2014. április 20., vasárnap

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS + SAJÁT VÉLEMÉNY

Hát, sziasztok Drágáim! Elérkezett ez is, még egy történetet befejeztem. Őszintén szólva, nem így terveztem az egészet. Eléggé el lett cseszve. Rövid részek, nagy kihagyások, szerintem menet közben még a sztori is unalmassá vált... Na de mindegy, ezt hagyjuk is. Legyen ennyi a vélemény nyilvánítás.
Ez a bejegyzés inkább rólatok szól. Ugyanis, ha ti nem vagytok, akkor én se tartanék most itt. Igaz, voltak elbizonytalanodások, de miattatok befejeztem.
Szeretném megköszönni nektek a több mint 8000 oldalmegjelenítést, a 62 kommentet, a 23 feliratkozót, és azt a sok pipát! Remélem, hogy a következő blogomnál ezek a számok kicsit többek lesznek, de azért ennek is nagyon örülök. :)
Valamint, ha szeretitek az írásaim, akkor iratkozzatok fel az új blogra.

EPILOGUE

LIAM JAMES PAYNE
17 évvel később

- Szivem! Leveled jött - szólt Lucy, miközben a síró Annie-t ringatta karjaiban.
- Add ide a picit! Menj, pihenj le - mondtam, és elvettem tőle a síró kisbabát. Rám mosolygott, csókot nyomott a számra, majd bement a hálószobába. Mindent megtennék ezért a mosolyért.
- Mamma - gagyogta a pici Annie karjaim közt, már nyugodtan.
- Majd átjön Anne mama később - válaszoltam neki, és a kulcsaimért indultam, hogy ki tudjam majd nyitni a postaládát. Mikor a parafatáblához értem, amin a kulcscsomók lógtak, ráncolt szemöldökkel nyugtáztam, hogy nincs ott a sajátom.
- Mabel! Gyere ide egy kicsit - kértem nagyobbik lányom, aki kitrappolt szobájából és megállt előttem.
- Igen, Apu? - fonta össze karjait.
- Kérlek, fogd meg egy kicsit a húgod!
Mabel arca fintorba torzult, és hátrált egy lépést. Utáltam, amikor ezt csinálta.
- Filmet nézek. - jelentette ki, és elkezdett behátrálni a szobájába.
- Mabel Lucy Payne! 13 éves vagy, én tartalak el, én fizetem az internetet, amin azt a filmet nézed. Ha megkérlek rá, hogy fogd meg a húgod, akkor megteszed. Értve? - emeltem fel kissé a hangom.
- Értve. - sóhajtott, majd elvette Annie-t a karjaimból - Gyere Húgica, Apu most be van kattanva, jobb ha magára hagyjuk.
Nagyot sóhajtottam, hogy megnyugodjak, majd elkezdtem a kabátjaim zsebében kotorászni. Végül az egyikben megtaláltam kulcsaim, amikkel kimentem az udvarra, hogy kinyithassam a postaládát. Mikor megtaláltam a picike résbe illőt, belenyomtam, és elfordítottam. Néhány számlát rejtő boríték hullott a kezembe, és egy rendőrségi levél, mely az én nevemre szólt. Egyből szorongás töltött el és amilyen gyorsan csak tudtam, besiettem.
Ledobtam a leveleket az étkezőasztalra és elkezdtem fel-alá járkálni. Nem mertem kinyitni. Életem legborzalmasabb egy évét töltöttem el azon a bizonyos helyen, és eszem ágában sincs visszamenni oda, semmilyen okból.
Remegő kézzel késért nyúltam, majd felbontottam vele a levelet. Egy papír hullott ki belőle, rajta nyomtatott írással. Ujjaim közé vettem, leültem egy székre és elkezdtem olvasni.

Mr. Payne!
Szeptember 24-ik napjára be lett idézve a washingtoni bíróságra. Kérem délelőtt 11 órára jelenjen meg.


Állami Büntetőjogi Intézet

Hüvelykujjam végighúztam a pecséten, majd összehajtottam a levelet és visszacsúsztattam a borítékba. Lucy biztos látta. Elvégre ő szólt nekem, hogy levelem jött.
Idegesen túrtam hajamba, majd könyökömmel az asztalra támaszkodtam. Mit vétettem? Kerek tizenhét éve nem kerültem bele semmilyen illegális dologba. Már megint rám kent valaki valamit? De várjunk... Nem is kell semmilyen ok. Új rendszer van. Itt azt öl meg az állam, akit akar és azt csuk le, akit akar. Lehet, hogy útban vagyok a Nagyfőnöknek? De miért lennék? Nem csináltam semmit.

***

- A hetekben James Claytont holtan találták egy sikátorban. Az a gyanúnk, hogy ebben benne van Mr. Payne keze, ugyanis puszta kézzel lett megölve. Valamint mellette még a holttest mellett ott volt Mr. Payne nyaklánca is, amin a nyomozók csakis az Ő DNS-ét találták. Meg tudja ezt cáfolni? - fordult felém az öreg bíró.
- Nem én voltam - csúszott ki a számon, mire ügyvédem elkezdett a dühtől fortyogni.
- Valamivel alá tudja támasztani ezt az állítását?
Pörgött az agyam, alibiket kerestem. Mikor történhetett egyáltalán? A héten? A múlt héten? A múlt hónapban?
- Védencemnek biztos alibije van. Hetek óta minden idejét a munkahelyén és a családjával tölti - szólalt fel ügyvédem felszegett állal.
- Mit csinált szeptember első hetében? - szegezte nekem a kérdést a bíró, mire torkom kiszáradt. Leblokkoltam, teljesen. Mit csináltam akkor? Mikor volt az egyáltalán?
- Akkor vettem ki a szabadnapjaim - mondtam, mikor beugrott. Miért mondtam? Ez így nem lesz jó.
- Egész héten a családjával volt?
- N-nem... Nem egészen - vallottam be. Párszor elmentem boltba. Kimentem kicsit sétálni.
Nem fogok ebből jól kijönni.
- Nincs biztos alibije, azaz elég valószínű, hogy Ön volt a tettes. Az üggyel nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni - jelentette ki a bíró. Utáltam ezt a rendszert. Ha a felső tábla úgy gondolta, hogy valami úgy van, ahogy ők azt elképzelték, akkor nem foglalkozott vele tovább, lezártnak tekintette az ügyet. - Büntetése halál.

***

- Vigyázz rájuk - öleltem meg Lucyt, aki fuldoklott a zokogástól - Hallod? Légy erős! Nem láthatják, hogy az anyjuk össze van törve - simogattam meg puha pofiját. Pár napja még miattam ékeskedett boldog mosoly az arcán, most pedig a zokogástól torzul el. Miért nem hazudtam? Miért nem mondtam mást, miatta? Miattuk.
Megremegtem, amikor eszembe jutott, ahogy Mabel a pólómat szorította. Fejét a mellkasomhoz fúrta és úgy zokogott. Elveszti az apját. Úgy veszti el, hogy ismerte és talán még szerette is. A szívem szakad meg, amikor elgyötört arcára gondoltam vissza.
- Nem lehet csinálni valamit? - szipogta életem szerelme, miközben felnézett rám.
- Nem nagyon - ráztam meg fejem. - Az lenne a legjobb, ha hazamennél. Nem kell látnod. - simogattam meg, miközben könnyeimmel küszködtem. Nem azért, mert féltem. Hanem azért, mert nem akartam itt hagyni őket. Miattam fognak szenvedni.
- Payne! - szólt ki a teremből egy férfi, mire megremegtem. Ez a végszó.
- Menj haza! Szükségük van rád. Anne-nek is.
- Itt maradok - jelentette ki. - Tudod... Míg a halál el nem választ. - mondta, majd elengedett és megcsókolt. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. Örökké. - mondtam, majd csókot nyomtam homlokára és bementem a terembe.
Három fala téglából volt, a negyedik üveg, amin át lehetett látni. Lucy könnyáztatta arccal állt az üveg előtt, remegő kezeit az átlátszó anyagra tette. Engem leültettek egy székre, kezeim hátrakötözték, majd aki mind ezt elvégezte velem szembe állt, és felvett egy puskát. Még egy pillantást vetettem Szerelmemre, majd szorosan lehunytam szemeim és vártam a halált.

2014. április 19., szombat

CHAPTER TWENTY ~ The last

LIAM JAMES PAYNE

Az órák vánszorogtak, akár csak a napok. Nem láttam különbséget kedd, szerda, csütörtök között. Mind csak egy unalmas nap volt, amikor nem csináltunk semmit. Mindent ugyan úgy csináltam. Felkeltem, ettem, ültem, ettem, megint ültem, megint ettem, majd aludtam - és ez mindig kezdődött elölről.
De valamelyik nap minden másképp kezdődött. Kirugdostak az ágyból, elzavartak zuhanyozni, majd tiszta ruhát adtak rám. Furcsának találtam ezt a nagy felhajtást, de szó nélkül tettem, amit kértek.
Miután ezekkel megvoltam, elküldtek, hogy lézengjek az udvaron. Nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Mit is csinálhattam volna? Legalább adtak volna a kezembe egy fűnyírót, vagy valami.
De nem. Én ott ültem, totál egyedül, várva, hogy a többiek befejezzék a napi takarítást. Nem tudom, hogy mennyire lehetett összekoszolni az egész helységet egy nap alatt, de ha délig nem csinálták, akkor semeddig. Ebédnél persze mindenki megszólta, hogy felszívódtam, kibújtam a munka alól, meg, hogy mennyire ki vagyok csípve. Úgy éreztem magam, mint egy pláza cica pudlija, aki mindent megkap, és neki elég csak fetrengni kicsit, máris kapja a húst jutalomképp. Legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Tényleg nem tudod, hogy mi lesz? - érdeklődött John gyanakvón.
Megráztam fejem, majd tovább böködtem a száraz, égett húst.
- Fura. - morogta, majd felállt - Vigyázz magadra, Lee - csapott a vállamra, majd tálcájával elindult a pult felé. Összeráncolt szemöldökkel néztem utána, majd visszafordultam ebédemhez.
Minden olyan furcsa volt. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kívül álló. Ez rosszabb volt, mint a legelső napom, még akkor se voltak ilyen barátságtalanok az emberek.
- Csá, Liam - köszönt Tyler, miközben elment mellettem. Utána néztem, meg akartam szólítani, de meg sem állt, egyből ki is ment az ajtón.
Befejeztem ebédem, tálcámat letettem a mosatlanokhoz, majd elindultam kifele.
- Payne! - szólított meg valaki, mire odakaptam a fejem. Az új őr közeledett felém, kezében bilinccsel.
- Mi van? Mit csináltam? - kérdeztem kissé dühösen, és vártam, hogy odaérjen. Megállt előttem, majd a bilincset egyből csuklómra verte.
- Tárgyalás lesz.
- Milyen tárgyalás? - ráncoltam szemöldököm, és közben mentem arra, amerre irányított.
- Ha mázlid van, szabadulsz.


***

- Üljenek le - adta ki az utasítást a bíró, majd elkezdte átnézni a papírjait. Feljebb lökte szemüvegét, majd visszanézett ránk.
Idegesen doboltam lábammal és körbenéztem a teremben. Mögöttem, a "nézői" részen ott ült Anne, Sam, Juliet és Adam. Tőlem bal oldalra, a másik külön álló asztalnál James és egy puccos ügyvéd. Nekem valami hivatásost rendeltek ki, aki a börtönnek dolgozik, szóval nincs túl nagy esély, hogy ezt az ügyet megnyerjük. De még mindig nem tiszta a szitu. Mit keres itt James? Meg a többiek? Mi lesz itt?
- James Clayton ... Ön nem rég vallomást tett a rendőrségen, miszerint maga ölte meg Mr. Hill-t, így igaz? - tette fel a kérdést a bírónő.
- Igen, így - bólintott James.
Szemem kétszer akkorára nőtt, úgy éreztem, majd' kiesik. Mégis mi a picsa folyik itt?
- Van valakinek efelől bármi kivetnivalója? - tekintett körbe.
Tekintetem egyből Meganra siklott, aki a terem legeldugottabb sarkában ült. Merev tekintettel bámulta James hátát, amitől még engem is kirázott a hideg. Hogy tud ennyire... Hideg maradni? Hagyja, hogy a pasija üljön éveket a börtönben, mikor neki kéne.
Mindenki hallgatott.
- Rendben. Akkor ezt az ügyet lezártnak tekintem. Liam James Payne-t ezennel felmentem minden vád alól, büntetését ejtjük. James Clayton, önt pedig tizenöt év börtönbüntetésre ítélem el - mondta, majd csapott egyet a kalapácsával az asztalra. - További szép napot - állt fel, majd kiment a hátsó ajtón.
A döbbenettől lelassultam. Majdnem egy év után kikerülök innen. Egy borzalmas, és fájdalmas év után.
Még fel sem álltam rendesen, mikor Anne a nyakamba ugrott. Könnyei ismét pólómat mosták, én pedig elkezdtem simogatni a hátát.
- Hazajössz - ismételgette suttogva.
Még mindig nem értettem semmit. Tudni akartam, hogy mi történt odakint, azt, hogy mi bírta rá James-t arra, hogy ezt tegye és, hogy kinek köszönhetően szabadulok ki. Minden zavaros volt. Még a tárgyalás se volt rendes. Túl gyors volt az egész.
- Beszédem lesz veled - mondta Samuels, mikor Anne után ő is megölelt.


***

- Te voltál, ugye? - kérdeztem Sam-től, miután cigim végéről lepöcköltem a hamut a földre.
- Mire célzol?
Jobb kezem farmerem zsebébe csúsztattam. Még mindig furcsa volt a saját ruháimat hordani. Nem narancssárga... Nem viszketek tőle... Nem kemény, büdös és koszos...
- A tárgyalásra - mondtam és szívtam még egyet a cigarettámból.
- Igen - jelentette ki lazán.
- Hogy csináltad?
- Nem kellett túl sokat érvelni. - mondta magabiztosan - Csak egy kis rávezetés kellett, és elkezdett dolgozni a bűntudata. Vagy a félelme. Ki tudja - vont vállat.
- Mit mondtál neki?
- Csak azt, hogy jobban teszi, ha feladja magát. Elmondtam neki, hogy dühös vagy és addig nem fogsz lenyugodni, amíg ő nem holt. Azzal, hogy letölti azt a büntetést, amit megérdemel, talán elfelejteti veled, hogy mit is tett.
- De nem ő tette. - ráztam meg fejem - Az a szuka volt.
- Nyugi. Ő sincs jobb helyzetben.
Szám apró mosolyra húzódott, miközben bátyámat figyeltem. Borzalmas volt ez az egy év, de mégis csak történt valami jó alatta. Kaptam egy testvért, egy testvért, aki törődik velem. Ha ő nincs, még kilencszer ennyit kellett volna ott ülnöm, abban a poros cellában.
- Kösz, tesó.
- Igazán nincs mit.

2014. április 8., kedd

CHAPTER NINETEEN

Heeeeey!
Szóval az úgy történt, hogy ... Na, akkor az elején. Borzalmasan, de tényleg nagyon nagyon sajnálom, hogy eddig kellett várnotok a részre. Már nem is tudom, hogy van e bárki is, aki olvassa. 1 hónap, Jesszus! Szóval ....BOCSI! A másik: A blog a végéhez közeledik. Konkréten ezen a bejegyzésen kívül még egy rész lesz+epilógus. Úgy terveztem, hogy nagy csattanó lesz, de ennél többet nem árulok el. :)
Jó olvasást!

Elcsesztem.
Elcsesztem, és nem tudom hogyan jóvá tenni. Jenksnek nincs munkája. Én kaptam még öt évet. És mind ezt miért? Mert az az arrogáns seggfej provokált. Nem, még szép, hogy nem azért. Ezzel én is csak hazudok magamnak. Azért van az egész, mert egy forrófejű pöcs vagyok, és nem tudom kordában tartani magam. Miért nem mentem ki abban a kibaszott másodpercben, amikor megláttam?

***

- Mit csináltál, Liam? - zokogott Anne, miközben az asztalba kapaszkodott, remélve, hogy az nem fog eltűnni, és nem veszik el teljesen.
- Nem tudom. - ráztam a fejem. Fürödtem a szégyenben. A szégyenben, és a mocsokban. A mocsokban, ami James vérét jelentette. Lemostam magamról, de attól még ott volt. - Haragszol rám?
- Persze, hogy haragszom! - csattant fel, majd csak könny áztatta szemeivel meredt rám. - Annyira hiányzol. - kezdett újra zokogásba. Előre görnyedt, arcát eltemette apró kezeibe, és hagyta, hogy a háta beleremegjen az egészbe. Nem tudtam nézni, hogy szenved. Felálltam helyemről, odamentem hozzá, felrántottam, majd szorosan a karjaim közé húztam, egy nagy ölelésre. Kezei még mindig arcát takarták, így nyomta a mellkasom, de nem érdekelt. Fejem vállára tettem, és nyakához fúrtam.
- Sajnálom.
Elvette karjait mellkasomtól, és átölelte derekam, úgy sírt tovább.
- Gyere haza!
Ez a két szó egyből felszínre hozott egy fájdalmas, és gyötrelmes emléket. Ő ezt nem tudhatta, de nekem erről mindig egy régebbi dolog jutott eszembe, ami beleégett az elmémbe.
- Baj van? - nézett fel rám.
Vonallá préseltem számat. Nem akartam, hogy lássa rajtam: baj van. Pedig volt.
- Liam. Mondd el!
- Emlékszel, mikor mondtad ezt utoljára? - pillantottam le rá. Megrázta a fejét. - Jobb is.
Nem piszkált tovább ezzel, nem akart felzaklatni. És ezért hálás vagyok neki.

***


A kölcsön kapott bicskával egy fa gallyat faragtam, miközben a távolba meredtem, és rab társaim figyeltem. Letöröltem homlokomról az izzadtság cseppeket, és mivel rosszul fogtam a pengét, az kissé beleállt a kezembe. Felszisszentem a fájdalomtól, majd megpróbáltam kirázni belőle a sós cseppeket, amik a tenyeremből csorogtak rá. A vérem megszínezte ujjaim, és lecsepegett a földre. Nehezen feltápászkodtam, a bezárt bicskát visszalöktem Johnnak, majd elindultam az elsősegély állomás felé.
A mosolygós nővér ellátta friss vágásomat, majd további szép napot kívánt, miközben én kibattyogtam a rikítóan fehér helységből. Furcsa volt ez a kedves bánásmód, de tetszett.
Lehet, hogy mostantól hetente csinálok valamit, csak hogy idejöhessek.
Mikor kimentem az udvarra, egy türelmetlen, toporzékoló, látszólag új őrt láttam, ki a helyemen állt. Mikor meglátott, szeme felragyogott, és megindult felé.
- Payne? - kérdezte. Hah, zöldfülű.
- Payne. - biccentettem.
- Látogatói érkeztek. - mondta és bilincset rakott rám, majd elindult velem a folyosón.
Már megint? Mi van, rájött mindenkire, hogy Liam létezik, és le kell baszni mindenért?
Mikor beléptem a látogató terembe, szerény kis "családommal" találtam szembe magam. Samuels hozzám sietett, és kezelt velem, majd mellém állt. Fagyos tekintettel néztem végig, azokon, akik megcsináltak, majd bedugtak egy szegény árvaházba.
- Liam - indult meg felém Juliett, mire én automatikusan hátraléptem. Szülőanyám arckifejezése még szomorkásabb lett, de nem hatott meg. Már rég nem volt ott velem az a Liam, aki mindenkit megszánt, az "aranyszíve" miatt.
- Juliett, Adam - biccentettem nekik - Miért jöttetek?
- Hallottuk, hogy tovább tartanak bent - felelte a kopaszodó férfi, és leült. Annyira hasonlítottunk rá Sammel ... Letagadni se tudnám, pedig szeretném.
- És? - feleltem a megszokott közönnyel.
- És?! - csattant fel Juliett - Liam, még öt évig itt leszel! Öt évig! - visította.
- Anya, nyugi - csitította Sam - Erről nem ő tehet.
- Dehogynem! Ő tehet az egészről! Minek akarta megölni azt a szerencsétlent?
Kezdett fortyogni bennem a düh. Tudtam, hogy ki fog törni belőlem, és nem bírom majd visszafogni magam. De megláttam Juliett szemét. Félt. Félelemmel voltak teli azok a meleg, barna íriszek, és nekem majd összeszorult a szívem. Tőlem félt. Mindenki rettegni fog tőlem, akit ismerek, mert már tényleg gyilkos vagyok. Nem öltem még, de megtettem volna.
Az ajtó felé iramodtam, és félrelöktem a zöldfülű rabőrt. A gyomrom kavargott, elmém zavarodott volt. Undorodtam magamtól, azoktól, amiket gondoltam, attól, amit tettem. Egy gyilkos vagyok.

2014. március 3., hétfő

CHAPTER EIGHTEEN

Sziasztok! Hát, mint láthatjátok visszatértem! Mostantól, ígérem, apait-anyait beleadok, és amikor csak lehet, részeket írok. Hogy őszinte legyek, már szeretnék túl lenni ezen a blogon, mert érdekel, hogy mit reagáltok majd a befejezésre :D Na nem szaporítom a szót, olvassatok!
U.i.: Tudom, rövid, és lehet, hogy van benne pár hiba, de nem volt elég időm. 

LIAM JAMES PAYNE

Az elmúlt pár hétben arra pontosítottam, hogy jó formába hozzam magam. Tudtam jól, hogy semmi értelme, még éveim vannak edzeni, de valami mégis arra késztetett, hogy csináljam, püfföljem azt a zsákot, addig, amíg le nem szakad.
És meg is tettem.
A nap a felhők mögül nyalábokat bocsátott a földre, így helyenként megszínezte a betont, máshol pedig szürkén, nyirkosan hagyta. Különösen hideg volt aznap, ami Mexikóra nem jellemző.
- Esni fog - jelentette ki John a sötét felhőket tanulmányozva - Be kéne menni.
- Minek? Legalább fürdünk egy jót - vontam vállat, miközben a kavicsokat dobáltam. Az edzés tényleg használt, már éreztem, hogy erősebb vagyok. Sokkal messzebbre tudtam dobni, mint előtte.
Újra beállt a csend, ami már hetek óta a ki csapatunkra telepedett. John eleve nem túl hangos személyiség, szóval tőle nem csodálom. Ty már unja a társaságunk ezért ezzel a Jason, vagy tudom is én hogy hívjákkal lóg. Én meg ... Csak csüngök a gondolataimon, és próbálom elvarrni a félbemaradt szálakat. Keresem a hiányzó puzzle darabkákat, hogy összeálljon a kép.
Kiderült, hogy van egy testvérem, és, hogy a szüleim is élnek még. Tökéletesen tisztának kéne lennie, nem? De még mindig nem értem. Miért kerültem árvaházba? Hogy kerültem Annehez? Miért tagadták meg a saját gyereküket?
Rosszabb volt ez az egész mint egy krimi, aminek a sztorija csak a végén esik le. Túl kevés volt az az idő, amit velük tölthettem, ahhoz, hogy bármit is kideríthessek. Idegesített, hogy el vagyok zárva a külvilágtól, abba a kibaszott cellába.
És persze ott motoszkált a fejemben még valami más is. Hiányoztak a szeretteim, és ez düht keltett bennem. Mérges voltam Jamesre, amiért helyette, és a lotyója helyett ültem a börtöncellában. Minden éjjel azzal a tudattal aludtam el, hogy kiszabadulok ebből a szartelepről, és megölöm. Bosszút állok az évekért, és a tettekért.
- Payne! Toldd ide a segged, még egyszer ne mondjam! - ordított oda egy cellaőr.
Vajon mennyit szólítgathatott? Túlságosan elmerültem a gondolataimban - szokás szerint.
- Kuss már, Jenks - szóltam vissza, és feltápászkodtam.
- Golyót akarsz a fejedbe, szarházi?
Megforgattam szemeim, majd odamentem hozzá. Bilincset rakott a kezemre, és elkezdett a folyosókon végiglökdösni.
- Látogatóm jött? - kérdeztem tőle, miközben gyorsabban lépkedtem, hogy ne kelljen toszigálnia.
- Ja - válaszolta, és feltépte előttem az ajtót, és benyomott rajta - Kint leszek. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Öt perced van.
Levette a bilincset a csuklómról, majd bezárta az ajtót. A látogatószoba közepére néztem, és megpillantottam az asztalnál Jamest.
Ujjaim ökölbe szorultak, és éreztem, ahogy a harag utat tör magának. Vissza kell fognom magam. Nem kell még tíz év.
- Hello Liam - köszöntött nagy vigyorral az arcán - Mondtam, hogy meglátogatlak.
- Komolyan ide mered tolni a segged? Hallottál már a pöcs kifejezésről? Akár így is elnevezhetett volna az anyád - köpködtem a szavakat, és éreztem, hogy a kezemben kezd elállni a vérkeringésem.
- Ne legyél már ennyire feszült! Tedd le magad, és beszélgessünk!
Pont megfordultam volna, hogy feltépjem az ajtót, amikor eszembe jutott valami. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Jenks tudta, hogy ő lesz az, és biztosított róla, hogy figyelni fog. Öt percem van. Az pont elég.
Megiramodtam felé, és öklöm arcába vágtam, amitől elvesztette az egyensúlyát, és leborult a székről. A hasára ültem, és úgy kezdtem sorozni. Néhány ütés után, már több helyről ömlött belőle a vér, de nem tudtam leállni, csak ütöttem, és ütöttem tovább. Már úgyis mindegy. Ha egyszer elkezdtem, akkor fejezzem is be.
James feltartotta a kezét, hogy alkarjával blokkoljon, de olyan erővel vágtam rá, hogy feljajjdult, és vissza is kapta. Valószínűleg eltört.
- Fél perc - hallottam kintről egy hangot.
Időre van még szükségem. Még közel sincs ahhoz, ahogy én akarom látni. Még nagyon is élő.
Kezem jobban megfeszítettem, és erősebbeket ütöttem. James már nem próbálkozott védekezni, feladta a küzdelmet. Csak várta a halált.
Az ajtó kinyílt, és Jenks lépett be rajta, Millerrel együtt. Mindketten elkapták két-két oldalról a karom, és megpróbáltak felrángatni James mozdulatlan teste felől.
- Kiengednek, és kinyírlak, te szarláda - vetettem oda a szavakat, és belerúgtam.
Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogják elintézni, hogy emiatt ne kerüljek bajba. Elvégre félholtra vertem egy embert.
Jézus ereje, mit csináltam? Lehet hogy azt Jenks nem is úgy értette.

2ND AND 3RD AWARDS

Köszönöm a díjat Nessz Payne-nek! ♥



11 dolog rólam:
Állatbarát vagyok.
 A kelleténél talán kicsit többet káromkodok.
 Mostanság nagyon ráakadtam a design cuccokra.
 Nálam nagyon sokat számít a kinézet, akármiről is beszélünk.
 Nagyon sok barátomat az internetnek köszönhetően szereztem.
 Sose voltam egy rendszerezett ember. Mindig kupi van körülöttem, általában mindenhova rohanok, mert késésbe vagyok.
 Nagyon sok ötletem van az íráshoz, de sajnos nem tudok egyszerre ötven blogot vezetni.
 Mindig is piszkáltak a súlyom miatt.
 Utálom az embereket. Mondhatni, hogy félek tőlük.
 Ha díjat lehetne kapni a lustaságért, már rég tele lenne a szekrényem trófeákkal.
 Csak hogy bizonyítsam az előző állításom: Két napja pizsamában nyomulok. :D

Nessz kérdései:
 Miért döntöttél úgy, hogy írni kezdesz? - Nagyon sok blogot olvastam, és mivel nyár volt unatkoztam is, szóval gondoltam miért ne, hisz én is tudnék ilyet.
○ Mit gondolsz a sablon blogokról? - Huh, megpróbálok szépen fogalmazni. Irritálóak :):):)
○ Szeretsz olvasni? - Imádok, csak nincs rá időm.
○ Mi volt eddig a legnagyobb meglepetés számodra? - Mindenre fel vagyok készülve, engem nem érhetnek meglepetések :)
○ Mi hozta az eddigi életedben a legnagyobb változást? - Ez nem publikus.
○ Szerinted mit jelent szerelmesnek lenni? - Kisregény? Kisregény! Szerintem a szerelem egy megmagyarázhatatlan dolog. Nem tudod megválasztani, hogy ki az a személy, akibe beleszeretsz, és nem tudod kontrollálni ezt az egészet. Amikor ránézel pillangókat érzel a gyomrodban, amikor mással látod szomorú vagy ideges vagy, amikor szomorú vagy ő felvidít ... Olyan, mintha csak legjobb barátok lennétek. És még van egy kis hozzáfűznivalóm. imádom, amikor valaki azt mondja, hogy szerelmes xy-ba, mikor még nem is beszélgettek. Akkor a külsőjébe szeretett bele, amit TETSZÉSNEK hívunk. De amikor a belsőjét szereted meg, amikor a szíveddel látsz, nem pedig a szemeddel, akkor mondhatod azt, hogy igazán szeretsz.
○ Csalódtál már valakiben? - De még hányszor.
Mit gondolsz a Mennyországról? - Rossz ember vagyok, Pokolra kerülök.
A vámpírokról mi a véleményed? - Nincsenek, de a filmekben szexik :D
Ha egyetlen kívánságod az volna, hogy az általad írt blogokból teljesüljön egy rész, melyik volna az? És persze utána az életed nem változna vissza, hanem úgy alakulna tovább. -  Hmm, ez egy elgondolkodtató kérdés. Szerintem az lenne, hogy Cary helyébe csöppenjek. [They don't know about us]

Kérdéseim:
Mi az, amiért akár ölni is tudnál?
Mikor kezdtél írni, és miért?
Mik az álmaid?
Ki a példaképed?
Mi a kedvenc színed?
Mi volt a legszörnyűbb rémálmod?
Vannak félelmeid?
Van olyan személy, aki mindig fel tud vidítani?
Mi a véleményed a homofóbiáról? 
Játszol valamilyen hangszeren?
Mi az ami boldoggá tesz?

Akiknek küldöm:
Hope - Amanda Styles
.::ALONE::. - L.T.P.~
Khyira grafika - Khyira


Sajnálom, de nem olvasok mostanság blogokat, ezzel is szenvedtem.


Köszönöm a díjat Amanda Stylesnak! ♥

Szabályok:
Köszönd meg annak, akitől kaptad!  
Írj magadról 11 dolgot! 
Tegyél fel 11 kérdést! x
Add tovább 11 embernek! x

Elvégre a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket ;)

11 dolog rólam:
Rettentően kocka vagyok.
Van egy öcsém, épp most is szívja a vérem.
Nem tudom, hogy mi lenne velem az olvasóim nélkül.
Nagyon ragaszkodó személyiség vagyok.
Mindig is magányosnak éreztem magam, akármennyi barátom is volt.
Szerintem irítáló vagyok, de mindenki döntse el.
Ha egyszer összebarátkozok valakivel, akkor az imádkozhat.
Van egy kutyám, akit egyszerűen imádok ^-^ ♥
Ha elvennék a laptopom, és a telefonom el lennék veszve.
Mindig késésben vagyok, akárhová is megyek.
Egyszer szeretném bejárni a világot.


2014. február 14., péntek

Szünet

Sziasztok!
Sajnos azt kell közölnöm veletek, hogy egy kis darabig szünetet kell, hogy tartsak. Az oka titok (mondjuk van aki tudja), de remélem, hogy hamar túl leszek rajtuk, és újra tudok majd nektek írni. Ne haragudjatok, de másképp nem tudom megoldani.
Amint lehetőségem van az írásra, jelentkezem.

xx

2014. február 7., péntek

CHAPTER SEVENTEEN

LIAM JAMES PAYNE

Amikor odaértünk a szobában már vártak rám. Várt rám, méghozzá Ő.
- Liam - pattant fel a székről, amint beléptem az ajtón. Nyakamba vetette magát, és szorosan ölelt, meleg könnyeit a vállamon éreztem - Úgy hiányoztál - motyogta szipogva.
Eltoltam magamtól, hogy szemébe nézhessek. Úgy éreztem, hogy el akarom mondani neki a sérelmeim, a szemére akarom hányni, azt, amit nem tett. De nem tettem. Nem tettem, mert össze volt törve, és láttam rajta, hogy szenved.
Visszarántottam magamhoz, és szorosan öleltem.
- Szia, Anyu - köszöntöttem.
Érzelmeim csak úgy tomboltak bennem, nem tudtam, hogy dühös legyek, vagy hatódjak meg, netán törjek össze. Az számított, hogy ott volt.
- Oh, Kincsem - simogatta meg a hátam. Hangja már nem remegett, abbahagyta a sírást.
Az asztalhoz húztam, leültettem a székre, én pedig a másikra ültem, s figyeltem őt.
- Ne haragudj, én ne- ...
- Nem haragszom - vágtam közbe, miközben fejem ráztam.
Hazudtam. Igenis haragudtam rá. Nem is kicsit.
- Jól vagy? - kérdezte némi hallgatás után.
- Fogjuk rá - biccentettem, és lejjebb csúsztam székemen.
Ismét beállt köztünk a kínos csend. Én tudtam volna mit mondani, de nem akartam. Minek? Anne-n meg látszott, hogy egyszerűen csak feszeng, és nem tud miről beszélni.
- Mindenki rólad kérdezősködik.
- Biztos félnek, hogy kiszabadulok innen, és lemészárolom az egész várost - ironizáltam.
- Most miért vagy ilyen Liam? Mindenki tudja, hogy nem te voltál. Senki nem fél tőled - rázta meg fejét, majd hajába túrt.
- Akkor miért nem jön ide valaki, és bizonyítja be, hogy az a buzi néger volt? - próbálta nyugodt maradni, de egyszerűen nem ment, a düh csak úgy fortyogott bennem. Legszívesebben behúztam volna valakinek - James tette! Az a nyomorék buzeráns köcsög! - pattantam fel az asztaltól, és csaptam a műanyagra egyet. A biztonsági őr felém iramodott, de Anne leintette, jelezve, hogy nincs rá szükség. Mély levegőt vettem, majd leültem a székemre.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem tudjuk rábizonyítani - válaszolta nyugodtan.
- Tudom - fújtattam, majd úgy éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék - Nem rég meglátogatott egy pasas - szólaltam fel, némi hallgatás után - Nálad nem járt?
- Milyen pasas?
- Valamilyen Samuel.
- Nem ismerem - rázta meg a fejét.


FÉL ÉVVEL KÉSŐBB

- Ma jönnek hozzád? - kérdezte John, miközben elpöccintette cigijét.
- Igen - bólintottam egy nagyot, és eldobtam magam az ágyon.
- Ty azt mondta, hogy szerzett neked valamit - szólalt meg némi hallgatás után, miközben felmászott az ágyára.
Szemöldököm összeráncoltam, és úgy meredtem ágya alsó részére. Nem tudtam elképzelni, hogy mit találhatott ki megint az az idióta.
- Mégis mit?
- Ne engem kérdezz! Majd holnap megtudod - válaszolt nyersen, majd valószínűleg befordult - ugyanis az ágy csak úgy recsegett alatta, miközben forgolódott.

***

- Mégis miben sántikálsz, Tyler? - kérdeztem rá egyből, amint becsapódtam mellé.
- Neked is 'reggelt, Liam - biccentett, majd beleszívott a cigijébe.
- 'Reggelt - morogtam, majd elvettem a füle mögött tartott szálat, és a gyújtóért nyújtottam a kezem. Ty a markomba nyomta a kis narancssárga gázzal működő szerkezetet, én pedig rágyújtottam - Akkor elmondod, hogy mire készülsz?
- Nem - vágta rá.
A pumpa felment bennem. Sose szerettem, ha titkolóznak előttem. De nem szóltam semmit, csak beleszívtam egyet a cigarettámba. A börtön rászoktatott erre a szarra.
Mikor elértünk szokásos helyünkre ledobtam magam a fűbe, és úgy szívogattam tovább cigarettám. Miközben nézegettem a szállingózó füstöt, azon gondolkodtam, hogy vajon mikor látogat meg újra Samuel. Már kezdte piszkálni a fantáziám, hogy kivel is jöhet majd a bátyám, mert azt mondta, hogy hoz majd valakiket.
- Haver, leég a cigid. Ne pazarolj! - szólt rám Ty, amin csak kuncogtam, és ismét beleszívtam egyet. Igaza van, a nikotinforrás a börtönben értékesebb, mint az arany.
- Komolyan nem mondod el, hogy mit tervezgetsz?
- Ne legyél már olyan, mint egy hisztis picsa Valentin napkor! - mordult rám - Majd megtudod! Várj türelemmel!
- Faszfej - morogtam, és elnyomtam cigarettám.
- Jöhettek! - szólt ki John az épületből, mire Ty felpattant.
- Jössz? - pillantott rám.
- Hova? - ráncoltam szemöldököm, miközben felálltam.
Tyler nem válaszolt, csak elindult a nagy bejárati ajtó felé, én pedig követtem, mint egy kis pincsi kutya.
- Mostanság lesz a szülinapod, igaz? - szólalt meg Ty, miközben a cellák felé indult.
- Igen, most valamikor - bólintottam.
Nem mondott semmit, csak megiramodott a lépcsőn. Értetlenül néztem utána, majd én is elkezdtem felbaktatni a lépcsőfokokon. Cellám felé vette az irányt, majd elhúzta a nyitva hagyott rácsot,és mutatta, hogy menjek be.
A szűk helyet egy vérvörös színű bokszzsák díszítette, a fémkampóba bele volt akasztva egy ugyan olyan színű bokszkesztyű is. Tettem egy lépést a zsák felé, majd megérintettem, hogy tényleg ott van-e.
- Csak, hogy gyakorolhass. Szét kell majd rúgd a seggét annak a Jamesnek a nevünkben is - vont vállat.


2014. január 29., szerda

CHAPTER SIXTEEN

Nos hát, sziasztok! Kivételesen késés nélkül hoztam a részt, mivel mostanság átmentem éjjeli bagolyba, és van időm írogatni (esküszöm tegnap 3 órát aludtam, és mégis tökéletesen vagyok).
Akkor beszéljünk kicsit a részről is! Szerintem ez egy elég érzelem dús pontja a történetnek, mert még én is megkönnyeztem egy részletet, miközben írtam, pedig nem vagyok egy sírós fajta. (Szemen szedett hazugság, na de nem menjünk bele a részletekbe)  Nem tudom, lehet, hogy csak engem hatott meg, de ha más is észlelte azt a bizonyos pontot, akkor jelezze már, csak, hogy tudjam, nem csak én vagyok ilyen érzelmes :)
Szerintem ennyi szövegelés elég is.

Jó olvasást!
Csók,
Tina xx

LIAM PAYNE

Saját készítésű
- Na ide figyelj, Lee, ha nem jössz ki abból az elbaszott cellából, akkor én foglak kirángatni! - jelentette ki erélyesen barátom, miközben rántott egyet poros ingét. Sóhajtottam, majd fejem visszahajtottam karjaimra.
- Ty, szerintem ezt te sem gondoltad komolyan - veregette meg vállát John, majd leült mellém a földre - Most komolyan, mi a faszért vagy ilyen? - csapkodta meg a karom.
- Hagyjatok - morogtam karjaim közé. Napokig ugyanabban a pozícióban voltam, térdeim felhúztam, kezeim rájuk hajtottam, és erre az egészre jött a fejem. Részben már ezért se mertem felállni, mert félő volt, hogy annyira elzsibbadtam már, hogy a lábamon se bírok megállni. De én is el kell ismerjem: akkor nem volt velem minden  rendben.
- Liam, baszd meg, gyere már ki! Olyan vagy már mint egy zombi! Komolyan amiatt a szaros levél miatt vagy kiakadva? Napok óta csak azt hajtogatod, hogy hagyjunk, de ha nem hagyunk, akkor itt pusztulsz ebben a fos cellában - hadarta fekete barátom.
- Tylernek igaza van. Gyere már ki! - unszolt cellatársam is.
Nem akartam emberek közé menni. Magányra volt szükségem. Meg kellett emésszem a dolgokat, amik a levél elküldése után bekövetkeztek. Rémálmok gyötörtek, éjről, éjre, emiatt nem bírtam kialudni magam, és nappal is rémképek zaklattak. Olyan volt az egész, mint egy szörnyű, depresszív thriller.
Barátaim magamban hagytak cellámban, én pedig kiélveztem a csendet, és ismét gondolataim mélyére túrtam.
- Gyere ide, Kincsem! - mosolygott kedvesen, de én csak összefontam karjaim, és makacsan megráztam fejem - Na, gyere a mamihoz! - unszolt Anne - Megmondtam, csak az kap fagyit, aki jól viselkedik - fenyegetett mosolyogva, és itt persze egyből megengedtem. Egy öt éves gyereket mivel lehet jobban befolyásolni, mint az étellel?
Odatotyogtam hozzá, majd ölébe másztam, és figyeltem az piros peremű óra kattogását.
- Szeretlek, Mami - néztem fel rá, miközben karjaimat nyaka köré fontam, és mellkasához bújtam.
- Én is téged, Kicsikém!
Emlékeim könnyeket csaltak szememben, amiket rögtön le is töröltem. Így is elég gyenge vagyok, ennél lejjebb nem szabadna süllyednem. Most szedd össze magad, Payne!
Feltápászkodtam a koszos padlóról, majd elhúztam cellám rácsait, és gyenge, ernyedt lábaimmal megindultam az udvar felé. Akkor is erős vagyok!

***

Minden kezdett olyan lenni, mint az elején. Nem gondoltam semmire, és senkire, aki a börtönön kívül található, és így már nem is voltam olyan ideges, és feszült, mint előtte. Így volt a legjobb. Ők elfelejtettek engem, én pedig megpróbálom elfelejteni őket.
Tovább bökdöstem a húsnak nevezett izét tálcámon, és vártam, hogy mikor mászik fel a villámon, hogy megpróbáljon megfojtani. Ez az ottani kajákhoz képest elég reális gondolat volt.
- Liam! Délután szkander verseny lesz, jössz? - nézett rám Tyler.
- Minek mennék? - ráncoltam a szemöldököm.
- Hogy kipróbáld magad? - kérdezett vissza, némi gúnnyal a hangjával.
Ne bassz fel!
- Tyler, nem vagyok jó szkanderban - ráztam meg a fejem.
- Azokkal az izmokkal? - vigyorodott el.
- Ha nem tudnám, azt hinném, hogy buzi vagy - álltam fel az asztaltól tálcámmal együtt, és elindultam a púlt felé, hogy letegyem azt.
- Még nem tudhatod, Aranyom - kiabált utánam, nyávogós hanggal, mire én csak szemem forgattam, és megindultam az udvar felé. Ledobtam magam a fal tövébe, és úgy meredtem magam elé. A meleg nyári napsugarak pirították a bőröm, a nap pedig teljesen megvakított. Sehogy sem tudtam megszokni a mexikói időjárást a hűvös, washingtoni levegő után.
- Gyerünk! Felkészítelek a partira - csapott egyet a vállamra John, majd felrántott a földről.
- Milyen parti? - meredtem rá értetlenül.
- Tudod, az a parti, amiről Tyal beszéltetek. A szkanderbuziskodás.
- Nem fogok szkanderozni - ráztam meg a fejem.
- De igen is fogsz! Na pattanj fel arra a csőre, és húzd fel magad párszor - parancsolta, és lökdösött egy vasrúd felé.
Nagyot sóhajtottam, lekaptam koszos pólóm, majd a csőért ugrottam, és számolni kezdtem, hogy hányszor birkóztam már fel magam a tetejére.
- Százig meg se állj - parancsolt rám ideiglenes edzőm, miközben leült a kiszáradt fűbe.
Szemem előtt bevillant egy emlékkép, amint a réi edzőm csinálja velem ugyanezt. Életem legelső meccsére készített fel, amin csúnyán el is törték az orrom, de megnyertem. Megnyertem, mikor még csak akkor játszottam először. Egy tizennégy éves kis taknyos voltam, mégis győztem!
- Száz - nyögtem, majd leengedtem magam a csőről, és eldőltem mint egy darab fa. Reméltem, hogy a fű valamennyire puha lesz, és felfogja huppanásom, de nem így lett.
- Payne, látogatód jött - sétált hozzánk egy őr.
Az ütő megállt bennem. Nagyot nyeltem, pólómért nyúltam, majd magamra kaptam, és követtem a börtönkatonát. Lélegzetem egyenletlen volt, és szívem szaporán, egyenletlenül vert.
El akarom felejteni őket ...

2014. január 23., csütörtök

CHAPTER FIFTEEN

Aloha!
Na mizu, cukorborsók? Tudom, hogy a rész késett egy napott, ne haragudjatok érte, csak más elfoglaltságom volt. És ha már erről beszélünk! Úgy gondolom, fontos tudnotok, hogy egy új blogba kezdtem. A kép alatt ott van a linkje.
http://i-cant-do-this-ziam.blogspot.hu/

A másik pedig az, hogy kérni szeretnék mindenkit, hogy kommenteljen, ha elolvasta a részt, mert nem túl jó érzés az, hogy van 18 olvasóm, és abból 2 ír megjegyzést. Kicsit rosszul tud esni.
Nem is szaporítom a szót, hagylak titeket belevetni magatokat a betűk tengerébe! :)
Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

Egy nyomorult hét telt el a levelem elküldése óta. Egy egész hét. És nem kaptam választ semmilyen formában sem. Volt hogy elgondolkodtam azon, hogy Ty tényleg elintézte-e azt, hogy Anne megkapja üzenetem, vagy csak fogta a papírt, összegyűrte, és bevágta az ágya alá, hogy had egyék az egerek. De Ő nem csinálna ilyet. Ő a barátom.
Az is eszembe ötlött, hogy talán csak egyszerűen elkeveredett az egész, a rémes postahálózat miatt. Elvégre több államon át kell juttassák az üzenetemet.
Nagyot sóhajtottam, majd kemény párnámat a falnak dobtam. Idegesített, hogy nem kaptam választ. Semmire nem kaptam választ, pedig millió kérdés kavargott bennem.
- Új jövevény érkezett - lépett be a sötét cellába John - Dugd már ki az orrod, napok óta csak ebben a baszott sufniban ülsz.
Szám egy szomorkás mosolyra húzódott megszólalása miatt. Sufni ... De jó is lenne, ha ez az egész hely csak egy sufni lenne.
- Gyere, köszönj a tagnak! - unszolt John, miközben meggyújtott egy szál cigit az apró ablak mellett.
- Semmi kedvem hozzá, bocs - mormogtam.
- Komolyan, Liam, olyan vagy, mint egy hisztis picsa, akit most dobott ki a pasija.
Felhorkantottam a kijelentésére, majd felpattantam a padlóról, és mély levegőt vettem.
- Na hol az a buzi? - érdeklődtem, hogy köszöntsem új börtöntársamat.
- Ne használd rá ezt a kifejezést, nem szereti, ha emiatt ítélik meg - válaszolta John lezseren, majd kipöccintette a rácson az elszívott cigarettáját.
- Szóval akkor meleg? - ráncoltam szemöldököm, cellatársam pedig bólintásával megerősítette feltételezésem.
Ó.


***

- Na és miért sitteltek le? - tette fel Ty legújabb kérdését.
- Füvet csempésztem - mondta legújabb börtöntársunk, Jason, miközben böködte a gusztustalan börtön kosztot. Nem lehet megszokni, akármilyen rég óta is vagy itt, az biztos.
- Honnan, hova? - faggatta tovább barátom, mint egy óvodás, a dadust, hogy meséljen neki tovább. Rosszabb, mint egy pletykás öregasszony.
- Amerikából, Kanadába.
- És milyen mennyiségben?
- Pár kiló - vont vállat hanyagul, majd bekapta a villáján lévő falatot. Elkezdett rajta csámcsogni, de két másodperc múlva vissza is köpte a tányérba - Ennél szarabbat még nem ettem! - törölte meg száját fintorogva.
- Tudjuk - villantott egy vigyort Ty, majd a kezébe nyomott egy szikkadt zsemlét - Liam, mi van veled? - lökött oldalba barátom - Lankadsz, mint egy nyugdíjas bácsi farka!
Elnevettem magam hasonlatán, majd felálltam a műanyag székről.
- Azt hiszem, én visszamegyek a cellámba - jelentettem ki, majd megindultam az én kis sötét zugom felé.
- Liam, gyere már vissza! - hallottam John hangját, de nem reagáltam rá, csak felcaplattam az emeleten lévő lyukba.
Gondolataim ismét magukkal ragadtak, és nem hagytak nyugodni. Nem tudtam elképzelni, hogy miért nem kaptam választ Anne-től. Idegesített, hogy semmibe vett. Zavart a tény, hogy Samuel se látogat meg, és nyugtalanított, hogy nem tudtam meg tőle semmi többet, azon kívül, hogy a rokonom. A kiváncsiság eluralkodott rajtam, és szó szerint az őrületbe kergetett. Nekem tudnom kell mindent.


ANNE MARIE PAYNE

Pont leveleimet bontogattam fel, mikor a sok számla, és felszólítás között megpillantottam egy levelet. Nem volt rajta címző, csakis kizárólag az én címem szerepelt rajta. Elgondolkodtam, hogy felnyissam-e, majd "most, vagy soha" alapon felnyitottam a kiskésemmel. Egy megviselt papírfecni pottyant ki belőle, rajta ismerős kézírással. Tudtam, ezt Ő küldte nekem, az én kicsikém. Kalimpáló szívvel olvastam azt a néhány sort, amit sietősen odafirkantott, majd megpróbáltam értelmezni a levelet. Látni akar. Látni akar, azután, hogy egy hónapig meg se látogattam.
Leejtettem a levelet az asztalra, a hajamba túrtam, majd elindultam hálószobám felé, hogy átgondoljam a dolgokat. Vagyok olyan erős, hogy be menjek hozzá, és a szemébe nézzek? Nem hiszem.

2014. január 18., szombat

CHAPTER FOURTEEN

Sziasztok, édeskék! :) Na hogy, s mint? :D
Nem nagyon van hozzáfűzni valóm a részekhez, csak az, hogy mostantól mindig szerdán fogok részeket posztolni.
És képzeljétek .... MEG VAN A NÉGYES LATINBÓL!!!

Jó olvasást!

Tina xx 

LIAM PAYNE

- Mi van, Töki? Úgy festesz, mint aki szellemet látott - zökkentett ki gondolkodásomból egy hang.
Vajon mikor ért vissza John?
- Merre jártál? - kérdeztem tőle, de nem néztem rá. Túlságosan elragadtak a gondolataim, még mindig a múltban voltam.
Láttam magam előtt azt a kék szempárt. Tudtam, hogy ismerem valahonnan. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy ki is lehet. Talán egy gyerek az árvaházból? Vagy netán, egy rokonom? Nem, biztos, hogy nem árvaházas, az ottani gyerekek mlg azt se tudták, hogy létezem.
De akkor mégis ki lehet Ő?
- Volt némi elintéznivalóm - vont vállat, majd felpattant alvószegletébe - Meglátogatott anyuci? - szólalt meg pár másodperc múlva. Szinte láttam magam előtt, ahogy gúnyosan vigyorog.
- Nem - feleltem tömören, majd lekaptam a már szürkére koszolt, eredetileg fehér pólóm, eldobtam az ágy másik végére, és a fal felé fordultam, miközben a vékonyka, takaróként szolgáló használt ruhákból összevarrt anyagot magamra húztam. Pihenni akartam, és elfelejteni ezt a napot. Az egészet, úgy ahogy van.

***

- Ébresztő, szarháziak! - ordibálta az őr, miközben gumibotját a rácsnak veregette. Mindig is utáltam kimászni az ágyból, és belekezdeni a napba, de az a fajta ébresztő, amit ott kaptam, mindenen túltett.
 A rabok, mint baromfik, úgy vándoroltak az étkező felé, hogy megkapják kevéske kis reggelijüket, és a kis gyógyszeradagjaikat Tytól. Az a srác kezdi egyre nagyobban csinálni, és a végén még akár rossz is kisülhet belőle.
- Hé, Tyler - szólaltam meg reggelim közben, mire barátom rám kapta a fejét - Kérhetek tőled valamit?
- Persze, haver! Na mondjad, mi van? Neked is egy kis fejfájás csillapító kéne? - kacsintott.
- Nem, nem kábszerre van szükségem. Ez annál sokkal egyszerűbb.
- Na lökjed! - könyökölt az asztalra, és figyelte minden egyes mozdulatom.
- Tudod jól, én nem vagyok otthon az ilyenekben - sóhajtottam - Légy szíves, szerezz nekem egy papírt, és egy tollat. Majd intézd el, hogy megkapja az a levelet, akinek küldeni szeretném.
- Ú, haver, ez nem fog menni - húzta el a száját, mire én kicsit érdekesen néztem rá. Több kiló kokaint tud becsempésztetni ide, anélkül, hogy az őrök kiszúrják, de egy levélnél már bajban van? Úgy van Tyler, úgy kell azt - Nyugi, csak szívatlak - nevetett - Akkor egy papír, és egy toll. Kinek lesz a levél?
Nem válaszoltam neki. Még én se tudtam, hogy kinek fogom írni, csak azt, hogy fel kell vennem a kapcsolatot a külvilággal.


***

Kedves Anne!
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy írjak-e neked, merjelek-e felzaklatni. Lehet, hogy nem a legjobb ötletem volt ez a levél, de nem nagyon érdekel.. Csak el akarom mondani, hogy hiányzol, és örülnék, ha meglátogatnál. Kezdek megbolondulni ettől a börtöntől. És Sophie is hiányzik. Örülnék, ha elintéznéd, hogy ő is bejöhessen. Vagy .... Már nem is akartok látni? Kitagadtok? Megértem, csak akkor kérlek szólj, hogy tudjam: abban a városban nincs több keresni valóm.
Várlak majd!

Még egyszer végig olvastam rövidke levelem, és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy még mindig ugyan olyan érzelemmentesnek találom, mint a legutóbbi átolvasásánál. Valami hiányzik belőle. Sose beszéltem ilyen ridegen Annel. Mint ha nem is én írtam volna.
Tollam végét rágcsálva törtem a fejem, majd a végére firkantottam:


Szeretettel, Liam
xx

2014. január 14., kedd

CHAPTER THIRTEEN

Sziasztok cukorborsók! Na, kinek hogy telt a hétvége? :)
Gondolom most valami olyan járhat a fejetekben, hogy "Na végre, méltóztatott írni". Csak mert én is ugyan erre gondolok :D A nagy helyzet az, hogy mostantól talán gyakrabban, és rendszeresebben jönnek majd a részek, szóval ... Szavazzatok majd, hogy melyik nap legyen rész!
A rész remélem, hogy jóra sikeredett :)

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

- Engedje már el az Isten szerelmére! - szólalt meg ugyan az a hang, mire a börtönőr elengedett, én pedig felállhattam. Küldtem az egyenruhás felé egy szúrós pillantást, majd megszemléltem a számomra idegen férfit.
Jó vágású volt, látszott rajta, hogy jó családból származik. Haját ugyan úgy hordta mint én, állát némi borosta fedte. Semmi ismerős vonást nem találtam.
Majd kisit még jobban szemügyre vettem, és eszembe jutott valami. A szemei. Ismerős volt nekem valahonnan az a kék szempár.
- Üljön le! - mordult rám az őr, majd egy székre lökött. Utáltam azt a bánásmódot. Úgy néztek ránk, mint a rühes kutyákra.
A látogatóm velem szembe ült, majd felém nyújtotta a kezét.
- Samuel vagyok - mutatkozott be.
- Ki a tököm vagy? - morogtam rá eléggé udvariatlanul.
- Gondolom nem emlékszel rám, én ...
- Nem kell a sok rizsa, csak mondd, hogy ki vagy, és, hogy mit akarsz tőlem - néztem rá szúrós tekintettel.
Amikor szóltak, hogy látogatóm van, titkon elkezdtem reménykedni, hogy Anne az, vagy Sophie, vagy akárki más, aki fontos volt nekem. De nem. Egy tenyérbemászó, ismeretlen seggdugasz tolja ide a képét. Azt se tudom ki ő!
- Végigmondhatom? Kösz - vágta hozzám bunkó hangnemben - Ugyan olyan kis seggfej vagy, mint régen.
Mint régen? Azaz ... Régen ismertük egymást? - villant be egyből. Valami hülye gyerek lehet az árvaházból?
- Gondolom azt se tudod, hogy mi a rendes neved, igaz?
- Liam James Payne - vágtam rá egyből. Mi az, hogy megkérdőjelezi azt, hogy ki vagyok? Így szerepel mindenhol a nevem, mondjuk ezt azután kaptm, hogy Anne örökbefogadott. Azt se tudom, hogy tényleg gy hívnak-e. De azért fő a magabiztosság.
- Tévedsz - válaszolt, egy ördögi vigyorral a képén - Liam George Higgins néven születtél. Higgins vagy, akár csak én.
Szemöldökeim összeráncoltam, és értetlenül meredtem a szemben ülő látogatóra.
Mi? Hogy? Miért?
- Szóval azt mondod, hogy a testvérem vagy?
- Igen. A testvéred vagyok - bólintott vigyorogva - Emlékszel már kicsi Liam?
- Szóval a testvérem vagy, és húsz évig ba ... - kezdtem bele kitörésembe, de sajnos félbeszakítottak.
- Lejárt a látogatási idő - nyögte be a sarokban álló őr, mire Sam felállt.
- Majd még meglátogatlak, és beszélünk - mondta, és el is tűnt a nyomasztó hangulatú szobából.
- Gyerünk, Payne! Ja, bocs ... Higgins - vigyorgott rám a börtönőr. Legszívesebben letöröltem volna a képéről azt a ronda arckifejezést. Nem kéne mutogassa azt az öt darab fogát, ami ráadásul már el is van rohadva. 
A gardedámom visszakísért cellámba, ahol elkeseredettségemre nem volt senki. Kicsit elgondolkodtam, hogy hol lehet John, de egyáltalán nem oda álltak a gondolataim, sokkal inkább foglalkoztattak az előbb történtek.
Ki lehetett az a pasas? A testvérem? Talán az unokatestvérem? Vagy a nagybátyám?
Nem hagyott nyugodni a kérdés. Ott motoszkált a fejemben, mint egy kukac, az almában, és nem engedett pihenni.