CHAPTER THREE

Sziasztok, Szépségek! :) Na szóval, megint itt egy rész. Az előző részhez összegyűlt 2 komment, szóval jól haladunk :) De ide összehozhatnátok többet ;)

Remélem, hogy tetszeni fog a rész.

Jó olvasást!

Tina xx 

LIAM PAYNE

Én visszazárkóztam szobámba, s folytattam a felülésezést. Miután megcsináltam még ezret, lepihentem negyed órára, s elgondolkodtam, hogy mit csináljak még. Miközben telefonom bűvöltem rájöttem, hogy rég voltam futni, így itt az ideje, hogy végre elmenjek. Felpattantam puha matracomról, majd elkezdtem az íróasztalom melletti dobozban turkálni. Mikor megéreztem egy drótot, rántottam rajta egyet, így minden, ami rajta volt leborult róla, de balszerencsémre csak a töltőm volt. Ismét a doboz mélyére túrtam, s tovább kotorásztam.

-          Megvagy – motyogtam diadalittasan, mikor megtapintottam fejhallgatóm szivacsát. Miután kiszedtem a feketelyuk mélységű kartonból, a telefonomhoz csatlakoztattam, amit később zsebembe csúsztattam. A fejhallgatót fülemre helyeztem, kitéptem a szekrényemből egy pulcsit, meztelen felsőtestemre kaptam, majd késznek nyilvánítottam magam.

Mikor kiléptem az utcára nagy meglepetés ért: csend volt. Leszedtem a fejemről fejhallgatóm, majd alaposan körülnéztem. Nem volt senki az általában nyüzsgő utcán. Felnéztem az erkélyekre, de azokat is üresnek találtam. Az egész furcsa volt. Túl furcsa.

Fejhallgatóm visszahelyeztem eredeti helyére, majd az ütemre kezdtem kocogni.

Túl gyanús volt nekem ez az egész. Nem szokott itt ilyen nagy nyugalom lenni. Legalább egy sarokban mindig verekednek. Mindig itt vannak a tizenéves csitrik, akik minden srácot pontoznak, és azt is kipletykálják, hogy mit ebédeltek.

Nem hallottam mást, csak a fülemben dübögő basszust, s a víz loccsanását, mikor egy-egy tócsába léptem.

-          Liam! – szólított meg felülről egy vékonyka hang. Megtorpantam, levettem fejhallgatóm, majd az erkélyre pillantottam. Tekintetem megakadt az aprócska kislányon, aki a másodikon lévő erkélyről hajolt ki. Sötétkék szemei szokás szerint izgalomtól ragyogtak, dús, fekete haja függönyszerűen lógott lefelé.

-          Mondd Sophiem – mosolyogtam rá.

-          Menj haza! – utasított az alig tizenkét éves lány.

-          Mi van? – ráncoltam össze szemöldökeim. Egy gyerek akarja nekem megmondani, hogy mit csináljak?

-          Utcabunyó lesz. Menj haza! – nyomatékosította, amit előbb is mondott.

Elnevettem magam szavai hallatán. Tudtam, hogy félt. Hisz szinte a húgom. De ennyire óvni akarna egy utcai verekedéstől? Ugyan már. Hisz ő is tudja jól, hogy meg tudom védeni magam.

-          Majd vigyázok – nyugtattam meg mosolyogva. Láttam, amint ajkait szólásra nyitja, de nem engedtem tovább aggodalmaskodni – Holnap látlak – zártam le a témát, majd visszaraktam fülhallgatóm előző helyére, és kocogtam tovább.

Elhatároztam, hogy többet most már nem fogom a nyakamba akasztani, akármi is történjék. Akár UFOk is potyoghatnak az égből, de az a fejhallgató ott marad a futás végéig.

Kicsit elgondolkodtam. Sophie nem az az aggódó fajta. Lehet, hogy mégis valami komoly lesz? Áh, biztos nem. Csak valaki elefántot csinált a bolhából.

-          Te büdös paraszt! – hallottam meg egy nő éles hangját. Egyből megtorpantam, s arra kaptam a fejem – Azt akarod, hogy lelőjelek? Azt akarod, te szemét? – ordibált még mindig, én pedig közben levettem a fejhallgatóm.

A látvány teljesen letaglózott. Hisz én őt ismerem.

A sötét bőrű lány tovább kapálózott a pisztollyal. Csatlósai szokás szerint a háta mögött álltak, s izgatottan várták, hogy Megan vagy jelt adjon nekik – ami azt jelenti, hogy agyonverhetik -, vagy, hogy végre lelője.

Megszemléltem a másik felet is: Egyedül egy kissé agyongyúrt, szteroidozott, kopasz, széttetovált srác állt szembe a néger bandával. Csodálom a bátorságát.

-          Tedd meg, Drágám! Tedd csak meg! – hátrált egy lépést majd széttárta karjait. Láttam Megan-ön, hogy tétovázik. Ő se tudta, hogy lelője vagy se. Én már ismertem jól. Sajnos volt egy időszakom, amikor a bandájába tartoztam. S tudtam, hogy le fogja lőni.

A kocsik mellett közelebb kocogtam a vita helyszínéhez. Talán erről beszélt Sophie? Tudott volna erről? Hát persze, hisz ő mindenről tud. Elképzelni se tudom, hogy ilyen fiatalon, hogy szerezhet ennyi információt.

-          Tedd meg, te rühes kurva! – ordított Magen-re a kopasz srác. Tudtam, hogy ez a végszó. Odarohantam a lányhoz, s megpróbáltam kitépni kezéből a pisztolyt, még mielőtt elsüti.

A durranás majd szétszakította dobhártyám, mielőtt megragadtam volna a fegyvert, s elszedtem volna a lánytól. Lelőtte.

Elengedtem a már forró tárgyat, s hátráltam pár lépést a gyilkostól. Szeme izzott a dühtől, de kezei mégis remegtek a félelemtől. Ő sem bírta felfogni, hogy megtette.

James – Magen túlságosan is nagyképű pasija – barátnője mellé lépett, kezében egy fehér ronggyal. Felvette a füstölgő pisztolyt a földről, és gondosan megtörölgette.

-          Hé Liam, kapd el! – szólított meg játékosan, miközben felém dobta a gyilkos fegyvert.

Ösztönből fejem elé emeltem kezeim, s elkaptam a felém hajított tárgyat.

Liam, te hülye seggfej! - ordította belülről egy hang.

Egyből eldobtam a pisztolyt, ami a földet érés után még fél métert csúszott.  Kétségbeesetten a bandára néztem. Valamikor a családom voltak. Közéjük tartoztam. Megvédtem őket, és ők is megvédtek engem. Most pedig ezt kapom.

Tétováztam kicsit, majd hátat fordítottam, s elrohantam.

Mi történt velem? Soha nem futottam el a problémák elől. Küzdöttem. Most pedig eliszkolok.

-          Majd meglátogatunk a sitten, Liam! – kiáltotta utánam egy hang.

Nem. Nem fogok börtönbe kerülni.  Biztos elviszik onnan azt a pisztolyt. Nem tudják az egészet rám kenni.  Ők is biztos belekavarodnának.

Miután bevettem jó pár kanyart, lelassítottam, amíg teljesen meg nem álltam. Ledobtam magam a fal tövéhez, könyökeim térdemre helyeztem, s kitámasztottam a fejem.

Nem kerülhetek börtönbe. Ann csalódna bennem. Túlságosan is. Mindenki azt hinné a kerületből, hogy én tettem. Sőt, talán az egész városban ez a pletyka terjengene! Gyilkosnak fognak hinni. Nem mernek majd velem beszélni, ha kijövök onnan. Úgy fognak rám tekinteni, mint egy leprásra. Nem, nem, és nem! Meg kell, hogy ússzam.