CHAPTER SEVENTEEN

LIAM JAMES PAYNE

Amikor odaértünk a szobában már vártak rám. Várt rám, méghozzá Ő.

- Liam - pattant fel a székről, amint beléptem az ajtón. Nyakamba vetette magát, és szorosan ölelt, meleg könnyeit a vállamon éreztem - Úgy hiányoztál - motyogta szipogva.

Eltoltam magamtól, hogy szemébe nézhessek. Úgy éreztem, hogy el akarom mondani neki a sérelmeim, a szemére akarom hányni, azt, amit nem tett. De nem tettem. Nem tettem, mert össze volt törve, és láttam rajta, hogy szenved.

Visszarántottam magamhoz, és szorosan öleltem.

- Szia, Anyu - köszöntöttem.

Érzelmeim csak úgy tomboltak bennem, nem tudtam, hogy dühös legyek, vagy hatódjak meg, netán törjek össze. Az számított, hogy ott volt.

- Oh, Kincsem - simogatta meg a hátam. Hangja már nem remegett, abbahagyta a sírást.

Az asztalhoz húztam, leültettem a székre, én pedig a másikra ültem, s figyeltem őt.

- Ne haragudj, én ne- ...

- Nem haragszom - vágtam közbe, miközben fejem ráztam.

Hazudtam. Igenis haragudtam rá. Nem is kicsit.

- Jól vagy? - kérdezte némi hallgatás után.

- Fogjuk rá - biccentettem, és lejjebb csúsztam székemen.

Ismét beállt köztünk a kínos csend. Én tudtam volna mit mondani, de nem akartam. Minek? Anne-n meg látszott, hogy egyszerűen csak feszeng, és nem tud miről beszélni.

- Mindenki rólad kérdezősködik.

- Biztos félnek, hogy kiszabadulok innen, és lemészárolom az egész várost - ironizáltam.

- Most miért vagy ilyen Liam? Mindenki tudja, hogy nem te voltál. Senki nem fél tőled - rázta meg fejét, majd hajába túrt.

- Akkor miért nem jön ide valaki, és bizonyítja be, hogy az a buzi néger volt? - próbálta nyugodt maradni, de egyszerűen nem ment, a düh csak úgy fortyogott bennem. Legszívesebben behúztam volna valakinek - James tette! Az a nyomorék buzeráns köcsög! - pattantam fel az asztaltól, és csaptam a műanyagra egyet. A biztonsági őr felém iramodott, de Anne leintette, jelezve, hogy nincs rá szükség. Mély levegőt vettem, majd leültem a székemre.

- Te is nagyon jól tudod, hogy nem tudjuk rábizonyítani - válaszolta nyugodtan.

- Tudom - fújtattam, majd úgy éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék - Nem rég meglátogatott egy pasas - szólaltam fel, némi hallgatás után - Nálad nem járt?

- Milyen pasas?

- Valamilyen Samuel.
- Nem ismerem - rázta meg a fejét.

FÉL ÉVVEL KÉSŐBB

- Ma jönnek hozzád? - kérdezte John, miközben elpöccintette cigijét.

- Igen - bólintottam egy nagyot, és eldobtam magam az ágyon.

- Ty azt mondta, hogy szerzett neked valamit - szólalt meg némi hallgatás után, miközben felmászott az ágyára.

Szemöldököm összeráncoltam, és úgy meredtem ágya alsó részére. Nem tudtam elképzelni, hogy mit találhatott ki megint az az idióta.

- Mégis mit?

- Ne engem kérdezz! Majd holnap megtudod - válaszolt nyersen, majd valószínűleg befordult - ugyanis az ágy csak úgy recsegett alatta, miközben forgolódott.

***

- Mégis miben sántikálsz, Tyler? - kérdeztem rá egyből, amint becsapódtam mellé.

- Neked is 'reggelt, Liam - biccentett, majd beleszívott a cigijébe.

- 'Reggelt - morogtam, majd elvettem a füle mögött tartott szálat, és a gyújtóért nyújtottam a kezem. Ty a markomba nyomta a kis narancssárga gázzal működő szerkezetet, én pedig rágyújtottam - Akkor elmondod, hogy mire készülsz?

- Nem - vágta rá.

A pumpa felment bennem. Sose szerettem, ha titkolóznak előttem. De nem szóltam semmit, csak beleszívtam egyet a cigarettámba. A börtön rászoktatott erre a szarra.

Mikor elértünk szokásos helyünkre ledobtam magam a fűbe, és úgy szívogattam tovább cigarettám. Miközben nézegettem a szállingózó füstöt, azon gondolkodtam, hogy vajon mikor látogat meg újra Samuel. Már kezdte piszkálni a fantáziám, hogy kivel is jöhet majd a bátyám, mert azt mondta, hogy hoz majd valakiket.

- Haver, leég a cigid. Ne pazarolj! - szólt rám Ty, amin csak kuncogtam, és ismét beleszívtam egyet. Igaza van, a nikotinforrás a börtönben értékesebb, mint az arany.

- Komolyan nem mondod el, hogy mit tervezgetsz?

- Ne legyél már olyan, mint egy hisztis picsa Valentin napkor! - mordult rám - Majd megtudod! Várj türelemmel!

- Faszfej - morogtam, és elnyomtam cigarettám.

- Jöhettek! - szólt ki John az épületből, mire Ty felpattant.

- Jössz? - pillantott rám.

- Hova? - ráncoltam szemöldököm, miközben felálltam.

Tyler nem válaszolt, csak elindult a nagy bejárati ajtó felé, én pedig követtem, mint egy kis pincsi kutya.

- Mostanság lesz a szülinapod, igaz? - szólalt meg Ty, miközben a cellák felé indult.

- Igen, most valamikor - bólintottam.

Nem mondott semmit, csak megiramodott a lépcsőn. Értetlenül néztem utána, majd én is elkezdtem felbaktatni a lépcsőfokokon. Cellám felé vette az irányt, majd elhúzta a nyitva hagyott rácsot,és mutatta, hogy menjek be.

A szűk helyet egy vérvörös színű bokszzsák díszítette, a fémkampóba bele volt akasztva egy ugyan olyan színű bokszkesztyű is. Tettem egy lépést a zsák felé, majd megérintettem, hogy tényleg ott van-e.

- Csak, hogy gyakorolhass. Szét kell majd rúgd a seggét annak a Jamesnek a nevünkben is - vont vállat.