CHAPTER FOURTEEN

Sziasztok, édeskék! :) Na hogy, s mint? :D

Nem nagyon van hozzáfűzni valóm a részekhez, csak az, hogy mostantól mindig szerdán fogok részeket posztolni.

És képzeljétek .... MEG VAN A NÉGYES LATINBÓL!!!

Jó olvasást!

Tina xx 

LIAM PAYNE

- Mi van, Töki? Úgy festesz, mint aki szellemet látott - zökkentett ki gondolkodásomból egy hang.

Vajon mikor ért vissza John?

- Merre jártál? - kérdeztem tőle, de nem néztem rá. Túlságosan elragadtak a gondolataim, még mindig a múltban voltam.

Láttam magam előtt azt a kék szempárt. Tudtam, hogy ismerem valahonnan. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy ki is lehet. Talán egy gyerek az árvaházból? Vagy netán, egy rokonom? Nem, biztos, hogy nem árvaházas, az ottani gyerekek mlg azt se tudták, hogy létezem.

De akkor mégis ki lehet Ő?

- Volt némi elintéznivalóm - vont vállat, majd felpattant alvószegletébe - Meglátogatott anyuci? - szólalt meg pár másodperc múlva. Szinte láttam magam előtt, ahogy gúnyosan vigyorog.

- Nem - feleltem tömören, majd lekaptam a már szürkére koszolt, eredetileg fehér pólóm, eldobtam az ágy másik végére, és a fal felé fordultam, miközben a vékonyka, takaróként szolgáló használt ruhákból összevarrt anyagot magamra húztam. Pihenni akartam, és elfelejteni ezt a napot. Az egészet, úgy ahogy van.

***

- Ébresztő, szarháziak! - ordibálta az őr, miközben gumibotját a rácsnak veregette. Mindig is utáltam kimászni az ágyból, és belekezdeni a napba, de az a fajta ébresztő, amit ott kaptam, mindenen túltett.

 A rabok, mint baromfik, úgy vándoroltak az étkező felé, hogy megkapják kevéske kis reggelijüket, és a kis gyógyszeradagjaikat Tytól. Az a srác kezdi egyre nagyobban csinálni, és a végén még akár rossz is kisülhet belőle.

- Hé, Tyler - szólaltam meg reggelim közben, mire barátom rám kapta a fejét - Kérhetek tőled valamit?

- Persze, haver! Na mondjad, mi van? Neked is egy kis fejfájás csillapító kéne? - kacsintott.

- Nem, nem kábszerre van szükségem. Ez annál sokkal egyszerűbb.

- Na lökjed! - könyökölt az asztalra, és figyelte minden egyes mozdulatom.

- Tudod jól, én nem vagyok otthon az ilyenekben - sóhajtottam - Légy szíves, szerezz nekem egy papírt, és egy tollat. Majd intézd el, hogy megkapja az a levelet, akinek küldeni szeretném.

- Ú, haver, ez nem fog menni - húzta el a száját, mire én kicsit érdekesen néztem rá. Több kiló kokaint tud becsempésztetni ide, anélkül, hogy az őrök kiszúrják, de egy levélnél már bajban van? Úgy van Tyler, úgy kell azt - Nyugi, csak szívatlak - nevetett - Akkor egy papír, és egy toll. Kinek lesz a levél?
Nem válaszoltam neki. Még én se tudtam, hogy kinek fogom írni, csak azt, hogy fel kell vennem a kapcsolatot a külvilággal.

***

Kedves Anne!
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy írjak-e neked, merjelek-e felzaklatni. Lehet, hogy nem a legjobb ötletem volt ez a levél, de nem nagyon érdekel.. Csak el akarom mondani, hogy hiányzol, és örülnék, ha meglátogatnál. Kezdek megbolondulni ettől a börtöntől. És Sophie is hiányzik. Örülnék, ha elintéznéd, hogy ő is bejöhessen. Vagy .... Már nem is akartok látni? Kitagadtok? Megértem, csak akkor kérlek szólj, hogy tudjam: abban a városban nincs több keresni valóm.
Várlak majd!

Még egyszer végig olvastam rövidke levelem, és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy még mindig ugyan olyan érzelemmentesnek találom, mint a legutóbbi átolvasásánál. Valami hiányzik belőle. Sose beszéltem ilyen ridegen Annel. Mint ha nem is én írtam volna.
Tollam végét rágcsálva törtem a fejem, majd a végére firkantottam:

Szeretettel, Liam

xx