CHAPTER NINE

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de teljesen el vagyok havazva. A jövőhéten 4 TZ-t írok, kirándulni megyek stb stb ... Oh, és ráadásúl az ujjam is eltört, szóval eléggé nehezen megy a pötyögés. Bocsi, hogy ilyen rövidke rész lett, de kellenek ilyenek is. A következő rész valószínűleg a jövő hétvégén jön, még nem tudni.
A komiknak örülnék, és a pipálásoknak is :)

Jó olvasást szerelmeim!

Tina xx

LIAM PAYNE

***

A napok csak telnek. Szinte egybefolynak. Néha nem tudom eldönteni, hogy milyen nap van. De hát itt mit számít? Mindig ugyan azt csináljuk. Minden nap ugyan olyan monoton - legalább is számomra.

- Hé, Haver, élsz még? Úgy nézel ki, mint egy zombi - szólított meg Tyler viccesen - Te is beleestél abba a szarságba. Minden újonccal ez van. Az első pár hétben depressziósak lesznek. Na majd Ty Mester feldobja a hangulatod - lökte meg vállam vigyorogva.

Ellöktem magam a faltól, és megindultam az intézmény oldalán lévő nagy ajtó felé, amin kijöttünk az udvarra. Semmi kedvem nem volt a kotyogását hallgatni. Nem vagyok én depressziós!

- Hé, Ember! - állított meg valaki vállamnál fogva. Vettem egy nagy levegőt, majd felé fordultam, és unott tekintetem rászegeztem.

- Igen ... Ember? - szólaltam meg, erős gúnnyal a hangomban. Inkább úgy nézett ki, mint egy gorilla, mint, hogy egy ember.

- Ne engem lökdöss, oké? Tudod te, hogy én ki vagyok? - jött hozzám közelebb. 

Ja, hogy azért van kiakadva, mert egy icipicit nekimentem? Nahát igen, elvégre fekete.

- Nem, nem tudom, hogy ki vagy - feleltem nyugodtan, mire arcára kiült a döbbenet.

- Na ide figyelj, Porbafingó! - ragadta meg ruhám gallérját, és a falnak nyomott - Velem ne packázz, vagy meggyűlik a bajod! Világos?

- Ja. Mint a nap - dünnyögtem, majd eltaszítottam magamtól. Folytattam utam, az épület felé.

- Srácok, mostantól ő lesz az új köcsög - mondta ugyan az a hang, ami pár másodperccel ezelőtt még az arcomba köpködött.

Remek. Örülök. Kihívás elfogadva.

- Levennéd rólam a mocskos kezeid? - szűrtem a fogaim közül.

- Hogy mondtad, taknyos? - csodálkozott.

Nem értem én ezt. Baj van a hallásukkal, vagy mi, hogy mindig visszakérdeznek?

- Süket vagy? Vedd le rólam a lapátkezeid! Dolgom van! - mondtam kissé hangosabban.

Láttam valamit meggyulladni a szemében. Egy másodpercre bevillant egy emlék. Először két évvel ezelőtt láttam ennyire dühösnek valakit.

- Te büdös kurva! Takarodj! - ordította a fiú, és olyan erővel vágta arcon a lányt, hogy az a földre esett.

Próbáltam kiszabadulni barátaim fogásából, hogy meg tudjam védeni, de nem engedtek.

- Eresszetek! Megöli! - ordítottam.

A magas srác egy nagyot rúgott a lányba, majd még egyet és még egyet. Nem hallottam mást, csak Amy sikolyait, és zokogását.

- Engedjetek oda! - tomboltam tovább - Miattam van ott!

- Fogd már be, Liam! Fegyvere van. Ha meglát, lelő. 

- Én kéne meghalljak, nem ő! - mondtam, már hisztérikusan, a zokogás szélén állva.

Tartsd magad, Liam! Férfi vagy.

- Nem tenne kivételt. Megcsalta. Méghozzá veled. Ez a csávó brutális, mindketten ott pusztultok!

Pislogtam egyet, így megláthattam a felém közeledő öklöt, ami elől sikeresen el is hajoltam.

- A picsába is! - szitkozódott, miközben visszakapta kezét, és megszorította fájó ujjait. Hát, nem kis erővel vert a falba - Takarodj a francba! - morogta, és ott hagyott. Sóhajtottam egy nagyot, és elindultam befelé. Végre, nyugalom.