CHAPTER THIRTEEN

Sziasztok cukorborsók! Na, kinek hogy telt a hétvége? :)

Gondolom most valami olyan járhat a fejetekben, hogy "Na végre, méltóztatott írni". Csak mert én is ugyan erre gondolok :D A nagy helyzet az, hogy mostantól talán gyakrabban, és rendszeresebben jönnek majd a részek, szóval ... Szavazzatok majd, hogy melyik nap legyen rész!

A rész remélem, hogy jóra sikeredett :)

Jó olvasást!

Tina xx

LIAM PAYNE

- Engedje már el az Isten szerelmére! - szólalt meg ugyan az a hang, mire a börtönőr elengedett, én pedig felállhattam. Küldtem az egyenruhás felé egy szúrós pillantást, majd megszemléltem a számomra idegen férfit.

Jó vágású volt, látszott rajta, hogy jó családból származik. Haját ugyan úgy hordta mint én, állát némi borosta fedte. Semmi ismerős vonást nem találtam.

Majd kisit még jobban szemügyre vettem, és eszembe jutott valami. A szemei. Ismerős volt nekem valahonnan az a kék szempár.

- Üljön le! - mordult rám az őr, majd egy székre lökött. Utáltam azt a bánásmódot. Úgy néztek ránk, mint a rühes kutyákra.

A látogatóm velem szembe ült, majd felém nyújtotta a kezét.

- Samuel vagyok - mutatkozott be.

- Ki a tököm vagy? - morogtam rá eléggé udvariatlanul.

- Gondolom nem emlékszel rám, én ...

- Nem kell a sok rizsa, csak mondd, hogy ki vagy, és, hogy mit akarsz tőlem - néztem rá szúrós tekintettel.

Amikor szóltak, hogy látogatóm van, titkon elkezdtem reménykedni, hogy Anne az, vagy Sophie, vagy akárki más, aki fontos volt nekem. De nem. Egy tenyérbemászó, ismeretlen seggdugasz tolja ide a képét. Azt se tudom ki ő!

- Végigmondhatom? Kösz - vágta hozzám bunkó hangnemben - Ugyan olyan kis seggfej vagy, mint régen.

Mint régen? Azaz ... Régen ismertük egymást? - villant be egyből. Valami hülye gyerek lehet az árvaházból?

- Gondolom azt se tudod, hogy mi a rendes neved, igaz?

- Liam James Payne - vágtam rá egyből. Mi az, hogy megkérdőjelezi azt, hogy ki vagyok? Így szerepel mindenhol a nevem, mondjuk ezt azután kaptm, hogy Anne örökbefogadott. Azt se tudom, hogy tényleg gy hívnak-e. De azért fő a magabiztosság.

- Tévedsz - válaszolt, egy ördögi vigyorral a képén - Liam George Higgins néven születtél. Higgins vagy, akár csak én.

Szemöldökeim összeráncoltam, és értetlenül meredtem a szemben ülő látogatóra.

Mi? Hogy? Miért?

- Szóval azt mondod, hogy a testvérem vagy?

- Igen. A testvéred vagyok - bólintott vigyorogva - Emlékszel már kicsi Liam?

- Szóval a testvérem vagy, és húsz évig ba ... - kezdtem bele kitörésembe, de sajnos félbeszakítottak.

- Lejárt a látogatási idő - nyögte be a sarokban álló őr, mire Sam felállt.

- Majd még meglátogatlak, és beszélünk - mondta, és el is tűnt a nyomasztó hangulatú szobából.
- Gyerünk, Payne! Ja, bocs ... Higgins - vigyorgott rám a börtönőr. Legszívesebben letöröltem volna a képéről azt a ronda arckifejezést. Nem kéne mutogassa azt az öt darab fogát, ami ráadásul már el is van rohadva. 
A gardedámom visszakísért cellámba, ahol elkeseredettségemre nem volt senki. Kicsit elgondolkodtam, hogy hol lehet John, de egyáltalán nem oda álltak a gondolataim, sokkal inkább foglalkoztattak az előbb történtek.
Ki lehetett az a pasas? A testvérem? Talán az unokatestvérem? Vagy a nagybátyám?
Nem hagyott nyugodni a kérdés. Ott motoszkált a fejemben, mint egy kukac, az almában, és nem engedett pihenni.