Sziasztok! Hát, mint láthatjátok visszatértem! Mostantól, ígérem, apait-anyait beleadok, és amikor csak lehet, részeket írok. Hogy őszinte legyek, már szeretnék túl lenni ezen a blogon, mert érdekel, hogy mit reagáltok majd a befejezésre :D Na nem szaporítom a szót, olvassatok!
U.i.: Tudom, rövid, és lehet, hogy van benne pár hiba, de nem volt elég időm.
LIAM JAMES PAYNE
Az elmúlt pár hétben arra pontosítottam, hogy jó formába hozzam magam. Tudtam jól, hogy semmi értelme, még éveim vannak edzeni, de valami mégis arra késztetett, hogy csináljam, püfföljem azt a zsákot, addig, amíg le nem szakad.
És meg is tettem.
A nap a felhők mögül nyalábokat bocsátott a földre, így helyenként megszínezte a betont, máshol pedig szürkén, nyirkosan hagyta. Különösen hideg volt aznap, ami Mexikóra nem jellemző.
- Esni fog - jelentette ki John a sötét felhőket tanulmányozva - Be kéne menni.
- Minek? Legalább fürdünk egy jót - vontam vállat, miközben a kavicsokat dobáltam. Az edzés tényleg használt, már éreztem, hogy erősebb vagyok. Sokkal messzebbre tudtam dobni, mint előtte.
Újra beállt a csend, ami már hetek óta a ki csapatunkra telepedett. John eleve nem túl hangos személyiség, szóval tőle nem csodálom. Ty már unja a társaságunk ezért ezzel a Jason, vagy tudom is én hogy hívjákkal lóg. Én meg ... Csak csüngök a gondolataimon, és próbálom elvarrni a félbemaradt szálakat. Keresem a hiányzó puzzle darabkákat, hogy összeálljon a kép.
Kiderült, hogy van egy testvérem, és, hogy a szüleim is élnek még. Tökéletesen tisztának kéne lennie, nem? De még mindig nem értem. Miért kerültem árvaházba? Hogy kerültem Annehez? Miért tagadták meg a saját gyereküket?
Rosszabb volt ez az egész mint egy krimi, aminek a sztorija csak a végén esik le. Túl kevés volt az az idő, amit velük tölthettem, ahhoz, hogy bármit is kideríthessek. Idegesített, hogy el vagyok zárva a külvilágtól, abba a kibaszott cellába.
És persze ott motoszkált a fejemben még valami más is. Hiányoztak a szeretteim, és ez düht keltett bennem. Mérges voltam Jamesre, amiért helyette, és a lotyója helyett ültem a börtöncellában. Minden éjjel azzal a tudattal aludtam el, hogy kiszabadulok ebből a szartelepről, és megölöm. Bosszút állok az évekért, és a tettekért.
- Payne! Toldd ide a segged, még egyszer ne mondjam! - ordított oda egy cellaőr.
Vajon mennyit szólítgathatott? Túlságosan elmerültem a gondolataimban - szokás szerint.
- Kuss már, Jenks - szóltam vissza, és feltápászkodtam.
- Golyót akarsz a fejedbe, szarházi?
Megforgattam szemeim, majd odamentem hozzá. Bilincset rakott a kezemre, és elkezdett a folyosókon végiglökdösni.
- Látogatóm jött? - kérdeztem tőle, miközben gyorsabban lépkedtem, hogy ne kelljen toszigálnia.
- Ja - válaszolta, és feltépte előttem az ajtót, és benyomott rajta - Kint leszek. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Öt perced van.
Levette a bilincset a csuklómról, majd bezárta az ajtót. A látogatószoba közepére néztem, és megpillantottam az asztalnál Jamest.
Ujjaim ökölbe szorultak, és éreztem, ahogy a harag utat tör magának. Vissza kell fognom magam. Nem kell még tíz év.
- Hello Liam - köszöntött nagy vigyorral az arcán - Mondtam, hogy meglátogatlak.
- Komolyan ide mered tolni a segged? Hallottál már a pöcs kifejezésről? Akár így is elnevezhetett volna az anyád - köpködtem a szavakat, és éreztem, hogy a kezemben kezd elállni a vérkeringésem.
- Ne legyél már ennyire feszült! Tedd le magad, és beszélgessünk!
Pont megfordultam volna, hogy feltépjem az ajtót, amikor eszembe jutott valami. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Jenks tudta, hogy ő lesz az, és biztosított róla, hogy figyelni fog. Öt percem van. Az pont elég.
Megiramodtam felé, és öklöm arcába vágtam, amitől elvesztette az egyensúlyát, és leborult a székről. A hasára ültem, és úgy kezdtem sorozni. Néhány ütés után, már több helyről ömlött belőle a vér, de nem tudtam leállni, csak ütöttem, és ütöttem tovább. Már úgyis mindegy. Ha egyszer elkezdtem, akkor fejezzem is be.
James feltartotta a kezét, hogy alkarjával blokkoljon, de olyan erővel vágtam rá, hogy feljajjdult, és vissza is kapta. Valószínűleg eltört.
- Fél perc - hallottam kintről egy hangot.
Időre van még szükségem. Még közel sincs ahhoz, ahogy én akarom látni. Még nagyon is élő.
Kezem jobban megfeszítettem, és erősebbeket ütöttem. James már nem próbálkozott védekezni, feladta a küzdelmet. Csak várta a halált.
Az ajtó kinyílt, és Jenks lépett be rajta, Millerrel együtt. Mindketten elkapták két-két oldalról a karom, és megpróbáltak felrángatni James mozdulatlan teste felől.
- Kiengednek, és kinyírlak, te szarláda - vetettem oda a szavakat, és belerúgtam.
Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogják elintézni, hogy emiatt ne kerüljek bajba. Elvégre félholtra vertem egy embert.
Jézus ereje, mit csináltam? Lehet hogy azt Jenks nem is úgy értette.
