CHAPTER TWENTY ~ The last

LIAM JAMES PAYNE

Az órák vánszorogtak, akár csak a napok. Nem láttam különbséget kedd, szerda, csütörtök között. Mind csak egy unalmas nap volt, amikor nem csináltunk semmit. Mindent ugyan úgy csináltam. Felkeltem, ettem, ültem, ettem, megint ültem, megint ettem, majd aludtam - és ez mindig kezdődött elölről.

De valamelyik nap minden másképp kezdődött. Kirugdostak az ágyból, elzavartak zuhanyozni, majd tiszta ruhát adtak rám. Furcsának találtam ezt a nagy felhajtást, de szó nélkül tettem, amit kértek.

Miután ezekkel megvoltam, elküldtek, hogy lézengjek az udvaron. Nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Mit is csinálhattam volna? Legalább adtak volna a kezembe egy fűnyírót, vagy valami.

De nem. Én ott ültem, totál egyedül, várva, hogy a többiek befejezzék a napi takarítást. Nem tudom, hogy mennyire lehetett összekoszolni az egész helységet egy nap alatt, de ha délig nem csinálták, akkor semeddig. Ebédnél persze mindenki megszólta, hogy felszívódtam, kibújtam a munka alól, meg, hogy mennyire ki vagyok csípve. Úgy éreztem magam, mint egy pláza cica pudlija, aki mindent megkap, és neki elég csak fetrengni kicsit, máris kapja a húst jutalomképp. Legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Tényleg nem tudod, hogy mi lesz? - érdeklődött John gyanakvón.
Megráztam fejem, majd tovább böködtem a száraz, égett húst.
- Fura. - morogta, majd felállt - Vigyázz magadra, Lee - csapott a vállamra, majd tálcájával elindult a pult felé. Összeráncolt szemöldökkel néztem utána, majd visszafordultam ebédemhez.
Minden olyan furcsa volt. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kívül álló. Ez rosszabb volt, mint a legelső napom, még akkor se voltak ilyen barátságtalanok az emberek.
- Csá, Liam - köszönt Tyler, miközben elment mellettem. Utána néztem, meg akartam szólítani, de meg sem állt, egyből ki is ment az ajtón.
Befejeztem ebédem, tálcámat letettem a mosatlanokhoz, majd elindultam kifele.
- Payne! - szólított meg valaki, mire odakaptam a fejem. Az új őr közeledett felém, kezében bilinccsel.
- Mi van? Mit csináltam? - kérdeztem kissé dühösen, és vártam, hogy odaérjen. Megállt előttem, majd a bilincset egyből csuklómra verte.
- Tárgyalás lesz.
- Milyen tárgyalás? - ráncoltam szemöldököm, és közben mentem arra, amerre irányított.
- Ha mázlid van, szabadulsz.

***

- Üljenek le - adta ki az utasítást a bíró, majd elkezdte átnézni a papírjait. Feljebb lökte szemüvegét, majd visszanézett ránk.

Idegesen doboltam lábammal és körbenéztem a teremben. Mögöttem, a "nézői" részen ott ült Anne, Sam, Juliet és Adam. Tőlem bal oldalra, a másik külön álló asztalnál James és egy puccos ügyvéd. Nekem valami hivatásost rendeltek ki, aki a börtönnek dolgozik, szóval nincs túl nagy esély, hogy ezt az ügyet megnyerjük. De még mindig nem tiszta a szitu. Mit keres itt James? Meg a többiek? Mi lesz itt?

- James Clayton ... Ön nem rég vallomást tett a rendőrségen, miszerint maga ölte meg Mr. Hill-t, így igaz? - tette fel a kérdést a bírónő.
- Igen, így - bólintott James.
Szemem kétszer akkorára nőtt, úgy éreztem, majd' kiesik. Mégis mi a picsa folyik itt?
- Van valakinek efelől bármi kivetnivalója? - tekintett körbe.
Tekintetem egyből Meganra siklott, aki a terem legeldugottabb sarkában ült. Merev tekintettel bámulta James hátát, amitől még engem is kirázott a hideg. Hogy tud ennyire... Hideg maradni? Hagyja, hogy a pasija üljön éveket a börtönben, mikor neki kéne.
Mindenki hallgatott.
- Rendben. Akkor ezt az ügyet lezártnak tekintem. Liam James Payne-t ezennel felmentem minden vád alól, büntetését ejtjük. James Clayton, önt pedig tizenöt év börtönbüntetésre ítélem el - mondta, majd csapott egyet a kalapácsával az asztalra. - További szép napot - állt fel, majd kiment a hátsó ajtón.
A döbbenettől lelassultam. Majdnem egy év után kikerülök innen. Egy borzalmas, és fájdalmas év után.
Még fel sem álltam rendesen, mikor Anne a nyakamba ugrott. Könnyei ismét pólómat mosták, én pedig elkezdtem simogatni a hátát.
- Hazajössz - ismételgette suttogva.
Még mindig nem értettem semmit. Tudni akartam, hogy mi történt odakint, azt, hogy mi bírta rá James-t arra, hogy ezt tegye és, hogy kinek köszönhetően szabadulok ki. Minden zavaros volt. Még a tárgyalás se volt rendes. Túl gyors volt az egész.
- Beszédem lesz veled - mondta Samuels, mikor Anne után ő is megölelt.

***

- Te voltál, ugye? - kérdeztem Sam-től, miután cigim végéről lepöcköltem a hamut a földre.

- Mire célzol?

Jobb kezem farmerem zsebébe csúsztattam. Még mindig furcsa volt a saját ruháimat hordani. Nem narancssárga... Nem viszketek tőle... Nem kemény, büdös és koszos...

- A tárgyalásra - mondtam és szívtam még egyet a cigarettámból.

- Igen - jelentette ki lazán.

- Hogy csináltad?

- Nem kellett túl sokat érvelni. - mondta magabiztosan - Csak egy kis rávezetés kellett, és elkezdett dolgozni a bűntudata. Vagy a félelme. Ki tudja - vont vállat.

- Mit mondtál neki?

- Csak azt, hogy jobban teszi, ha feladja magát. Elmondtam neki, hogy dühös vagy és addig nem fogsz lenyugodni, amíg ő nem holt. Azzal, hogy letölti azt a büntetést, amit megérdemel, talán elfelejteti veled, hogy mit is tett.

- De nem ő tette. - ráztam meg fejem - Az a szuka volt.

- Nyugi. Ő sincs jobb helyzetben.

Szám apró mosolyra húzódott, miközben bátyámat figyeltem. Borzalmas volt ez az egy év, de mégis csak történt valami jó alatta. Kaptam egy testvért, egy testvért, aki törődik velem. Ha ő nincs, még kilencszer ennyit kellett volna ott ülnöm, abban a poros cellában.

- Kösz, tesó.

- Igazán nincs mit.