2013. szeptember 23., hétfő

CHAPTER ONE

Sziasztok! Itt is lennék az első résszel. Remélem kapok pár biztató, vagy éppenséggel nem túl biztató kommentet a bejegyzés alá. A részeket csütörtökönként fogom hozni, ha változás van, akkor szólok :) 
Jó olvasását! xx


LIAM PAYNE


Idegesen szuggeráltam az előttem lengő bokszzsákot, miközben ujjaim tördeltem. A szerdai meccsen kattogott az agyam. Tudtam, hogy nem edzettem eleget. És az egészről a hülye edzőm tehet, aki csak hétfőn enged újra játszani. Az a két nap nem elég.
Már majdnem felálltam, hogy felhúzzam kesztyűimet, és nekiálljak gyakorolni, amikor meghallottam egy ismerős hangot.
-          Hé, Payne! – fejem hátrakaptam a megszólításra. Arcomra kiült egy nemtetszést kifejező fintor, mikor megláttam, hogy ki is beszél hozzám. Figyelmem visszairányítottam az ide-oda himbálózó edzőeszközre, és próbáltam az óra ketyegésére összpontosítani – Van egy jó hírem. Lesz, majd ki meglátogasson a kórházban – folytatta erős gúnnyal a hangjában – Majd bemegyek pár csajjal, hogy megmutassam mennyire szarrá vertelek – tört ki nevetésben. A csuklóm kezdtem szorongatni, lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem.
Nyugi Liam – nyugtattam magam gondolatban.
Hallottam, ahogy az edzőterem ajtaja kivágódik, majd a következő pillanatban be is csapódik.
Csaptam egy nagyot az asztalra – amin ültem -, majd lepattantam róla, és a szekrényhez léptem, amin a kesztyűim voltak.
A csuklóm már biztos rendbejött, már vagy egy hete csak pihentetem. Egy rándulás nem nagy ügy. Bár így fogta volna fel a doki is.
Már majdnem becsatoltam a kezemen az egyik kesztyűt, mikor a nagy, kétszárnyas ajtó ismét kivágódott. Arra kaptam fejem, és nagyot sóhajtottam, mikor megláttam az edzőm ráncosodó arcát.
-          Liam! Te meg mi a jó Istent csinálsz? – förmedt rám egyből – A doki is megmondta, és én is! Nincs boksz hétfőig! Fél napot bírj már ki! Nincs jobb elfoglaltságod? – hadarta dühösen, majd hozzám sietett és elkezdte rólam leszedni a kesztyűt.
Ezzel a lényegre tapintott: tényleg nincs jobb dolgom. Hisz a boksz a mindenem.
-          Egyedül is megy – morogtam, és kitéptem kezem vastag ujja közül. Gyorsan leszedtem magamról a kesztyűt, majd kivágtattam a teremből.
A friss levegő átjárta az érzékeim, és aránylag le is nyugtatott. Tisztán tudtam gondolkodni a zajtalan utcán. Két kezem becsúsztattam farmerem zsebébe, és úgy folytattam utam. Szemeim a földre szegeztem, majd arra lettem figyelmes, hogy az előttem lévő betonon megjelenik néhány sötétebb pötty. és a következő pillanatban valami a fejemre pottyant. Megtorpantam és az égre emeltem tekintetem. Amint pislogtam egyet, egy esőcsepp a szemem mellé, egy másik pedig a homlokom közepére pottyant. Fejem visszahajtottam, és kicsit sietősebbre vettem lépteim. Esélyem se volt szárazon megúszni. Az eső már szitált, és én még félúton se voltam.
Fejem oldalra fordítottam, mikor egy üzletsor mellett haladtam el. Néztem, hogy hol tudhatnám magam meghúzni, míg eláll az eső. Egy virágbolt valamiért szimpatikusnak tűnt. Beálltam az eresze alá, és elkezdtem a kirakatot nézegetni. Mikor felpillantottam a virágokról megláttam a tükörképem az üvegben.
Hajam lelapult az esőtől, a karikák szemeim alatt egyre csak sötétedtek. Jobb kezemmel nedves hajamba túrtam, majd mikor megláttam tetoválásom az alkaromon, lehunytam a szemem, és elengedtem egy keserű nevetést.
Magam se tudom, hogy miért varrattam. Hirtelen beugrott egy kép, ami egy meccsemen készült. Az egyik haverom, Stan csinálta. A képen ép egy jobbhoroggal ajándékozom meg az ellenfelem, így az aprócska nyilak pont az arcára mutatnak. Stan ki is nyomtatta, bekeretezte, és kirakta az öltözőm falára. Művészi kép, minden elismerésem érte.
Kezem visszacsúsztattam nadrágom zsebébe, majd tovább nézegettem a virágcsokrokat.
-          Segíthetek? – hallottam meg egy lágyan csilingelő hangot, mire melegség töltötte meg egész testem. A hang irányába kaptam a fejem, így megpillanthattam egy bájos, alacsony, fekete hajú lányt.
-          Csak nézelődtem – válaszoltam féloldalas mosollyal, és tekintetem visszavezettem a kirakatra. Tudtam, hogy ez be fog válni, és igazam is lett.
-          Ben több virág van. Nem ám a kirakatban van az összes – mondta mosolyogva. Kihúztam a zsebemből kezeim, és elé léptem.
-          Örülnék, ha megmutatnád – vetettem be csábos énem. A lány elkapta rólam kissé pirult arcát, majd bement a boltba, én pedig követtem.
Az egész helységet megtöltötte a virágok kellemes illata. Körbenéztem, de nem találtam semmi érdekeset a sok gazon kívül.
-          Szóval milyen alkalom lesz? – állt be a lány a pult mögé. Elmosolyodtam, majd válaszoltam neki:
-          Semmilyen. Csak nézegettem a virágokat.
Erre az eladólány szemöldöke az egekbe szökött, mire én elnevettem magam. Tudom, nem sok férfi szokta csak úgy nézegetni a virágokat. Én is csak azért álltam ott, mert csak ennek az egy boltnak volt eresze.
-          Amúgy Liam vagyok – nyújtottam felé a kezem, amit előtte gondosan a vizes pólómba töröltem, hogy csak véletlenül se legyen nedves az esőtől.
-          Lucy – szorította meg felé nyújtott jobbom. Elengedtem kezét, és elkezdtem fel-alá járkálni a boltban, nézegettem a szebbnél-szebb virágokat – És mondd csak, Lucy, hány éves vagy? – kérdetem tőle, miközben kihúztam egy vérvörös rózsát egy vázából, és beleszagoltam.
-          Tizenkilenc – válaszolta zavartan, miközben egy hajtincsét elsöpörte arcából, és füle mögé nyomta – És te? – kérdezett vissza.
-          Huszonegy – válaszoltam, miközben előhúztam rezgő telefonom a zsebemből. A vibrálás szinte egyből abbamaradt, amint előszedtem a kütyüt, ezért tudtam, hogy csak SMS-em jött. Feloldottam a készüléket, majd elolvastam a nekem szánt üzenetet.
„Spagetti lesz ebédre. Nagyon merem remélni, hogy most időben hazaérsz! Annie xx”
Akaratlanul is elmosolyodtam erre a pár mondatra. ezek az aprócska dolgok, amiket értem tesz a törődését fejezik ki. Mindig tudatja velem, hogy van egy ember, aki szeret, és foglalkozik velem.
-          Ne haragudj, de mindjárt ebédidő, be kell zárnom a boltot – zökkentett ki Lucy édes hangja gondolkodásomból.
Lezártam telefonom, és visszacsúsztattam a zsebembe.
-          Akkor megyek is – válaszoltam, és az üvegajtóhoz léptem. Bal kezem a kilincsre helyeztem, de még mielőtt beengedtem volna a hideg levegőt, visszapillantottam az aprócska lányra, a pult mögött – Remélem, hogy még találkozunk – mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és ennek köszönhetően megszólalt a plafonra erősített kis harang.