CHAPTER THREE

Sziasztok, Szépségek! :) Na szóval, megint itt egy rész. Az előző részhez összegyűlt 2 komment, szóval jól haladunk :) De ide összehozhatnátok többet ;)

Remélem, hogy tetszeni fog a rész.

Jó olvasást!

Tina xx 

LIAM PAYNE

Én visszazárkóztam szobámba, s folytattam a felülésezést. Miután megcsináltam még ezret, lepihentem negyed órára, s elgondolkodtam, hogy mit csináljak még. Miközben telefonom bűvöltem rájöttem, hogy rég voltam futni, így itt az ideje, hogy végre elmenjek. Felpattantam puha matracomról, majd elkezdtem az íróasztalom melletti dobozban turkálni. Mikor megéreztem egy drótot, rántottam rajta egyet, így minden, ami rajta volt leborult róla, de balszerencsémre csak a töltőm volt. Ismét a doboz mélyére túrtam, s tovább kotorásztam.

-          Megvagy – motyogtam diadalittasan, mikor megtapintottam fejhallgatóm szivacsát. Miután kiszedtem a feketelyuk mélységű kartonból, a telefonomhoz csatlakoztattam, amit később zsebembe csúsztattam. A fejhallgatót fülemre helyeztem, kitéptem a szekrényemből egy pulcsit, meztelen felsőtestemre kaptam, majd késznek nyilvánítottam magam.

Mikor kiléptem az utcára nagy meglepetés ért: csend volt. Leszedtem a fejemről fejhallgatóm, majd alaposan körülnéztem. Nem volt senki az általában nyüzsgő utcán. Felnéztem az erkélyekre, de azokat is üresnek találtam. Az egész furcsa volt. Túl furcsa.

Fejhallgatóm visszahelyeztem eredeti helyére, majd az ütemre kezdtem kocogni.

Túl gyanús volt nekem ez az egész. Nem szokott itt ilyen nagy nyugalom lenni. Legalább egy sarokban mindig verekednek. Mindig itt vannak a tizenéves csitrik, akik minden srácot pontoznak, és azt is kipletykálják, hogy mit ebédeltek.

Nem hallottam mást, csak a fülemben dübögő basszust, s a víz loccsanását, mikor egy-egy tócsába léptem.

-          Liam! – szólított meg felülről egy vékonyka hang. Megtorpantam, levettem fejhallgatóm, majd az erkélyre pillantottam. Tekintetem megakadt az aprócska kislányon, aki a másodikon lévő erkélyről hajolt ki. Sötétkék szemei szokás szerint izgalomtól ragyogtak, dús, fekete haja függönyszerűen lógott lefelé.

-          Mondd Sophiem – mosolyogtam rá.

-          Menj haza! – utasított az alig tizenkét éves lány.

-          Mi van? – ráncoltam össze szemöldökeim. Egy gyerek akarja nekem megmondani, hogy mit csináljak?

-          Utcabunyó lesz. Menj haza! – nyomatékosította, amit előbb is mondott.

Elnevettem magam szavai hallatán. Tudtam, hogy félt. Hisz szinte a húgom. De ennyire óvni akarna egy utcai verekedéstől? Ugyan már. Hisz ő is tudja jól, hogy meg tudom védeni magam.

-          Majd vigyázok – nyugtattam meg mosolyogva. Láttam, amint ajkait szólásra nyitja, de nem engedtem tovább aggodalmaskodni – Holnap látlak – zártam le a témát, majd visszaraktam fülhallgatóm előző helyére, és kocogtam tovább.

Elhatároztam, hogy többet most már nem fogom a nyakamba akasztani, akármi is történjék. Akár UFOk is potyoghatnak az égből, de az a fejhallgató ott marad a futás végéig.

Kicsit elgondolkodtam. Sophie nem az az aggódó fajta. Lehet, hogy mégis valami komoly lesz? Áh, biztos nem. Csak valaki elefántot csinált a bolhából.

-          Te büdös paraszt! – hallottam meg egy nő éles hangját. Egyből megtorpantam, s arra kaptam a fejem – Azt akarod, hogy lelőjelek? Azt akarod, te szemét? – ordibált még mindig, én pedig közben levettem a fejhallgatóm.

A látvány teljesen letaglózott. Hisz én őt ismerem.

A sötét bőrű lány tovább kapálózott a pisztollyal. Csatlósai szokás szerint a háta mögött álltak, s izgatottan várták, hogy Megan vagy jelt adjon nekik – ami azt jelenti, hogy agyonverhetik -, vagy, hogy végre lelője.

Megszemléltem a másik felet is: Egyedül egy kissé agyongyúrt, szteroidozott, kopasz, széttetovált srác állt szembe a néger bandával. Csodálom a bátorságát.

-          Tedd meg, Drágám! Tedd csak meg! – hátrált egy lépést majd széttárta karjait. Láttam Megan-ön, hogy tétovázik. Ő se tudta, hogy lelője vagy se. Én már ismertem jól. Sajnos volt egy időszakom, amikor a bandájába tartoztam. S tudtam, hogy le fogja lőni.

A kocsik mellett közelebb kocogtam a vita helyszínéhez. Talán erről beszélt Sophie? Tudott volna erről? Hát persze, hisz ő mindenről tud. Elképzelni se tudom, hogy ilyen fiatalon, hogy szerezhet ennyi információt.

-          Tedd meg, te rühes kurva! – ordított Magen-re a kopasz srác. Tudtam, hogy ez a végszó. Odarohantam a lányhoz, s megpróbáltam kitépni kezéből a pisztolyt, még mielőtt elsüti.

A durranás majd szétszakította dobhártyám, mielőtt megragadtam volna a fegyvert, s elszedtem volna a lánytól. Lelőtte.

Elengedtem a már forró tárgyat, s hátráltam pár lépést a gyilkostól. Szeme izzott a dühtől, de kezei mégis remegtek a félelemtől. Ő sem bírta felfogni, hogy megtette.

James – Magen túlságosan is nagyképű pasija – barátnője mellé lépett, kezében egy fehér ronggyal. Felvette a füstölgő pisztolyt a földről, és gondosan megtörölgette.

-          Hé Liam, kapd el! – szólított meg játékosan, miközben felém dobta a gyilkos fegyvert.

Ösztönből fejem elé emeltem kezeim, s elkaptam a felém hajított tárgyat.

Liam, te hülye seggfej! - ordította belülről egy hang.

Egyből eldobtam a pisztolyt, ami a földet érés után még fél métert csúszott.  Kétségbeesetten a bandára néztem. Valamikor a családom voltak. Közéjük tartoztam. Megvédtem őket, és ők is megvédtek engem. Most pedig ezt kapom.

Tétováztam kicsit, majd hátat fordítottam, s elrohantam.

Mi történt velem? Soha nem futottam el a problémák elől. Küzdöttem. Most pedig eliszkolok.

-          Majd meglátogatunk a sitten, Liam! – kiáltotta utánam egy hang.

Nem. Nem fogok börtönbe kerülni.  Biztos elviszik onnan azt a pisztolyt. Nem tudják az egészet rám kenni.  Ők is biztos belekavarodnának.

Miután bevettem jó pár kanyart, lelassítottam, amíg teljesen meg nem álltam. Ledobtam magam a fal tövéhez, könyökeim térdemre helyeztem, s kitámasztottam a fejem.

Nem kerülhetek börtönbe. Ann csalódna bennem. Túlságosan is. Mindenki azt hinné a kerületből, hogy én tettem. Sőt, talán az egész városban ez a pletyka terjengene! Gyilkosnak fognak hinni. Nem mernek majd velem beszélni, ha kijövök onnan. Úgy fognak rám tekinteni, mint egy leprásra. Nem, nem, és nem! Meg kell, hogy ússzam.

FIRST AWARD

Nagyon szépen köszönöm a díjat, az én drága egyetlenemnek, Florának :)♥

Szabályok:

1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla bejegyzést, és tedd ki a képet! PIPA

2. Őszintén válaszolj a kérdésekre!

3. Összesen öt személynek kell továbbküldeni!
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Válaszok:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? - Becses nevem Krisztina, de nem szeretem. Becézéseim a Kriszti, a Tina, a Kitty, és öcsémnek a Kittyke. És amit barátnőim találtak ki: Maris, Joli, Ágnes, Füge, Eccavú

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni? - Nagyon sok dalon sírtam már, de nincs olyan, amin mindig sírok.

3. Félsz a sötétben? - Nem, de régen féltem.

4. Szerelmes vagy valakibe? - TITOK :)

5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami életedben történt veled? - Mivel köztudottan szerencsétlen vagyok, így elég sok hülye dolog történt már velem.

6. Gondolatban öltél már meg valakit? - Oh, ha te azt tudnád, hogy hány embert ...

7. Szerinted a péntek 13 szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? - A péntek 13 csak egy nap, ugyan úgy mint a többi.ű

8. Van olyan dolgod, amit még a szüleidnek sem árultál el? - De még mennyi ...

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? - Nem. Azt hallgatok, amit szeretek, ha nekik nem tetszik, írjanak haza ... Én meg majd elégetem a levelet :>

10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál? - Egy alkalomra emlékszem, akkor nagyon sírtam, de kaptam utána fagyit.
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? - Semmit. Ugyan úgy viselkednék, mint eddig :)
12. Szoktál álmodozni? - Kérlek, abból áll az életem.
13. Járnál Chase Crawforddal? - Hát, mit ne mondjak, nem néz ki rosszul :D
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik? - Egyet, vagy kettőt. Rengeteg név van a fejemben. Viktória, Elizabeth, Izabella, Adrienn, Noémi ... Ádám, Kristóf, Áron, Levente ...
15. Adni, vagy kapni jobb? - Én mindkettőt szeretem, de a kapáshoz nem kell túl nagy erőfeszítés x)
16. Titkom? - Khm, azért hívják titoknak, mert nem tud róla senki. Eddig ilyenből csak egy van. A második helyen áll egy, amiről csak egy ember tud :)
17. Bakancslista? - Bulizni Las Vegasban, ordítani az Eiffel-torony tetejéről, delfinekkel úszni (haha, ahhoz meg kell tanulnom úszni), nyitni egy állatmentő, és egy hajléktalansegítő alapítványt, bunjee-jumpingozni, kipróbálni egyszer, hogy milyen légtornásznak lenni ... Hosszú :)

Akiknek küldöm:
Ada
Nessi
Miranda O. Connor
L.T.P.~
Dia

CHAPTER TWO

Sziasztok! :)

Remélem, hogy tetszett az előző rész, és, hogy ez is elnyeri majd a tetszésetek. Nagyon elszomorított, hogy egyetlen egy kommentet sem kaptam, szóval most megtennétek, hogy hagytok pár megjegyzést? :) Tudom, a bejegyzések rövidek, de nem tehetek róla, így tagoltam őket. A következő rész pontosan egy hét múlva jön, addig is nyugodtan látogassatok el a Facebeook csoportba, nézzetek körül stb.

Jó olvasást kívánok!

Tina xx

LIAM PAYNE

Amint kiléptem ismét az égre pillantottam. Az eső teljes mértékben elállt, a szürke felhők kezdtek eloszladozni. Kezeim visszacsúsztattam a zsebembe, majd folytattam utam.

Gondolataim ismét a küzdelem felé vándoroltak. Idegesített a tény, hogy az a fasz többet tud edzeni, mint én. Nyolc éves korom óta csinálom ezt. Lassan tizenhárom éve. És egy rándulás miatt le fog győzni az a nagyképű pöcs.

Elhatároztam, hogy amint hazaérek, bedobom az ebédet, csak, hogy ne sértsem meg Annie-t, majd nekiállok magamtól edzeni, hogy jó kondiba legyek.

Megtorpantam az emeletes ház előtt, majd szokás szerint felpillantottam a harmadikon lévő erkélyre.  Nem láttam senkit, csak a kiterített ruhákat, amiket a szél lengetett. Előkotortam kulcsaim a zsebemből, majd a zárba helyeztem, és elfordítottam azt. Amint feltártam a nagy, rozsdabarna ajtót, megpillantottam egyik szomszédunkat a falnak dőlve cigizni.

-          Csá, Nate! – köszöntem oda neki, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat, felsiettem a harmadik emeletre. Amint felértem, megkerestem a megfelelő kulcsot, ismét a kis résbe csúsztattam, magam felé húztam a kilincset, majd elfordítottam a vasból készült tárgyat a zárban. Az ajtó nagy kattanással nyugtázta cselekedeteimet, majd kinyílt előttem.

-          Szia, Kincsem! – hallottam meg Annie hangját, miközben bezártam magam mögött az ajtót. A paradicsomszós édes illata, ami a bazsalikom erős szagával keveredett egyből megcsapta az orrom. Ebből ítéltem, hogy még nincs kész az ebéd – Korán jöttél. Nem maradtál edzeni? – kiabálta a konyhából. Bementem a kis helységbe, így plusz egy fővel növeltem a létszámot.

-          Bill nem engedte – mondtam, miközben beledugtam mutatóujjam a vörös paradicsomszószba, és megnyaltam. Annie egyből kezemre csapott, s lerendezte annyival, hogy egy nagy gyerek vagyok. Nem tagadom, néhanapján tényleg így van.

-           Segítsek valamit? - kérdeztem, miközben végignéztem a pulton.

-          Nézd meg, hogy jó-e már a tészta!

-          Rendben – mondtam, miközben elvettem a fakanalat a sötét márványpultról, s a fövő vízzel teli láboshoz léptem. Párszor megkavartam, majd a nagy kanállal kihalásztam egy tésztát. Kicsit megfújtam, hogy ne legyen teljes mértékben forró, majd a számhoz emeltem, s beleharaptam. Mikor úgy véltem, hogy az egész szál spagetti meg van puhulva, a plafon felé emeltem fejem, és beleengedtem a vékony tésztát.

-          Szóval megfőtt? – kérdezte Annie mosolyogva.

Ráirányítottam figyelmem, majd bólintottam egy nagyot, és leültem egy székre.

-          Szóval… - kezdett bele mondandójába, de előbb lenyalta az ujjáról a bazsalikomos paradicsompasztát. Még, hogy én vagyok a gyerekes – Billy miért nem engedte, hogy edz? – kíváncsiskodott.

-          A csuklóm – sóhajtottam.

***

-          Nagyon finom volt – dicsértem meg Ann főztjét, majd egy fehér szalvétába töröltem számat – Köszönöm – mondtam, miközben felálltam az asztaltól -, Anya – tettem hozzá mosolyogva, majd nyomtam egy gyors puszit homlokára.

-          A harmadikos anyák napi szerep óta nem hívtál így – emlékezett vissza Annie, és enyhén ráncosodó arcán megjelent egy halvány mosoly. Visszagondoltam a 2000-ben megrendezett előadásra. Nekem kellett utoljára verset mondanom, így a produkció után egyből az előttem lévő nő karjai közé borulhattam.

-          Ügyes voltál, Kincsem – dicsért meg meghatottan, miközben a hajam simogatta.

-          Szeretlek, Anya – motyogtam vállaiba. És az óta nem szólítottam így. Ez azért elég szomorú.

-          Megyek, edzem kicsit – jelentettem ki, majd a szobám felé lépkedtem. Amint beléptem az ajtón, ismét besötétített kuckómban találtam magam. Annyiszor idegeskedtem itt. Annyiszor törtem-zúztam.

Tekintetem megszokásomhoz híven a szürke foltra vezettem, ami fehér falamon olyan feltűnő volt, mint egy ember arcán az égési sérülés. Tízedikes koromban csináltam. Annie veszekedett velem, amiért kettes lett egy biológia témazáróm. Idegességemben a falba vertem, így lett rajta egy nagy lyuk. Mindig oda dobáltam a szemetet, ha lusta voltam kimenni, egészen addig, amíg Ann be nem tömette. Azóta sajnos ki kell járnom a konyhában lévő kukához.

Egyből lekaptam magamról fekete melegítő felsőm, s az ágyra dobtam. Miután kibújtam szürke pólómból azt is mellédobtam, s elkezdtem a nadrágommal ügyetlenkedni. Miután lerúgtam magamról farmerem azt is az ágyamra dobtam, majd az íróasztal előtt lévő székhez léptem. Leszedtem a támlájáról tegnapi melegítőnadrágom, és magamra kaptam. Miután felhúztam enyhén libabőrös lábaimra a puha anyagot, ágyamhoz léptem, és lefeküdtem elé. Lábujjaim beakasztottam a fába, majd felültem. Majd még egyszer. S még egyszer.

-          Liam! – hallottam az ismerős női hangot kintről.

-          Mindjárt megyek – szóltam vissza, majd folytattam a számolást.

-          Itt vagyok – mentem ki az aprócska nappaliba, miközben az izzadtságtól nedves hajamba túrtam.

-          Mennyit csináltál? – kérdezte féloldalasan mosolyogva.

-           Eddig csak ötszázat.

-          Ügyes vagy – dicsért meg vidáman, majd a lényegre tért – Kicsit el kell menjek itthonról, majd valamikor jövök. Tudsz vigyázni a házra?

-          - Úgy ismersz te engem, hogy nem tudok? – húztam fel fél szemöldököm mosolyogva. Ann csak legyintett egy aprót, majd intett egyet, s kilépett a barna bejárati ajtón.

CHAPTER ONE

Sziasztok! Itt is lennék az első résszel. Remélem kapok pár biztató, vagy éppenséggel nem túl biztató kommentet a bejegyzés alá. A részeket csütörtökönként fogom hozni, ha változás van, akkor szólok :) 
Jó olvasását! xx

LIAM PAYNE

Idegesen szuggeráltam az előttem lengő bokszzsákot, miközben ujjaim tördeltem. A szerdai meccsen kattogott az agyam. Tudtam, hogy nem edzettem eleget. És az egészről a hülye edzőm tehet, aki csak hétfőn enged újra játszani. Az a két nap nem elég.

Már majdnem felálltam, hogy felhúzzam kesztyűimet, és nekiálljak gyakorolni, amikor meghallottam egy ismerős hangot.

-          Hé, Payne! – fejem hátrakaptam a megszólításra. Arcomra kiült egy nemtetszést kifejező fintor, mikor megláttam, hogy ki is beszél hozzám. Figyelmem visszairányítottam az ide-oda himbálózó edzőeszközre, és próbáltam az óra ketyegésére összpontosítani – Van egy jó hírem. Lesz, majd ki meglátogasson a kórházban – folytatta erős gúnnyal a hangjában – Majd bemegyek pár csajjal, hogy megmutassam mennyire szarrá vertelek – tört ki nevetésben. A csuklóm kezdtem szorongatni, lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem.

Nyugi Liam – nyugtattam magam gondolatban.

Hallottam, ahogy az edzőterem ajtaja kivágódik, majd a következő pillanatban be is csapódik.

Csaptam egy nagyot az asztalra – amin ültem -, majd lepattantam róla, és a szekrényhez léptem, amin a kesztyűim voltak.

A csuklóm már biztos rendbejött, már vagy egy hete csak pihentetem. Egy rándulás nem nagy ügy. Bár így fogta volna fel a doki is.

Már majdnem becsatoltam a kezemen az egyik kesztyűt, mikor a nagy, kétszárnyas ajtó ismét kivágódott. Arra kaptam fejem, és nagyot sóhajtottam, mikor megláttam az edzőm ráncosodó arcát.

-          Liam! Te meg mi a jó Istent csinálsz? – förmedt rám egyből – A doki is megmondta, és én is! Nincs boksz hétfőig! Fél napot bírj már ki! Nincs jobb elfoglaltságod? – hadarta dühösen, majd hozzám sietett és elkezdte rólam leszedni a kesztyűt.

Ezzel a lényegre tapintott: tényleg nincs jobb dolgom. Hisz a boksz a mindenem.

-          Egyedül is megy – morogtam, és kitéptem kezem vastag ujja közül. Gyorsan leszedtem magamról a kesztyűt, majd kivágtattam a teremből.

A friss levegő átjárta az érzékeim, és aránylag le is nyugtatott. Tisztán tudtam gondolkodni a zajtalan utcán. Két kezem becsúsztattam farmerem zsebébe, és úgy folytattam utam. Szemeim a földre szegeztem, majd arra lettem figyelmes, hogy az előttem lévő betonon megjelenik néhány sötétebb pötty. és a következő pillanatban valami a fejemre pottyant. Megtorpantam és az égre emeltem tekintetem. Amint pislogtam egyet, egy esőcsepp a szemem mellé, egy másik pedig a homlokom közepére pottyant. Fejem visszahajtottam, és kicsit sietősebbre vettem lépteim. Esélyem se volt szárazon megúszni. Az eső már szitált, és én még félúton se voltam.

Fejem oldalra fordítottam, mikor egy üzletsor mellett haladtam el. Néztem, hogy hol tudhatnám magam meghúzni, míg eláll az eső. Egy virágbolt valamiért szimpatikusnak tűnt. Beálltam az eresze alá, és elkezdtem a kirakatot nézegetni. Mikor felpillantottam a virágokról megláttam a tükörképem az üvegben.

Hajam lelapult az esőtől, a karikák szemeim alatt egyre csak sötétedtek. Jobb kezemmel nedves hajamba túrtam, majd mikor megláttam tetoválásom az alkaromon, lehunytam a szemem, és elengedtem egy keserű nevetést.

Magam se tudom, hogy miért varrattam. Hirtelen beugrott egy kép, ami egy meccsemen készült. Az egyik haverom, Stan csinálta. A képen ép egy jobbhoroggal ajándékozom meg az ellenfelem, így az aprócska nyilak pont az arcára mutatnak. Stan ki is nyomtatta, bekeretezte, és kirakta az öltözőm falára. Művészi kép, minden elismerésem érte.

Kezem visszacsúsztattam nadrágom zsebébe, majd tovább nézegettem a virágcsokrokat.

-          Segíthetek? – hallottam meg egy lágyan csilingelő hangot, mire melegség töltötte meg egész testem. A hang irányába kaptam a fejem, így megpillanthattam egy bájos, alacsony, fekete hajú lányt.

-          Csak nézelődtem – válaszoltam féloldalas mosollyal, és tekintetem visszavezettem a kirakatra. Tudtam, hogy ez be fog válni, és igazam is lett.

-          Ben több virág van. Nem ám a kirakatban van az összes – mondta mosolyogva. Kihúztam a zsebemből kezeim, és elé léptem.

-          Örülnék, ha megmutatnád – vetettem be csábos énem. A lány elkapta rólam kissé pirult arcát, majd bement a boltba, én pedig követtem.

Az egész helységet megtöltötte a virágok kellemes illata. Körbenéztem, de nem találtam semmi érdekeset a sok gazon kívül.

-          Szóval milyen alkalom lesz? – állt be a lány a pult mögé. Elmosolyodtam, majd válaszoltam neki:

-          Semmilyen. Csak nézegettem a virágokat.

Erre az eladólány szemöldöke az egekbe szökött, mire én elnevettem magam. Tudom, nem sok férfi szokta csak úgy nézegetni a virágokat. Én is csak azért álltam ott, mert csak ennek az egy boltnak volt eresze.

-          Amúgy Liam vagyok – nyújtottam felé a kezem, amit előtte gondosan a vizes pólómba töröltem, hogy csak véletlenül se legyen nedves az esőtől.

-          Lucy – szorította meg felé nyújtott jobbom. Elengedtem kezét, és elkezdtem fel-alá járkálni a boltban, nézegettem a szebbnél-szebb virágokat – És mondd csak, Lucy, hány éves vagy? – kérdetem tőle, miközben kihúztam egy vérvörös rózsát egy vázából, és beleszagoltam.

-          Tizenkilenc – válaszolta zavartan, miközben egy hajtincsét elsöpörte arcából, és füle mögé nyomta – És te? – kérdezett vissza.

-          Huszonegy – válaszoltam, miközben előhúztam rezgő telefonom a zsebemből. A vibrálás szinte egyből abbamaradt, amint előszedtem a kütyüt, ezért tudtam, hogy csak SMS-em jött. Feloldottam a készüléket, majd elolvastam a nekem szánt üzenetet.

„Spagetti lesz ebédre. Nagyon merem remélni, hogy most időben hazaérsz! Annie xx”

Akaratlanul is elmosolyodtam erre a pár mondatra. ezek az aprócska dolgok, amiket értem tesz a törődését fejezik ki. Mindig tudatja velem, hogy van egy ember, aki szeret, és foglalkozik velem.

-          Ne haragudj, de mindjárt ebédidő, be kell zárnom a boltot – zökkentett ki Lucy édes hangja gondolkodásomból.

Lezártam telefonom, és visszacsúsztattam a zsebembe.

-          Akkor megyek is – válaszoltam, és az üvegajtóhoz léptem. Bal kezem a kilincsre helyeztem, de még mielőtt beengedtem volna a hideg levegőt, visszapillantottam az aprócska lányra, a pult mögött – Remélem, hogy még találkozunk – mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és ennek köszönhetően megszólalt a plafonra erősített kis harang.

INTRODUCTION

Üdv néktek! Igen, egy újabb általam írt blog. Kezd már kicsit sok lenni? Talán. Remélem, hogy ehhez foghatót még nem olvastatok, és, hogy élvezni fogjátok az olvasást. Az egész történet Liam Payne, fenekestül felfordult életéről fog szólni, de erről bővebben olvashattok az ABOUT menüpontban. Ahogy oldalt is leírtam, ennek semmi köze a One Direction beli Liam Paynehez, csak a nevét, és a kinézetét vettem kölcsön. Remélem, hogy tetszeni fog a történet, és, hogy rendszeres olvasóm leszel.

Ölel és Csókol:
Tina xx