam a tüdőmből.

- Kezdesz belejönni - dicsért meg.

***

Reggel kifejezetten jó hangulattal ébredtem. Igazából még sose volt ott olyan jó kedvem, abban az egy hónapban - ha nem tekintjük az előtte lévő estét.

Nem tudom, hogy mit adott John, de nem is bánom. Addig jó, amíg nem vagyok tisztában a dolgokkal. A lényeg, hogy jól érzem magam a bőrömben.

- Reggelt - morgott cella társam, miközben legördült az ágyról.

- Neked is - válaszoltam, miközben megropogtattam csontjaim.

- Na, jól érzed magad? - vigyorgott.

- Teljes mértékben.

***

Az udvar természetesen szinte dugig volt, minden rabot kihajtottak, kivéve azokat akik éppen takarítottak, vagy főztek. Nem értem, hogy minek terelnek ide ki minket, mikor a nap úgy tűz, hogy az ember majd megsül. Talán azt remélik, hogy elpatkolunk a nagy melegtől, és akkor pár rabbal kevesebb.

- Payne! Látogatód érkezett - szólalt meg egy őr, miközben felém nézett.

Biztos, hogy nem ... Elvégre ki látogatna meg? Értetlenül pislogtam körbe. Lenne egy másik Payne is a társaságunkban?

- Mit szerencsétlenkedsz? Baszd meg, gyere már!

Elrúgtam magam a kerítéstől, és kihúztam a rácsok közé akasztott fehér pólóm. Miközben mentem, magamra kaptam, majd az őrrel együtt elindultam befele.

Vajon ki lehet az?

SOMETHING HAS LEFT OUT

Sziasztok .... megint! Valamit elfelejtettem beleírni a tájékoztatóba ... Én mafla! Szóval akkor le is írom :D

Mi lesz a nyeremény?

Csak, hogy legyen némi ösztönzés, gondoltam nem lesz nyeremény nélkül ez a játék. Ahogy már megfogalmaztam drága barátnőmnek múlt nap, én leszek a tündérkeresztanya! Karácsony alkalmából a nyertes kívánhat tőlem hármat! De! A kívánságok olyanok kell legyenek, amiket teljesíteni tudok interneten keresztül! Pl. névre szóló novella, kritika.... Tudjátok, csak a szokásos :) Vagy ha valaki design-t szeretne tőlem kérni, azt is szívesen készítek. (lejjebb láttok egy általam szerkesztett fejlécet. Az még titok, hogy mihez készült ;) )

Mi a játék menete?
Összesen hat kép lesz, azaz hat forduló. Az első megtaláló mindig pontot kap, de a többiek nem, hisz már elmondták, hogy hol volt a kép :) Aki a legtöbb pontot kapja, az a nyertes!

Ez lenne a fejléc :)

Hát, csak ennyit akartam :D

Tina xx

GAME INFORMATIONS - FIRST PICTURE

Sziasztok! Még nem résszel jelentkezek - bár lehet, hogy nemsokára az is lesz -, hanem egy játékkal. Ezt említettem a tizedik fejezet bevezetőjében (igaz, hogy érdemes elolvasni? ;) ), és mivel jó pár ember jelezte, hogy ő benne van, ezért úgy döntöttem, hogy elindítom. Többen is kérdezték, hogy milyen játék. Csak, hogy átláthatóbb legyen, kreálok kérdéseket, és válaszolok rá. Remélem érthető :)

1. Milyen játék lesz?
A játék lényege az, hogy néhány helyen eldugok minden nap/minden második nap egy képet (az eredeti, nem szerkesztet képet mindig megmutatom majd nektek, csak, hogy tudjátok, hogy mit kell keresni). A kép mellé mindig csatolva lesz egy idézet!

2. Ha megtaláltam a képet, és az idézetet, akkor hova írjak?
Lesz egy GAME menüpont (oda fogom felrakni az eredeti képeket is, hogy ne a főoldalt tömjem tele ezzel), és ott meglesznek az adott napok. Például fel lesz írva, hogy december 13, leírom alá a napi teendőt, és lesz egy olyan, hogy Tovább >>>. Ha arra rákattintotok, akkor megnyílik majd egy külön bejegyzés, és oda berakhatjátok a képeket. Ez így elég bonyolult, szóval inkább képekkel illusztrálom.

Első lépés

Második lépés

Harmadik lépés

Negyedek lépés

Jó, gondolom ezt sokan tudjátok, de ismerek olyan számitástechinkai analfabétát, aki nem boldogulna ennyivel, szóval gondoltam megmutatom, hogy érthető legyen :)

3. Hol találom meg a képeket?
Hmm, milyen jó kérdés. Elvégre én tettem fel :'D Na jó, viccet félretéve ... Oldalt lesz egy link lista, ahova kirakom majd a lehetséges megtalálóhelyeket. Ilyenek lesznek a régi blogjaim (akár kommentbe is rakhatom, ha gonosz kedvemben vagyok), a Facebook csoport stb. Szemfüles leszek, és az is lehet, hogy régebbi bejegyzésekben dugom el a képeket, ezért gondoltam fontosnak, hogy megmutassam őket.

4. Ha telefonról vagyok, és nem tudom linkelni a képet, akkor mit csináljak?
A telefonosoknak adok majd némi 'kedvezményt', mert tudom milyen rossz korlátozva lenni. Nekik elég, ha leírják PONTOSAN, hogy hol találták a képet, és mellé az idézet.

Ha még nem csatlakoztatok a Facebook csoporthoz, akkor tegyétek meg, mert ott információkat is találhattok a játékról+könnyebben elértek, ha kérdésetek van!

Hát, én ennyi fontos információt tudtam összeszedni :) Ha bármi kérdésetek van írjatok!

Ui.: Örülnék, ha játszanátok, mert már most rengeteg munkám van ebben! És ezt az egészet én csak azért csinálom, hogy szórakoztassalak titeket, az olvasóimat!

Tina xx

CHAPTER TEN

Sziasztok! :) Jééézusom, milyen rég raktam ide (is) részt. Ne haragudjatok, de egyszerűen nem volt időm. Most is, csak úgy tudtam írni, hogy lebetegedtem, ezért itthon vagyok. Na de nem akarlak ezzel untatni titeket. A rész rövid lett, igen, tudom, de csakis azért van így, mert nem akarom elsietni a dolgokat. Hagyom, hogy forogjanak a kerekek a fejetekben ;) Érdekel, hogy ki mit gondol, ki is ez a bizonyos 'új karakter'.

A másik. úgy döntöttem, hogy csinálnék egy játékot, csak, hogy elüssük az időt. Ha benne vagytok, akkor írjátok kommentbe, vagy jelezzétek a facebook csoportban, hogy szeretnétek játszani. ha van minimum öt jelentkező, akkor lehet, hogy belevágok :)

Nahát, mennyit írtam. Akkor most pofa be, és olvassatok! :D

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

***

- Nem értem. Hogy csinálod? - rázta meg fejét John.

- Ezt mégis hogy érted? - ráncoltam a szemöldököm, miközben felültem az ágyban.

- Már vagy egy hete itt vagy, de nem erőszakoltak meg - magyarázta, miközben újra rágyújtott.

Már eltelt volna egy hét? Észre se vettem.

- Biztos nem vagyok kívánatos - sütöttem el egy poént, mire John elkezdett kuncogni.

- Azért légy óvatos - mondta, majd szippantott egy nagyot a cigarettájából.

Gondolataim kicsit elkalandoztak, miközben a felettem lévő ágy alját fixíroztam. 

Fájt, hogy Ann nem látogatott még meg. Nem is kicsit. Valamint az is bántott, hogy nem tudok szóba állni a külvilággal. Nem tudom Robot elküldeni az anyjába, amiért a kamerásai kiadták a videót. Nem tudom se Billynek, se Annek megköszönni azt a sok évnyi törődést. Mert igen, rájöttem, hogy ha ők nincsenek, akkor most én se tudnám azt, amit tudok. Nem tudom elmondani Sophienak, hogy mennyire, de mennyire szeretem. Mire kikerülök innen, biztos, hogy elfelejt. Persze, hogy el. Hisz az anyja nem fog róla mesélni. "Emlékszel még Liamre? Tudod, ő az aki most a börtönben csücsül." Nem akarhatja majd, hogy egy olyan emberre emlékezzen a lánya, aki mindenki szemében bűnöző. Tíz év alatt lesz ideje megfeledkezni rólam. és talány így is loesz a legjobb.

John a rácshoz lépett, és körülnézett. Füttyentett egy hangosat, mire összerezzentem. Pár másodperc múlva lábak kopogása visszhangzott, ahogy végigsietett a tulajdonosa az üres folyosón.

- Mi van? - hallottam meg egy mély hangot.

- El kell látogatnunk Dokihoz - jelentette ki John.

- Pont most? figyelj, tudod, hogy bírlak, meg minden, de ha rajtakapnak, kivágnak innen. És az nekem is rossz, meg neked is.

- Miller, ne csináld már! Csak elviszel minket oda, és visszahozol. Ennyi - próbálta meggyőzni John.

Csak akkor kezdtem el rendesen figyelni. Mi az, hogy minket?

- Jó - sóhajtott a börtönőr, és elhúzta a rácsot.

- Gyere, Liam! - csapott a vállamra a nagydarab cellatársam.

Most akkor nekem is mennem kell? De, de, de .... Én nem akarok!

Kiengedtem a tüdőmből a levegőt, és felültem, majd elrugaszkodtam az ágytól.

- És, ki ez a doki? - kérdeztem, miközben sétáltunk.

- Majd mindjárt meglátod - vigyorgott John.

Hangtalanul suhantunk végig a folyosókon. Már rég bemondták a takarodót, de szinte senkit nem láttam aludni. Mindenki csendben elfoglalta magát a cellájában.

Az őr elhúzott előttünk egy nagy rácsot, amit kettéválasztotta a hosszú folyosót, majd megvárta, hogy átmenjünk, hogy aztán elhúzhassa mögöttünk.

- Most hol vagyunk? - kérdeztem suttogva a cellatársamtól.

- A szigorított részlegen. Itt tartják a veszélyesebbeket - magyarázta, mintha ez természetes lenne.

CHAPTER NINE

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de teljesen el vagyok havazva. A jövőhéten 4 TZ-t írok, kirándulni megyek stb stb ... Oh, és ráadásúl az ujjam is eltört, szóval eléggé nehezen megy a pötyögés. Bocsi, hogy ilyen rövidke rész lett, de kellenek ilyenek is. A következő rész valószínűleg a jövő hétvégén jön, még nem tudni.
A komiknak örülnék, és a pipálásoknak is :)

Jó olvasást szerelmeim!

Tina xx

LIAM PAYNE

***

A napok csak telnek. Szinte egybefolynak. Néha nem tudom eldönteni, hogy milyen nap van. De hát itt mit számít? Mindig ugyan azt csináljuk. Minden nap ugyan olyan monoton - legalább is számomra.

- Hé, Haver, élsz még? Úgy nézel ki, mint egy zombi - szólított meg Tyler viccesen - Te is beleestél abba a szarságba. Minden újonccal ez van. Az első pár hétben depressziósak lesznek. Na majd Ty Mester feldobja a hangulatod - lökte meg vállam vigyorogva.

Ellöktem magam a faltól, és megindultam az intézmény oldalán lévő nagy ajtó felé, amin kijöttünk az udvarra. Semmi kedvem nem volt a kotyogását hallgatni. Nem vagyok én depressziós!

- Hé, Ember! - állított meg valaki vállamnál fogva. Vettem egy nagy levegőt, majd felé fordultam, és unott tekintetem rászegeztem.

- Igen ... Ember? - szólaltam meg, erős gúnnyal a hangomban. Inkább úgy nézett ki, mint egy gorilla, mint, hogy egy ember.

- Ne engem lökdöss, oké? Tudod te, hogy én ki vagyok? - jött hozzám közelebb. 

Ja, hogy azért van kiakadva, mert egy icipicit nekimentem? Nahát igen, elvégre fekete.

- Nem, nem tudom, hogy ki vagy - feleltem nyugodtan, mire arcára kiült a döbbenet.

- Na ide figyelj, Porbafingó! - ragadta meg ruhám gallérját, és a falnak nyomott - Velem ne packázz, vagy meggyűlik a bajod! Világos?

- Ja. Mint a nap - dünnyögtem, majd eltaszítottam magamtól. Folytattam utam, az épület felé.

- Srácok, mostantól ő lesz az új köcsög - mondta ugyan az a hang, ami pár másodperccel ezelőtt még az arcomba köpködött.

Remek. Örülök. Kihívás elfogadva.

- Levennéd rólam a mocskos kezeid? - szűrtem a fogaim közül.

- Hogy mondtad, taknyos? - csodálkozott.

Nem értem én ezt. Baj van a hallásukkal, vagy mi, hogy mindig visszakérdeznek?

- Süket vagy? Vedd le rólam a lapátkezeid! Dolgom van! - mondtam kissé hangosabban.

Láttam valamit meggyulladni a szemében. Egy másodpercre bevillant egy emlék. Először két évvel ezelőtt láttam ennyire dühösnek valakit.

- Te büdös kurva! Takarodj! - ordította a fiú, és olyan erővel vágta arcon a lányt, hogy az a földre esett.

Próbáltam kiszabadulni barátaim fogásából, hogy meg tudjam védeni, de nem engedtek.

- Eresszetek! Megöli! - ordítottam.

A magas srác egy nagyot rúgott a lányba, majd még egyet és még egyet. Nem hallottam mást, csak Amy sikolyait, és zokogását.

- Engedjetek oda! - tomboltam tovább - Miattam van ott!

- Fogd már be, Liam! Fegyvere van. Ha meglát, lelő. 

- Én kéne meghalljak, nem ő! - mondtam, már hisztérikusan, a zokogás szélén állva.

Tartsd magad, Liam! Férfi vagy.

- Nem tenne kivételt. Megcsalta. Méghozzá veled. Ez a csávó brutális, mindketten ott pusztultok!

Pislogtam egyet, így megláthattam a felém közeledő öklöt, ami elől sikeresen el is hajoltam.

- A picsába is! - szitkozódott, miközben visszakapta kezét, és megszorította fájó ujjait. Hát, nem kis erővel vert a falba - Takarodj a francba! - morogta, és ott hagyott. Sóhajtottam egy nagyot, és elindultam befelé. Végre, nyugalom.

CHAPTER EIGHT

KÉREK MINDENKIT, HOGY OLVASSA EL A BEVEZETŐT!

Ha valakinek nincs hozzá türelme, akkor csak a kiemelt részt nézze!

Ahoy! Végre tudok részt rakni! Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, de hétvégén programom volt, tegnap pedig edzésem, volt és ... Nem is magyarázkodom! (ha érdekel valakit, az megkérdi) 

Szeretnélek figyelmeztetni, titeket, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy trágár szavak is szerepelnek a részben. Ha ez a stílus valakinek nem tetszik, akkor nem kell olvasni!

Ez a rész kivételesen hosszú lett, mivel elég sokat késtem, és lehet, hogy mostantól ilyen hosszúságú bejegyzéseket hozok majd. Még senki sem tudja.

A rész csütörtökön elmarad! De, lehetséges, hogy hétvégén lesz egy rövidke, a(z) 1DDay megünneplésére :)

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

***

Miután megtömték tálcámat mindenféle undorító szötymővel, körültekintettem a nagy étkezőben. Úgy éreztem magam, mint a suli első napján.

Kiszúrtam egy üres asztalt, így megindultam felé, amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábaim, hogy véletlen se foglalják el. Ledobtam a tálcám a szürke asztalra, majd leültem az alacsony székecskére. Villámmal megbökdöstem a kissé zselés "ételt", majd kissé undorodva szám felé emeltem egy falatot.

- Meg ne edd! - hallottam egy hangot a hátam mögül, majd egy tálca lecsapódott az enyém mellé. Tulajdonosa lehuppant a mellettem lévő székre, majd kezet nyújtott.

- Tyler. A bentieknek csak Ty, vagy Csempész - magyarázta, miközben kezelt velem.

Jól szemügyre vettem. Nem túl meglepően rajta is az a narancssárga rabruha volt mint rajtam, csak ő felsőrészét hagyta lelógni, és inkább egy fehér pólót hordott helyette - ami már tiszta lyuk volt a nyakánál, és a vállánál, na meg jó pár helyen koszos. Vékony sötétbarna arcát fekete haj keretezte, benne már egy lenövőben lévő szőke tincs.

- Liam - mutatkoztam be én is, majd visszagörnyedtem tálcám felé.

- Inkább ezt edd! - nyújtott felém egy szikkadt zsemlét, a saját tálcájáról. Kezembe vettem az ételt, majd gondolkodás nélkül beleharaptam. Csak jobb lehet, mint a sittes kaja.

- Hova tartozol? - szólalt fel Tyler, miközben én a zsemlémen nyammogtam.

- Mi van? - ráncoltam össze szemöldököm.

- Kinek a csapatában vagy? - kérdezte másképp, de én még így se értettem.

- Milyen csapatok? - kérdeztem zavartan.

- Na, barátom, látom nagyon új vagy még itt - mondta, miközben átkarolta a vállam - Látod őket? - mutatott egy nagyobb csoport felé - Ők Lorenzo csapata. Mexikóiak. Nagy részük dílerkedés miatt van itt, a maradék meg emberölésért. Aztán ők - mutatott egy másik csapatra -, ők Brandon csapata. Velük vigyázni kell! Fekák egytől egyig. és azok tudod milyenek. Nekik mész, meghalsz. Ha kiszemelnek maguknak, seggbekúrnak. Főleg egy olyat, mint téged - nézett végig rajtam.

- Hát már bocs, de téged se lehet nehéz seggberakni - vetettem rá szúrós pillantásokat, mire felkuncogott.

- Van még egy csapat - motyogta, miközben az asztalra könyökölt - Marcus a vezérük, ők vegyesek. Van itt minden. Feka, európai, vágott szemű ...

- És te hova tartozol? - kérdeztem, miután lenyeltem zsemlém utolsó darabját.

- Én? Független vagyok. Becsempészem a cuccokat, ezért mindenki békén hagy. Ha engem csesztetnek, akkor nincs ki beszerezzen ezt-azt. Van még egy-két srác, aki szólóban nyomja, de ... Nem megy nekik a legjobban. A segglyukuk már biztos olyan, mint egy tizenöt centis karika.

- Értem - húztam el undorodva a szám. Ne is folytassa, túlságosan vizuális vagyok.

- Jó lenne beállnod Marcusékhoz, vagy akár egy kisebb csapathoz, mert így elég hamar megjárhatod - osztotta az észt, miközben egy kissé égett húst dobott a tálcámra.

- Nem kell én beálljak sehova - morogtam, majd bekaptam egy falat húst. Nem a legjobb, de azért szívesebben eszem ezt, mint azt az undormányt, amit én kaptam.

- Hát te tudod. De nem rám vess, ha megkúrnak! - mondta tele szájjal, majd megvonta a vállát - Miért sitteltek le?

- Emberölés - vágtam rá unottan.

- Wow - nyogte ki döbbenten, majd kissé arrébb csúszott, mire kitört belőlem a nevetés.

- Nyugi, csak rám kenték!

- Úgy már más.

***

- Helló, Nagyfiú - szólalt meg valaki, amikor behúztam a hátam mögött a rácsot. Na várjunk! Akkor nem vagyok egyedül?- Miért nem láttalak eddig? - szegeztem neki a kérdést, miközben ledobtam magam a mocskos, alsó ágyra.

- Az nem a te dolgod, Kölyök - vágott vissza, és lelógatta a lábát - John - nyújtotta felém a kezét. Felültem, és megráztam azt.

- Liam.

Miközben kezet ráztunk, megfigyeltem a kezén ékeskedő különféle tetkókat. Sok virág, egy angyal, egy nagy sárkány ...

- Milyen volt az első nap? - húzta vissza kezét, miközben én a falnak támasztottam a hátam, és felhúzott térdeimre támasztottam a karjaim.

- Honnan veszed, hogy ez volt az első?

- Kérlek, én mindenről tudok - nevetett.

- Tűrhető volt - adtam meg magam, vállvonogatva.

- Kihez álltál be?

- Pártatlan vagyok - vágtam rá egyből.

- Ohó, de bátor valaki - nevetett, majd leugrott az emeletes ágy felső szintjéről. Az apró, ráccsal védett ablakhoz lépett, és meggyújtotta szájából kilógó cigijét.

Csak most tudtam rendesen szemügyre venni. Kissé nagydarab, ősz szakállú, "kigyúrt", tetovált férfi. Tipikus motoros ... Némi Télapó beütéssel.

- Tessék! - dobott felém egy kis cigis dobozt. 

Felnyitottam tetejét, és találtam benne két szál cigarettát, meg egy öngyújtót.

- Nem dohányzom - dobtam vissza a dobozt.

John elnevette magát, vállat vont, és feldobta a dobozt az ágyára.

- Miért vagy itt? - kérdeztem egy idő után. John rám nézett, miközben kifújta a füstöt.

- Csempésztem.

- Mit? Kábszert? - vontam fel szemöldököm.

Egy újabb drogcsempész? Már kicsit sokan vannak.

- Fegyvert. És te miért ülsz?

- Gyilkosság - sóhajtottam.

- Ki se néztem volna belőled - kuncogott, majd kidobta az ablakon az elnyomott csikket - Kivel lógtál? Vagy bolyongtál, mint magányos farkas? - huppant vissza az ágyára.

- Valami Tylerrel.

- Csempész Tylerrel?

- Ja - vontam vállat nemtörődömön.

- Majd ha beszélsz vele, mondd meg neki, hogy kell még egy karton cigi.

- Oké - forgattam a szemem.

ANOTHER THINGS

Na, megmondtam, hogy írni fogok :) Szóval ... Kezdem először a mondanivalómmal: Hirdetnék! És ezt itt nyugodtan megtehetem, hisz az én blogom :) Két blogról lenne szó ... Az egyik a sajátom (muhaha), a másik pedig egy barátnőmé.

I DON'T SEE YOU, BUT I LOVE YOU

[enémy]

REMÉNY

[barátnőmé]

(Azt csak úgy zárójelben hozzátenném, hogy a második blog designja teljes mértékben az én munkám)

Aztán ... Jön a kérdés! :D Most megmutatok nektek egy fejlécet. És nézzétek meg jól a Remény című blogot! Kérlek mondjátok el az ŐSZINTE véleményeteket!  Nem tudom, hogy miért kérem ki a véleményetek ... Csak úgy :)

Ez lenne a fejléc :)

És még valami! Ha kérdésetek van, akkor nyugodtan kérdezzetek :)

Puszi: Tina xx

CHAPTER SEVEN

Sziasztok! Nem is tudom hol kezdjem. Talán az elején. A rész szokás szerint jött csütörtökön, attól nem maradt el, hogy hétfőn hoztam már egy fejezetet. Viszont! Nem lett extra hosszú, ahogy ígértem, mert most jutott eszembe, hogy hoppá csütörtök van. Ezért a következőt próbálom hosszabbra írni :) Másik! Lenne pár hirdetni- és kérdeznivalóm. De nem akarom a rész elé írni, szóval pár perc, és kikerült, egy új bejegyzés :)

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

Egy rendőr felrángatott székemről, majd a bilincsemnél fogva elkezdett kitoszogatni a teremből. Egy utolsó pillantást vetettem Ann-re vállam fölött, majd végleg bezárult mögöttem az ajtó.

Ez az utolsó emlékképem rőla. Így fogok rá emlékezni évekig: megtörten, és csalódottan. Mielőtt bezárult volna mögöttem az ajtó azt kellett látnom, hogy zokogásban tör ki. Nem maradt neki senki. Én voltam az egyetlen személy az életében, aki fontos neki. És most elszakítottak tőle.

- Nem lesz neked jó dolgod a sitten - mondta a rendőr, miközben sétált velem.

- Senkinek nincs ott jó dolga - válaszoltam egyszerűen, tömören.

- De tudod, te olyan "szépfiú" vagy - ahogy a bentiek mondanák.

- Ami azt jelenti, hogy .. ? - értetlenkedtem.

Valahol a lelkem mélyén én is tudtam a választ, csak nem akartam felfogni.

- Te leszel a helyi köcsög - nevetett a fiatal rendőr.

Elkapott az idegesség. Ha nem lett volna bilincsben a két kezem, biztos, hogy akkorát bemostam volna neki, hogy a fal adja a másikat.

Könnyű így röhögni. Érdekelne, hogy ő mit reagálna, ha tíz év börtönre ítélnék.

Tíz év! Úr Isten! ott fogom leélni a "fénykorom".

Megint elmémbe kúszott az a  két nap, amit a rendőrség külön cellájában kellett eltöltenem, a kihallgatásig. 

Már az kínszenvedés volt. Idegesítő volt a semmittevés. Bár néha kiengedett egy kedves rendőrnő, akit már régebb óta ismerek. Emlékszem, általánosban mindig megvédtem a fiát - talán ezért volt az a nagy kivételezés.

Az első nap, amikor az előtérben ültem, és beszélgettem Joshnson századossal - igen, ő lenne a kedves rendőr -, valami érdekes megragadta a figyelmem: a tévében egy bokszmeccsről beszéltek. A készülék felé kaptam a fejem, és minden figyelmem a kacatnak szenteltem.

- Egy tizedik kerületi bokszklubban gyilkosra bukkantak. A rendőrség egy névtelen bejelentőtől kapott fülest, miszerint az eldugott helyen egy bűnöző tartózkodik. a rendőrök pont egy bokszmeccs közepén toppantak be, mikor is a gyilkos - Liam Payne - menekülésbe kezdett - olvasta fel a hidrogén szőke híradós a súgógépről, majd bevágtak egy videót.

Bejöttek a zsaruk, megszólítottak, én pedig rohanásba kezdtem.

De hogy ... ?

Nem kellett sokat agyalnom a válaszon, hamar rájöttem, hogy a felvétel Rob sajtósaitól van.

Abban a pillanatban az összesnek a halálát kívántam. Robnak, a menedzserének, a hülye stábnak ... Mindenkinek! Nem elég, hogy rám kennek egy gyilkosságot, de még a tévébe is berakják.

Most már biztos, hogy az egész város tudni fog róla.

CHAPTER SIX

       Helló-belló emberkék! Igen, tudom késtem. Ne haragudjatok, de olyan zsúfolt volt az  őszi szünet,

       hogy egyszerűen nem volt időm géphez jutni. De, hogy kárpótoljalak titeket,  megsúgom, hogy már

      csak két nap van a következő részig ;) És lehet, ha jó kedvem van, akkor extra hosszúra írom. 

     Összességében csak ennyit akartam.

     Jó olvasást szőrmókok!

     Tina xx

LIAM PAYNE

***

-          Üdvözlöm – jött be egy nő a terembe.

Végre már, valaki! Itt ülök, ki tudja már mióta, bilincsben, egy kényelmetlen széken. Nagyon komfortos. De azt hiszem, hogy ezt nevezik kihallgatásnak.

A nő leült velem szembe, az asztal másik végén elhelyezett székre, majd hátradőlt.

-          Hallgatom – szólaltam fel egy idő után, mivel ahogy észrevettem, ő nem nagyon akar társalogni.

-          Tudja, most várom, hogy visszaköszönjön – magyarázta, s közben a kezével mutogatott.

Már most elegem van ebből a nőből.

-          Üdv – mondtam nem épp a legkedvesebb hangsúllyal.

-          Nicola Handler vagyok.

-          Gondolom, ön tudja, hogy én ki vagyok, szóval nem kell bemutatkoznom – flegmáztam.

-          Azért örülnék neki – vágott egy savanyú mosolyt.

-          Liam Payne – mondtam, egy keserű vigyort erőltetve, majd az asztalra támaszkodtam.

-          Szóval… Ön azt állítja, hogy nem ölte meg Peter Adamset, igaz? – kérdezte, miközben az eddig kezében tartott papírokat az asztalra rakta.

-          Kiről is vagy szó?

-          Róla – mondta erélyesen, majd elém tolt egy képet. Az a srác volt rajta – holtan -, akit Mag lelőtt. De valami nem stimmelt. Ahogy én emlékszem nem volt összeverve.

-          Igen, azt állítom. Őt nem én öltem meg – toltam vissza a képet.

-          Szóval ezzel azt mondja, hogy vett már részt gyilkosságban? – hajolt előre. Elnevettem magam a feltételezésre. Én és az emberölés. Nem vagyunk egy szinten.

-          Igen, persze, legyilkoltam a fél várost – ironizáltam szem forgatva. A nő rosszallóan megrázta a fejét, majd folytatta:

-          Nem egy bizonyítékunk van maga ellen.

-          Hallgatom. Érdekel, hogy mik alapján gyanúsítanak – mondtam, miközben én is előredőltem. Kék szemeibe néztem, s vártam, hogy sorolja a dolgokat.

-          Először is: látták önt futva menekülni a helyszínről.   Névtelenül bejelentették az esetet. Ön ugye profi bokszoló, és az áldozatot eléggé… Helybenhagyták – ahogy ön is láthatta. És nemsokára a DNS-t is összehasonlítjuk – nyújtott felém egy fülpiszkáló féleséget. Mióta ilyen a rendőrség? Ez felér egy tv-beli FBI-os sorozattal.

-          Ezzel meg mégis mi a francot csináljak? – ráncoltam szemöldököm. Pucoljam ki előtte a fülem, vagy mi?

-          Először is vegye el!

Eleget tettem kérésének, kivettem ujjai közül a fülpiszkálót.

-          És most dugja be a szájába!

-          Mi? – kérdeztem meglepetten. Azt akarja, hogy szopogassak egy vattapamacsot a bot végén?  Normális ez?

-          Tegye be a szájába, és nyomja a szájpadlásához! Ha nem csinálja, én teszem meg – fenyegetett. Megforgattam szemeim, majd megtettem, amit kért.

***

- A vádlottat bűnösnek találom - zengte be a bíró hangja a termet, ami "kis kalapácsának" csattogásával társult. A vér egyből jéggé dermedt bennem.

Börtönbe kerülök. Börtönbe kerülök, olyasvalamiért, amit el sem követtem!

CHAPTER FIVE

      Sziasztok! Még mindig úgy gondolom, hogy nincs egyetlen egy ember sem, aki olvassa, hogy miket írogatok a bejegyzések elé, de valamiért jobb a közérzetem, ha írok egy kis bevezetőt. Tudom, rövid lett a rész - és hát eléggé lapos is -, na meg csúszott ... Ne haragudjatok! Tegnap egyszerűen kiment a fejemből, hogy kiposztoljam.

      De nem csak ezért írok. Szeretném, ha mostantól fogva, összegyűlne minimum két komment minden rész alá. Ne féljetek, nem lesz komment határ, csak azért jó lenne, ha kapnék némi visszajelzést. Én nem csinálom majd azt, hogy nincs meg az a két vélemény, és ezért nem hozok részt.

      Hát, csak ennyit akartam.

      Jó olvasást, és szép, kellemes őszi szünetet :)

      Tina xx

LIAM PAYNE

-          Uraim – szólalt meg az egyik egyenruhás – És Hölgyeim – tette hozzá, amikor meglátta a bikinis lányokat, akik a táblákat mutogatták – A mókának vége.

A tömeg elkezdett csoportokra hullani, mindenki elhúzódott egy sarokba.

-          Melyikük Liam James Payne? – kérdezte a másik. Az ütő megállt bennem. Tudtam, hogy itt valami komoly lesz. Meredten bámultam a rendőrökre. Nem terveztem, hogy jelentkezek.

-          Te vagy az? – kérdezte a magasabbik, s megindult felém. Félrelöktem magam mellől Maxet, kiugrottam a ringből, s rohanásba kezdtem. Kicsaptam a hátsó ajtót, s nem törődtem a szakadó esővel, úgy ahogy voltam – egy szál rövidnadrágban, s bokszkesztyűben – szaladtam előre.

-          Álljon meg! – hallottam egy hangot hátam mögül, lábdobogásokkal párosulva. Ha elkapnak, akkor egyből le is tartóztatnak. Szaladnom kellett.

Rohanásom közben, amilyen gyorsan csak tudtam, letéptem magamról a vörös kesztyűket, s hátradobtam őket.

Egyre jobban fáradtam.

Nem volt fair ez az egész. Két fitt rendőr rohan utánam – utánam, aki előtte épp egy bokszmeccs közepén volt. Jó, hogy volt némi előnyöm, de hát az mit számít?

Meg kellett állnom. Már nem bírtam tovább. Bent egy hang szinte sikoltozta, hogy menjek tovább, ne álljak meg, de túlságosan fájtak a lábaim. Szorított a tüdőm, és szúrt az oldalam.

Megtorpantam, s térdeimre támaszkodtam. Visszapillantottam hátam mögé, így láthattam a távolságkülönbséget. Ha most belehúzok, lehagyhatom őket.

Ismét rohanásba kezdtem, és közben kiterveztem menekülésem. Előnyben voltam, mert jól ismertem a környéket.

Betértem egy zsákutcába, majd amint a végére értem futásból ráugrottam egy kukára. Az emeletes ház létrája túl messze volt. De nem volt más lehetőségem.

Elugrottam a kukáról, és csak reménykedtem, és csak reménykedtem, hogy elérjem a felhúzott vaslétrát.

A megkönnyebbülés aprócska szikrája fellobbant testemben, amint kezem érintette a vasat. Felhúztam magam, s felmásztam az erkélyre.

Felmértem a lehetőségeim. Vagy tovább mászom, vagy leugrom a téglafalra, hogy átmásszak a másik oldalra – ahova a zsaruk már nem tudnak utánam jönni. Vagy ha még sokat tökölök, akkor utánam másznak, s bevisznek az őrsre.

 Kimásztam az erkély legszélére, a vas másik oldalára. Nagy levegőt vettem, majd elrugaszkodtam, s nyújtottam kezeim, hogy bele tudjak kapaszkodni a falba.

A „repülés” közben megint rám tört az aggodalom. Ha beérnek nekem annyi, ezer százalék, hogy sittre vágnak.

Ujjaim beleakadtak a téglafal tetejébe. Amilyen gyorsan csak tudtam felhúztam magam, majd olyan hirtelen le is ugrottam. Amint földet értem talpam szúrni kezdett, egyből térdre rogytam. Utálom ezt az érzést. Próbáltam talpra állni, de nem ment.

Hallottam a kukák csörgését a fal másik oldaláról. Átmásznak.

Feltápászkodtam, s bicegtem tovább. Túl lassú voltam. Még csak kocogásnak se nevezném, amit leműveltem. Ha ilyen tempóban folytatom, akkor beérnek. De nem tudtam gyorsabban menni. Már nem csak a lábam szúrt, hanem a bokám is sajgott. lehet, hogy megzúzódott, ahogy földet értem.

A lábdobogások egyre csak hangosodtak. Tudtam, már nincs nagy távolság köztünk.

-          Álljon meg! – hallottam ismét a felszólítást. Innen már nincs visszaút.

Lassítottam a tempón – már ha ezen még lehetett lassítani -, mígnem teljesen megálltam. A rendőrök beértek, s egyből bilincset csaptak csuklómra.

-          Liam Payne, letartóztatom emberölés gyanújában – mondta monotonon az egyik egyenruhás, miközben megbilincselt. Sóhajtottam egy nagyot, s elfogadtam a tényt: le vagyok tartóztatva.

CHAPTER FOUR

Sziasztok, Drágák! Meghoztam az új részt, remélem, hogy tetszeni fog nektek. Nem vagyok benne biztos, hogy elolvassátok a bevezetőimet, de én mindig írok a részek elé. Gőzöm nincs, hogy miért :) Ha a vége felé találtok némi hibát, akkor szóljatok, kijavítom!

Jó olvasást, és sok kommentet! :)

Tina xx

LIAM PAYNE

***

-          Biztos, hogy rendesen felkészültél? – topogott előttem Ann, miközben kezeim kötöztem.

-          Igen, biztos – próbáltam megnyugtatni sokadjára.  Nem értem, minek kell ennyire aggódni. Ez csak egy bokszmeccs – Ideadnád a kesztyűket? – mutattam az öltöző másik végében felakasztott piros tárgyakra. Túl lusta voltam felállni a padról.

Ann megforgatta szemeit, majd megtette, amire kértem. Az egészet egy mosollyal viszonoztam, majd miután beleszenvedtem kezeim a bokszkesztyűbe, felpattantam a padról.

-          Mikor nőttél meg így? – kérdezte szomorkás mosollyal arcán, miközben felnézett rám, s hajamba túrt.

-          Biztos a napokban – vicceltem el.

-          Gyerünk, gyerünk, Liam, a közönség vár téged! – rontott be Billy a tágas öltözőbe, s lekapta „köpenyem” egy szegről. Nem értem, hogy mire van az mellény, vagy mi. Fel kell venni, kisétálsz benne, majd leveszik rólad. Teátrális az egész – Ne most szerelmeskedjetek! – szólt ránk, mire Ann nevetve ellépett tőlem.

-          Még mindig nem vagy humoros, Bill – jegyezte meg mosolyogva, majd kiment az öltözőből.

-          Hű, még mindig nagyon csinos a nevelőanyád – jegyezte meg edzőm, majd rám irányította figyelmét.

-          Sokan vannak? – kérdeztem meg szokás szerint, miközben Billy belebújtatott a köntösbe – sose tudtam, hogy mi a neve, pedig tizenhárom éve bokszolok.

-          Eléggé. Oh, és eddig elfelejtettem neked mondani: itt lesznek a tévések is.

-          Mi? – fordultam felé hírtelen. Kamerák előtt kellesz verekedjek? Kizárt!

-          Jól hallod, Öcsi. Szóval mindent bele!

A kintről beszűrődő szurkolózajra koncentráltam. Ez szinte mindig lenyugtatott. Bár eddig sose gondoltam bele, hogy egy részük azért ordítozik, hogy engem padlón lásson.

-          Te hívtad őket? – kérdeztem Bill-től, miközben az ajtót kémleltem.

-          Kiket?

-          A sajtósokat – magyaráztam szem forgatva. Ennyire nincs logikája?

-          Nem. Rob menedzsere – vagy mije -, ha jól tudom – világosított fel.

Minek ez a nagy felhajtás? Túl nagy az az arca annak a baromnak. Ez köztünk a különbség – ő híres, és gazdag akar lenni, én pedig azért bokszolok, mert a szívemhez nőtt.

-          Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm önöket köreinkben. Kérem fogadják sok szeretettel a bal sarokból, a kék mezes: Robert Wildmant! – kezdte a felkonferálást a bíró. Már megint kitalált magának egy hülye szöveget.

Hallottam, ahogy a tömeg őrjöng.  Egy része a nevét kántálta. Egy másik része csak tapsolt. Gondolom volt aki csak csendben ült, s nézte. Na meg ott voltak még az én „rajongóim”, akik egyhangúan fujjoltak.

-          És a jobb sarokból, a vörös nadrágos, verhetetlen: Liam Paynet! – húzta el nevem. Edzőm kitárta előttem a kétszárnyas ajtót, majd követett engem a ring felé.

Jó volt újra látni az őrült „rajongótábort”. Rég álltam itt, ilyen helyzetben. Kifejezetten jól esett. Bill szokás szerint elkészített a meccsre: levette rólam a köpenyt; megnézte, hogy jól vannak-e a kesztyűim; hozzám vágott egy félliteres vizet, hogy igyam meg; majd végül berakta a fogvédőt – s mind ezek közben bíztató szavakat mondott.

A harang megszólalt, a meccs elkezdődött. A szurkolótábor egy része elcsendesedett, s görcsösen figyelte körözésünk a ringben; másik fele bíztatásokat ordibált.

Elegem lett a táncikálásból, megkezdtem a meccset egy jobb horoggal, egyenesen Rob arcába. Ellenfelem megingott, majd mikor visszanyerte egyensúlyát megajándékozott pár dühös pillantással. A következő másodpercben felém lépett, s akár csak egy gép elkezdett ütéseket mérni rám, amit én mind blokkoltam. Fél pillanatra kipillantottam összeszorított kezeim mögül, így Rob ütése pont arcon talált. Elvesztettem egyensúlyom, így két lépést kellett hátráljak, hogy ne legyek instabil.

A meccs teljesen beindult, az ütések csak halmozódtak – így a sérülések is. A harmadik menetben bevittem a végső ütést: egy erős jobbhorgos megetette a hatását. Rob elterült a padlón, Max – a bíró – mellé térdelt, s a földet csapkodva elkezdett számolni.

-          5, 4, 3, 2, 1!  - ordította, majd feltápászkodott, s a magasba emelte kezem. Győztem!

A tömeg nagy része a nevem ordibálta, s gratuláltak. A másik fele vagy nem mondott semmit, vagy bekiabáltak egy-két sértő dolgot. De ez most a legkevésbé érdekelt. Győztem! Kamerák előtt. Nem eléggé felkészülten. Már kezdem én is azt hinni, hogy igenis jó bokszoló vagyok.

Fülem megcsapta valami nem odaillő hang: szirénázás. Amint jobban odafigyeltem, már nem hallottam semmit kintről. Túl hangos volt a tömeg.

A tömeg ajtaja kicsapódott, én pedig egyből arra kaptam fejem. Lesokkolt a látvány. Talán illegális ez az egész?

-          Uraim – szólalt meg az egyik egyenruhás – És Hölgyeim – tette hozzá, amikor meglátta a bikinis lányokat, akik a táblákat mutogatták – A mókának vége.

A tömeg elkezdett csoportokra hullani, mindenki elhúzódott egy sarokba.

-          Melyikük Liam James Payne? – kérdezte a másik. Az ütő megállt bennem. Tudtam, hogy itt valami komoly lesz. Meredten bámultam a rendőrökre, nem terveztem, hogy jelentkezek.