CHAPTER SIX

       Helló-belló emberkék! Igen, tudom késtem. Ne haragudjatok, de olyan zsúfolt volt az  őszi szünet,

       hogy egyszerűen nem volt időm géphez jutni. De, hogy kárpótoljalak titeket,  megsúgom, hogy már

      csak két nap van a következő részig ;) És lehet, ha jó kedvem van, akkor extra hosszúra írom. 

     Összességében csak ennyit akartam.

     Jó olvasást szőrmókok!

     Tina xx

LIAM PAYNE

***

-          Üdvözlöm – jött be egy nő a terembe.

Végre már, valaki! Itt ülök, ki tudja már mióta, bilincsben, egy kényelmetlen széken. Nagyon komfortos. De azt hiszem, hogy ezt nevezik kihallgatásnak.

A nő leült velem szembe, az asztal másik végén elhelyezett székre, majd hátradőlt.

-          Hallgatom – szólaltam fel egy idő után, mivel ahogy észrevettem, ő nem nagyon akar társalogni.

-          Tudja, most várom, hogy visszaköszönjön – magyarázta, s közben a kezével mutogatott.

Már most elegem van ebből a nőből.

-          Üdv – mondtam nem épp a legkedvesebb hangsúllyal.

-          Nicola Handler vagyok.

-          Gondolom, ön tudja, hogy én ki vagyok, szóval nem kell bemutatkoznom – flegmáztam.

-          Azért örülnék neki – vágott egy savanyú mosolyt.

-          Liam Payne – mondtam, egy keserű vigyort erőltetve, majd az asztalra támaszkodtam.

-          Szóval… Ön azt állítja, hogy nem ölte meg Peter Adamset, igaz? – kérdezte, miközben az eddig kezében tartott papírokat az asztalra rakta.

-          Kiről is vagy szó?

-          Róla – mondta erélyesen, majd elém tolt egy képet. Az a srác volt rajta – holtan -, akit Mag lelőtt. De valami nem stimmelt. Ahogy én emlékszem nem volt összeverve.

-          Igen, azt állítom. Őt nem én öltem meg – toltam vissza a képet.

-          Szóval ezzel azt mondja, hogy vett már részt gyilkosságban? – hajolt előre. Elnevettem magam a feltételezésre. Én és az emberölés. Nem vagyunk egy szinten.

-          Igen, persze, legyilkoltam a fél várost – ironizáltam szem forgatva. A nő rosszallóan megrázta a fejét, majd folytatta:

-          Nem egy bizonyítékunk van maga ellen.

-          Hallgatom. Érdekel, hogy mik alapján gyanúsítanak – mondtam, miközben én is előredőltem. Kék szemeibe néztem, s vártam, hogy sorolja a dolgokat.

-          Először is: látták önt futva menekülni a helyszínről.   Névtelenül bejelentették az esetet. Ön ugye profi bokszoló, és az áldozatot eléggé… Helybenhagyták – ahogy ön is láthatta. És nemsokára a DNS-t is összehasonlítjuk – nyújtott felém egy fülpiszkáló féleséget. Mióta ilyen a rendőrség? Ez felér egy tv-beli FBI-os sorozattal.

-          Ezzel meg mégis mi a francot csináljak? – ráncoltam szemöldököm. Pucoljam ki előtte a fülem, vagy mi?

-          Először is vegye el!

Eleget tettem kérésének, kivettem ujjai közül a fülpiszkálót.

-          És most dugja be a szájába!

-          Mi? – kérdeztem meglepetten. Azt akarja, hogy szopogassak egy vattapamacsot a bot végén?  Normális ez?

-          Tegye be a szájába, és nyomja a szájpadlásához! Ha nem csinálja, én teszem meg – fenyegetett. Megforgattam szemeim, majd megtettem, amit kért.

***

- A vádlottat bűnösnek találom - zengte be a bíró hangja a termet, ami "kis kalapácsának" csattogásával társult. A vér egyből jéggé dermedt bennem.

Börtönbe kerülök. Börtönbe kerülök, olyasvalamiért, amit el sem követtem!

CHAPTER FIVE

      Sziasztok! Még mindig úgy gondolom, hogy nincs egyetlen egy ember sem, aki olvassa, hogy miket írogatok a bejegyzések elé, de valamiért jobb a közérzetem, ha írok egy kis bevezetőt. Tudom, rövid lett a rész - és hát eléggé lapos is -, na meg csúszott ... Ne haragudjatok! Tegnap egyszerűen kiment a fejemből, hogy kiposztoljam.

      De nem csak ezért írok. Szeretném, ha mostantól fogva, összegyűlne minimum két komment minden rész alá. Ne féljetek, nem lesz komment határ, csak azért jó lenne, ha kapnék némi visszajelzést. Én nem csinálom majd azt, hogy nincs meg az a két vélemény, és ezért nem hozok részt.

      Hát, csak ennyit akartam.

      Jó olvasást, és szép, kellemes őszi szünetet :)

      Tina xx

LIAM PAYNE

-          Uraim – szólalt meg az egyik egyenruhás – És Hölgyeim – tette hozzá, amikor meglátta a bikinis lányokat, akik a táblákat mutogatták – A mókának vége.

A tömeg elkezdett csoportokra hullani, mindenki elhúzódott egy sarokba.

-          Melyikük Liam James Payne? – kérdezte a másik. Az ütő megállt bennem. Tudtam, hogy itt valami komoly lesz. Meredten bámultam a rendőrökre. Nem terveztem, hogy jelentkezek.

-          Te vagy az? – kérdezte a magasabbik, s megindult felém. Félrelöktem magam mellől Maxet, kiugrottam a ringből, s rohanásba kezdtem. Kicsaptam a hátsó ajtót, s nem törődtem a szakadó esővel, úgy ahogy voltam – egy szál rövidnadrágban, s bokszkesztyűben – szaladtam előre.

-          Álljon meg! – hallottam egy hangot hátam mögül, lábdobogásokkal párosulva. Ha elkapnak, akkor egyből le is tartóztatnak. Szaladnom kellett.

Rohanásom közben, amilyen gyorsan csak tudtam, letéptem magamról a vörös kesztyűket, s hátradobtam őket.

Egyre jobban fáradtam.

Nem volt fair ez az egész. Két fitt rendőr rohan utánam – utánam, aki előtte épp egy bokszmeccs közepén volt. Jó, hogy volt némi előnyöm, de hát az mit számít?

Meg kellett állnom. Már nem bírtam tovább. Bent egy hang szinte sikoltozta, hogy menjek tovább, ne álljak meg, de túlságosan fájtak a lábaim. Szorított a tüdőm, és szúrt az oldalam.

Megtorpantam, s térdeimre támaszkodtam. Visszapillantottam hátam mögé, így láthattam a távolságkülönbséget. Ha most belehúzok, lehagyhatom őket.

Ismét rohanásba kezdtem, és közben kiterveztem menekülésem. Előnyben voltam, mert jól ismertem a környéket.

Betértem egy zsákutcába, majd amint a végére értem futásból ráugrottam egy kukára. Az emeletes ház létrája túl messze volt. De nem volt más lehetőségem.

Elugrottam a kukáról, és csak reménykedtem, és csak reménykedtem, hogy elérjem a felhúzott vaslétrát.

A megkönnyebbülés aprócska szikrája fellobbant testemben, amint kezem érintette a vasat. Felhúztam magam, s felmásztam az erkélyre.

Felmértem a lehetőségeim. Vagy tovább mászom, vagy leugrom a téglafalra, hogy átmásszak a másik oldalra – ahova a zsaruk már nem tudnak utánam jönni. Vagy ha még sokat tökölök, akkor utánam másznak, s bevisznek az őrsre.

 Kimásztam az erkély legszélére, a vas másik oldalára. Nagy levegőt vettem, majd elrugaszkodtam, s nyújtottam kezeim, hogy bele tudjak kapaszkodni a falba.

A „repülés” közben megint rám tört az aggodalom. Ha beérnek nekem annyi, ezer százalék, hogy sittre vágnak.

Ujjaim beleakadtak a téglafal tetejébe. Amilyen gyorsan csak tudtam felhúztam magam, majd olyan hirtelen le is ugrottam. Amint földet értem talpam szúrni kezdett, egyből térdre rogytam. Utálom ezt az érzést. Próbáltam talpra állni, de nem ment.

Hallottam a kukák csörgését a fal másik oldaláról. Átmásznak.

Feltápászkodtam, s bicegtem tovább. Túl lassú voltam. Még csak kocogásnak se nevezném, amit leműveltem. Ha ilyen tempóban folytatom, akkor beérnek. De nem tudtam gyorsabban menni. Már nem csak a lábam szúrt, hanem a bokám is sajgott. lehet, hogy megzúzódott, ahogy földet értem.

A lábdobogások egyre csak hangosodtak. Tudtam, már nincs nagy távolság köztünk.

-          Álljon meg! – hallottam ismét a felszólítást. Innen már nincs visszaút.

Lassítottam a tempón – már ha ezen még lehetett lassítani -, mígnem teljesen megálltam. A rendőrök beértek, s egyből bilincset csaptak csuklómra.

-          Liam Payne, letartóztatom emberölés gyanújában – mondta monotonon az egyik egyenruhás, miközben megbilincselt. Sóhajtottam egy nagyot, s elfogadtam a tényt: le vagyok tartóztatva.

CHAPTER FOUR

Sziasztok, Drágák! Meghoztam az új részt, remélem, hogy tetszeni fog nektek. Nem vagyok benne biztos, hogy elolvassátok a bevezetőimet, de én mindig írok a részek elé. Gőzöm nincs, hogy miért :) Ha a vége felé találtok némi hibát, akkor szóljatok, kijavítom!

Jó olvasást, és sok kommentet! :)

Tina xx

LIAM PAYNE

***

-          Biztos, hogy rendesen felkészültél? – topogott előttem Ann, miközben kezeim kötöztem.

-          Igen, biztos – próbáltam megnyugtatni sokadjára.  Nem értem, minek kell ennyire aggódni. Ez csak egy bokszmeccs – Ideadnád a kesztyűket? – mutattam az öltöző másik végében felakasztott piros tárgyakra. Túl lusta voltam felállni a padról.

Ann megforgatta szemeit, majd megtette, amire kértem. Az egészet egy mosollyal viszonoztam, majd miután beleszenvedtem kezeim a bokszkesztyűbe, felpattantam a padról.

-          Mikor nőttél meg így? – kérdezte szomorkás mosollyal arcán, miközben felnézett rám, s hajamba túrt.

-          Biztos a napokban – vicceltem el.

-          Gyerünk, gyerünk, Liam, a közönség vár téged! – rontott be Billy a tágas öltözőbe, s lekapta „köpenyem” egy szegről. Nem értem, hogy mire van az mellény, vagy mi. Fel kell venni, kisétálsz benne, majd leveszik rólad. Teátrális az egész – Ne most szerelmeskedjetek! – szólt ránk, mire Ann nevetve ellépett tőlem.

-          Még mindig nem vagy humoros, Bill – jegyezte meg mosolyogva, majd kiment az öltözőből.

-          Hű, még mindig nagyon csinos a nevelőanyád – jegyezte meg edzőm, majd rám irányította figyelmét.

-          Sokan vannak? – kérdeztem meg szokás szerint, miközben Billy belebújtatott a köntösbe – sose tudtam, hogy mi a neve, pedig tizenhárom éve bokszolok.

-          Eléggé. Oh, és eddig elfelejtettem neked mondani: itt lesznek a tévések is.

-          Mi? – fordultam felé hírtelen. Kamerák előtt kellesz verekedjek? Kizárt!

-          Jól hallod, Öcsi. Szóval mindent bele!

A kintről beszűrődő szurkolózajra koncentráltam. Ez szinte mindig lenyugtatott. Bár eddig sose gondoltam bele, hogy egy részük azért ordítozik, hogy engem padlón lásson.

-          Te hívtad őket? – kérdeztem Bill-től, miközben az ajtót kémleltem.

-          Kiket?

-          A sajtósokat – magyaráztam szem forgatva. Ennyire nincs logikája?

-          Nem. Rob menedzsere – vagy mije -, ha jól tudom – világosított fel.

Minek ez a nagy felhajtás? Túl nagy az az arca annak a baromnak. Ez köztünk a különbség – ő híres, és gazdag akar lenni, én pedig azért bokszolok, mert a szívemhez nőtt.

-          Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm önöket köreinkben. Kérem fogadják sok szeretettel a bal sarokból, a kék mezes: Robert Wildmant! – kezdte a felkonferálást a bíró. Már megint kitalált magának egy hülye szöveget.

Hallottam, ahogy a tömeg őrjöng.  Egy része a nevét kántálta. Egy másik része csak tapsolt. Gondolom volt aki csak csendben ült, s nézte. Na meg ott voltak még az én „rajongóim”, akik egyhangúan fujjoltak.

-          És a jobb sarokból, a vörös nadrágos, verhetetlen: Liam Paynet! – húzta el nevem. Edzőm kitárta előttem a kétszárnyas ajtót, majd követett engem a ring felé.

Jó volt újra látni az őrült „rajongótábort”. Rég álltam itt, ilyen helyzetben. Kifejezetten jól esett. Bill szokás szerint elkészített a meccsre: levette rólam a köpenyt; megnézte, hogy jól vannak-e a kesztyűim; hozzám vágott egy félliteres vizet, hogy igyam meg; majd végül berakta a fogvédőt – s mind ezek közben bíztató szavakat mondott.

A harang megszólalt, a meccs elkezdődött. A szurkolótábor egy része elcsendesedett, s görcsösen figyelte körözésünk a ringben; másik fele bíztatásokat ordibált.

Elegem lett a táncikálásból, megkezdtem a meccset egy jobb horoggal, egyenesen Rob arcába. Ellenfelem megingott, majd mikor visszanyerte egyensúlyát megajándékozott pár dühös pillantással. A következő másodpercben felém lépett, s akár csak egy gép elkezdett ütéseket mérni rám, amit én mind blokkoltam. Fél pillanatra kipillantottam összeszorított kezeim mögül, így Rob ütése pont arcon talált. Elvesztettem egyensúlyom, így két lépést kellett hátráljak, hogy ne legyek instabil.

A meccs teljesen beindult, az ütések csak halmozódtak – így a sérülések is. A harmadik menetben bevittem a végső ütést: egy erős jobbhorgos megetette a hatását. Rob elterült a padlón, Max – a bíró – mellé térdelt, s a földet csapkodva elkezdett számolni.

-          5, 4, 3, 2, 1!  - ordította, majd feltápászkodott, s a magasba emelte kezem. Győztem!

A tömeg nagy része a nevem ordibálta, s gratuláltak. A másik fele vagy nem mondott semmit, vagy bekiabáltak egy-két sértő dolgot. De ez most a legkevésbé érdekelt. Győztem! Kamerák előtt. Nem eléggé felkészülten. Már kezdem én is azt hinni, hogy igenis jó bokszoló vagyok.

Fülem megcsapta valami nem odaillő hang: szirénázás. Amint jobban odafigyeltem, már nem hallottam semmit kintről. Túl hangos volt a tömeg.

A tömeg ajtaja kicsapódott, én pedig egyből arra kaptam fejem. Lesokkolt a látvány. Talán illegális ez az egész?

-          Uraim – szólalt meg az egyik egyenruhás – És Hölgyeim – tette hozzá, amikor meglátta a bikinis lányokat, akik a táblákat mutogatták – A mókának vége.

A tömeg elkezdett csoportokra hullani, mindenki elhúzódott egy sarokba.

-          Melyikük Liam James Payne? – kérdezte a másik. Az ütő megállt bennem. Tudtam, hogy itt valami komoly lesz. Meredten bámultam a rendőrökre, nem terveztem, hogy jelentkezek.

CHAPTER THREE

Sziasztok, Szépségek! :) Na szóval, megint itt egy rész. Az előző részhez összegyűlt 2 komment, szóval jól haladunk :) De ide összehozhatnátok többet ;)

Remélem, hogy tetszeni fog a rész.

Jó olvasást!

Tina xx 

LIAM PAYNE

Én visszazárkóztam szobámba, s folytattam a felülésezést. Miután megcsináltam még ezret, lepihentem negyed órára, s elgondolkodtam, hogy mit csináljak még. Miközben telefonom bűvöltem rájöttem, hogy rég voltam futni, így itt az ideje, hogy végre elmenjek. Felpattantam puha matracomról, majd elkezdtem az íróasztalom melletti dobozban turkálni. Mikor megéreztem egy drótot, rántottam rajta egyet, így minden, ami rajta volt leborult róla, de balszerencsémre csak a töltőm volt. Ismét a doboz mélyére túrtam, s tovább kotorásztam.

-          Megvagy – motyogtam diadalittasan, mikor megtapintottam fejhallgatóm szivacsát. Miután kiszedtem a feketelyuk mélységű kartonból, a telefonomhoz csatlakoztattam, amit később zsebembe csúsztattam. A fejhallgatót fülemre helyeztem, kitéptem a szekrényemből egy pulcsit, meztelen felsőtestemre kaptam, majd késznek nyilvánítottam magam.

Mikor kiléptem az utcára nagy meglepetés ért: csend volt. Leszedtem a fejemről fejhallgatóm, majd alaposan körülnéztem. Nem volt senki az általában nyüzsgő utcán. Felnéztem az erkélyekre, de azokat is üresnek találtam. Az egész furcsa volt. Túl furcsa.

Fejhallgatóm visszahelyeztem eredeti helyére, majd az ütemre kezdtem kocogni.

Túl gyanús volt nekem ez az egész. Nem szokott itt ilyen nagy nyugalom lenni. Legalább egy sarokban mindig verekednek. Mindig itt vannak a tizenéves csitrik, akik minden srácot pontoznak, és azt is kipletykálják, hogy mit ebédeltek.

Nem hallottam mást, csak a fülemben dübögő basszust, s a víz loccsanását, mikor egy-egy tócsába léptem.

-          Liam! – szólított meg felülről egy vékonyka hang. Megtorpantam, levettem fejhallgatóm, majd az erkélyre pillantottam. Tekintetem megakadt az aprócska kislányon, aki a másodikon lévő erkélyről hajolt ki. Sötétkék szemei szokás szerint izgalomtól ragyogtak, dús, fekete haja függönyszerűen lógott lefelé.

-          Mondd Sophiem – mosolyogtam rá.

-          Menj haza! – utasított az alig tizenkét éves lány.

-          Mi van? – ráncoltam össze szemöldökeim. Egy gyerek akarja nekem megmondani, hogy mit csináljak?

-          Utcabunyó lesz. Menj haza! – nyomatékosította, amit előbb is mondott.

Elnevettem magam szavai hallatán. Tudtam, hogy félt. Hisz szinte a húgom. De ennyire óvni akarna egy utcai verekedéstől? Ugyan már. Hisz ő is tudja jól, hogy meg tudom védeni magam.

-          Majd vigyázok – nyugtattam meg mosolyogva. Láttam, amint ajkait szólásra nyitja, de nem engedtem tovább aggodalmaskodni – Holnap látlak – zártam le a témát, majd visszaraktam fülhallgatóm előző helyére, és kocogtam tovább.

Elhatároztam, hogy többet most már nem fogom a nyakamba akasztani, akármi is történjék. Akár UFOk is potyoghatnak az égből, de az a fejhallgató ott marad a futás végéig.

Kicsit elgondolkodtam. Sophie nem az az aggódó fajta. Lehet, hogy mégis valami komoly lesz? Áh, biztos nem. Csak valaki elefántot csinált a bolhából.

-          Te büdös paraszt! – hallottam meg egy nő éles hangját. Egyből megtorpantam, s arra kaptam a fejem – Azt akarod, hogy lelőjelek? Azt akarod, te szemét? – ordibált még mindig, én pedig közben levettem a fejhallgatóm.

A látvány teljesen letaglózott. Hisz én őt ismerem.

A sötét bőrű lány tovább kapálózott a pisztollyal. Csatlósai szokás szerint a háta mögött álltak, s izgatottan várták, hogy Megan vagy jelt adjon nekik – ami azt jelenti, hogy agyonverhetik -, vagy, hogy végre lelője.

Megszemléltem a másik felet is: Egyedül egy kissé agyongyúrt, szteroidozott, kopasz, széttetovált srác állt szembe a néger bandával. Csodálom a bátorságát.

-          Tedd meg, Drágám! Tedd csak meg! – hátrált egy lépést majd széttárta karjait. Láttam Megan-ön, hogy tétovázik. Ő se tudta, hogy lelője vagy se. Én már ismertem jól. Sajnos volt egy időszakom, amikor a bandájába tartoztam. S tudtam, hogy le fogja lőni.

A kocsik mellett közelebb kocogtam a vita helyszínéhez. Talán erről beszélt Sophie? Tudott volna erről? Hát persze, hisz ő mindenről tud. Elképzelni se tudom, hogy ilyen fiatalon, hogy szerezhet ennyi információt.

-          Tedd meg, te rühes kurva! – ordított Magen-re a kopasz srác. Tudtam, hogy ez a végszó. Odarohantam a lányhoz, s megpróbáltam kitépni kezéből a pisztolyt, még mielőtt elsüti.

A durranás majd szétszakította dobhártyám, mielőtt megragadtam volna a fegyvert, s elszedtem volna a lánytól. Lelőtte.

Elengedtem a már forró tárgyat, s hátráltam pár lépést a gyilkostól. Szeme izzott a dühtől, de kezei mégis remegtek a félelemtől. Ő sem bírta felfogni, hogy megtette.

James – Magen túlságosan is nagyképű pasija – barátnője mellé lépett, kezében egy fehér ronggyal. Felvette a füstölgő pisztolyt a földről, és gondosan megtörölgette.

-          Hé Liam, kapd el! – szólított meg játékosan, miközben felém dobta a gyilkos fegyvert.

Ösztönből fejem elé emeltem kezeim, s elkaptam a felém hajított tárgyat.

Liam, te hülye seggfej! - ordította belülről egy hang.

Egyből eldobtam a pisztolyt, ami a földet érés után még fél métert csúszott.  Kétségbeesetten a bandára néztem. Valamikor a családom voltak. Közéjük tartoztam. Megvédtem őket, és ők is megvédtek engem. Most pedig ezt kapom.

Tétováztam kicsit, majd hátat fordítottam, s elrohantam.

Mi történt velem? Soha nem futottam el a problémák elől. Küzdöttem. Most pedig eliszkolok.

-          Majd meglátogatunk a sitten, Liam! – kiáltotta utánam egy hang.

Nem. Nem fogok börtönbe kerülni.  Biztos elviszik onnan azt a pisztolyt. Nem tudják az egészet rám kenni.  Ők is biztos belekavarodnának.

Miután bevettem jó pár kanyart, lelassítottam, amíg teljesen meg nem álltam. Ledobtam magam a fal tövéhez, könyökeim térdemre helyeztem, s kitámasztottam a fejem.

Nem kerülhetek börtönbe. Ann csalódna bennem. Túlságosan is. Mindenki azt hinné a kerületből, hogy én tettem. Sőt, talán az egész városban ez a pletyka terjengene! Gyilkosnak fognak hinni. Nem mernek majd velem beszélni, ha kijövök onnan. Úgy fognak rám tekinteni, mint egy leprásra. Nem, nem, és nem! Meg kell, hogy ússzam.

FIRST AWARD

Nagyon szépen köszönöm a díjat, az én drága egyetlenemnek, Florának :)♥

Szabályok:

1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla bejegyzést, és tedd ki a képet! PIPA

2. Őszintén válaszolj a kérdésekre!

3. Összesen öt személynek kell továbbküldeni!
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Válaszok:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? - Becses nevem Krisztina, de nem szeretem. Becézéseim a Kriszti, a Tina, a Kitty, és öcsémnek a Kittyke. És amit barátnőim találtak ki: Maris, Joli, Ágnes, Füge, Eccavú

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni? - Nagyon sok dalon sírtam már, de nincs olyan, amin mindig sírok.

3. Félsz a sötétben? - Nem, de régen féltem.

4. Szerelmes vagy valakibe? - TITOK :)

5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami életedben történt veled? - Mivel köztudottan szerencsétlen vagyok, így elég sok hülye dolog történt már velem.

6. Gondolatban öltél már meg valakit? - Oh, ha te azt tudnád, hogy hány embert ...

7. Szerinted a péntek 13 szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? - A péntek 13 csak egy nap, ugyan úgy mint a többi.ű

8. Van olyan dolgod, amit még a szüleidnek sem árultál el? - De még mennyi ...

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? - Nem. Azt hallgatok, amit szeretek, ha nekik nem tetszik, írjanak haza ... Én meg majd elégetem a levelet :>

10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál? - Egy alkalomra emlékszem, akkor nagyon sírtam, de kaptam utána fagyit.
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? - Semmit. Ugyan úgy viselkednék, mint eddig :)
12. Szoktál álmodozni? - Kérlek, abból áll az életem.
13. Járnál Chase Crawforddal? - Hát, mit ne mondjak, nem néz ki rosszul :D
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik? - Egyet, vagy kettőt. Rengeteg név van a fejemben. Viktória, Elizabeth, Izabella, Adrienn, Noémi ... Ádám, Kristóf, Áron, Levente ...
15. Adni, vagy kapni jobb? - Én mindkettőt szeretem, de a kapáshoz nem kell túl nagy erőfeszítés x)
16. Titkom? - Khm, azért hívják titoknak, mert nem tud róla senki. Eddig ilyenből csak egy van. A második helyen áll egy, amiről csak egy ember tud :)
17. Bakancslista? - Bulizni Las Vegasban, ordítani az Eiffel-torony tetejéről, delfinekkel úszni (haha, ahhoz meg kell tanulnom úszni), nyitni egy állatmentő, és egy hajléktalansegítő alapítványt, bunjee-jumpingozni, kipróbálni egyszer, hogy milyen légtornásznak lenni ... Hosszú :)

Akiknek küldöm:
Ada
Nessi
Miranda O. Connor
L.T.P.~
Dia

CHAPTER TWO

Sziasztok! :)

Remélem, hogy tetszett az előző rész, és, hogy ez is elnyeri majd a tetszésetek. Nagyon elszomorított, hogy egyetlen egy kommentet sem kaptam, szóval most megtennétek, hogy hagytok pár megjegyzést? :) Tudom, a bejegyzések rövidek, de nem tehetek róla, így tagoltam őket. A következő rész pontosan egy hét múlva jön, addig is nyugodtan látogassatok el a Facebeook csoportba, nézzetek körül stb.

Jó olvasást kívánok!

Tina xx

LIAM PAYNE

Amint kiléptem ismét az égre pillantottam. Az eső teljes mértékben elállt, a szürke felhők kezdtek eloszladozni. Kezeim visszacsúsztattam a zsebembe, majd folytattam utam.

Gondolataim ismét a küzdelem felé vándoroltak. Idegesített a tény, hogy az a fasz többet tud edzeni, mint én. Nyolc éves korom óta csinálom ezt. Lassan tizenhárom éve. És egy rándulás miatt le fog győzni az a nagyképű pöcs.

Elhatároztam, hogy amint hazaérek, bedobom az ebédet, csak, hogy ne sértsem meg Annie-t, majd nekiállok magamtól edzeni, hogy jó kondiba legyek.

Megtorpantam az emeletes ház előtt, majd szokás szerint felpillantottam a harmadikon lévő erkélyre.  Nem láttam senkit, csak a kiterített ruhákat, amiket a szél lengetett. Előkotortam kulcsaim a zsebemből, majd a zárba helyeztem, és elfordítottam azt. Amint feltártam a nagy, rozsdabarna ajtót, megpillantottam egyik szomszédunkat a falnak dőlve cigizni.

-          Csá, Nate! – köszöntem oda neki, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat, felsiettem a harmadik emeletre. Amint felértem, megkerestem a megfelelő kulcsot, ismét a kis résbe csúsztattam, magam felé húztam a kilincset, majd elfordítottam a vasból készült tárgyat a zárban. Az ajtó nagy kattanással nyugtázta cselekedeteimet, majd kinyílt előttem.

-          Szia, Kincsem! – hallottam meg Annie hangját, miközben bezártam magam mögött az ajtót. A paradicsomszós édes illata, ami a bazsalikom erős szagával keveredett egyből megcsapta az orrom. Ebből ítéltem, hogy még nincs kész az ebéd – Korán jöttél. Nem maradtál edzeni? – kiabálta a konyhából. Bementem a kis helységbe, így plusz egy fővel növeltem a létszámot.

-          Bill nem engedte – mondtam, miközben beledugtam mutatóujjam a vörös paradicsomszószba, és megnyaltam. Annie egyből kezemre csapott, s lerendezte annyival, hogy egy nagy gyerek vagyok. Nem tagadom, néhanapján tényleg így van.

-           Segítsek valamit? - kérdeztem, miközben végignéztem a pulton.

-          Nézd meg, hogy jó-e már a tészta!

-          Rendben – mondtam, miközben elvettem a fakanalat a sötét márványpultról, s a fövő vízzel teli láboshoz léptem. Párszor megkavartam, majd a nagy kanállal kihalásztam egy tésztát. Kicsit megfújtam, hogy ne legyen teljes mértékben forró, majd a számhoz emeltem, s beleharaptam. Mikor úgy véltem, hogy az egész szál spagetti meg van puhulva, a plafon felé emeltem fejem, és beleengedtem a vékony tésztát.

-          Szóval megfőtt? – kérdezte Annie mosolyogva.

Ráirányítottam figyelmem, majd bólintottam egy nagyot, és leültem egy székre.

-          Szóval… - kezdett bele mondandójába, de előbb lenyalta az ujjáról a bazsalikomos paradicsompasztát. Még, hogy én vagyok a gyerekes – Billy miért nem engedte, hogy edz? – kíváncsiskodott.

-          A csuklóm – sóhajtottam.

***

-          Nagyon finom volt – dicsértem meg Ann főztjét, majd egy fehér szalvétába töröltem számat – Köszönöm – mondtam, miközben felálltam az asztaltól -, Anya – tettem hozzá mosolyogva, majd nyomtam egy gyors puszit homlokára.

-          A harmadikos anyák napi szerep óta nem hívtál így – emlékezett vissza Annie, és enyhén ráncosodó arcán megjelent egy halvány mosoly. Visszagondoltam a 2000-ben megrendezett előadásra. Nekem kellett utoljára verset mondanom, így a produkció után egyből az előttem lévő nő karjai közé borulhattam.

-          Ügyes voltál, Kincsem – dicsért meg meghatottan, miközben a hajam simogatta.

-          Szeretlek, Anya – motyogtam vállaiba. És az óta nem szólítottam így. Ez azért elég szomorú.

-          Megyek, edzem kicsit – jelentettem ki, majd a szobám felé lépkedtem. Amint beléptem az ajtón, ismét besötétített kuckómban találtam magam. Annyiszor idegeskedtem itt. Annyiszor törtem-zúztam.

Tekintetem megszokásomhoz híven a szürke foltra vezettem, ami fehér falamon olyan feltűnő volt, mint egy ember arcán az égési sérülés. Tízedikes koromban csináltam. Annie veszekedett velem, amiért kettes lett egy biológia témazáróm. Idegességemben a falba vertem, így lett rajta egy nagy lyuk. Mindig oda dobáltam a szemetet, ha lusta voltam kimenni, egészen addig, amíg Ann be nem tömette. Azóta sajnos ki kell járnom a konyhában lévő kukához.

Egyből lekaptam magamról fekete melegítő felsőm, s az ágyra dobtam. Miután kibújtam szürke pólómból azt is mellédobtam, s elkezdtem a nadrágommal ügyetlenkedni. Miután lerúgtam magamról farmerem azt is az ágyamra dobtam, majd az íróasztal előtt lévő székhez léptem. Leszedtem a támlájáról tegnapi melegítőnadrágom, és magamra kaptam. Miután felhúztam enyhén libabőrös lábaimra a puha anyagot, ágyamhoz léptem, és lefeküdtem elé. Lábujjaim beakasztottam a fába, majd felültem. Majd még egyszer. S még egyszer.

-          Liam! – hallottam az ismerős női hangot kintről.

-          Mindjárt megyek – szóltam vissza, majd folytattam a számolást.

-          Itt vagyok – mentem ki az aprócska nappaliba, miközben az izzadtságtól nedves hajamba túrtam.

-          Mennyit csináltál? – kérdezte féloldalasan mosolyogva.

-           Eddig csak ötszázat.

-          Ügyes vagy – dicsért meg vidáman, majd a lényegre tért – Kicsit el kell menjek itthonról, majd valamikor jövök. Tudsz vigyázni a házra?

-          - Úgy ismersz te engem, hogy nem tudok? – húztam fel fél szemöldököm mosolyogva. Ann csak legyintett egy aprót, majd intett egyet, s kilépett a barna bejárati ajtón.